Incognito: Who needs love
„Eddig ez a legjobb albumuk” – mondta DJ Chris Hill – az Incognito felfedezője, aki az első lemezszerződést ajánlotta nekik - a legendás brit együttes vadonatúj lemezéről, melynek címe „Who Needs Love”.
Az alig hat hét alatt Japánban eladott 25000 példány is azt bizonyítja, hogy a rajongók megőrülnek az új korongért.
Bluey & Társainak kilencedik stúdióalbuma jazzesebb és lélekkel telibb az előző nagylemezhez képest. Az énekesek összetétele félelmetes, hiszen a brazil Ed Motta például különleges halandzsájával közreműködik a címadó dalban, míg a new yorki Kelli Sae Joy Rose-t erősíti, és egy korábbi felállásból már ismert Joy Malcolm is újra mikrofonhoz jutott.
A két húzószám a “Where Love Shines” és a “Morning Sun”, de a lelkizős dalok sem maradhatnak el, s ezt a modern soul klub slágerré vált “Stone Cold Heart”, és a “Can’t Get You Out Of My Head” bizonyítják.
Az együttes visszatér a színpadra, és a hazai közönségüket kápráztatják el hat egymást követő fellépéssel a londoni Jazz Café-ban április 20 és 25 között. A regionális fellépések dátumai hamarosan véglegessé válnak.
2003. március 3.
|