The Herbaliser - Very Mercenary

"This is for the ladies!!" - nyitották meg a fesztivált a Körcsarnokban a srácok, s ugyanabban a pillanatban felcsendültek a The Sensual Woman bombasztikus basszustakarói. Ennél jobb kezdésre nem is lehetett volna számítani. A Herbaliser budapesti fellépése nagyjából a Very Mercenary-ra épült, így most ennek kapcsán emlegetjük fel ezt az albumot, valamint élő vendégszereplésüket. Egy élő produkció meghallgatása után teljesen más értelmet nyerhet egy már előtte jól ismert produktum, s ez különösen igaz a zenei anyagokra, ennek tökéletes alátámasztása volt ez a bizonyos szereplés. Az album maga egy eléggé akusztikus összeállítás, de azért szép számmal szerepelnek rajta vendégművészek, MC-k, énekesek, olyanok mint: Bahamadia, Roots Manuva, The Dream Warriors (!), Blade. A fellépésre természetesen nem tudták mindegyikőjüket elhozni, sőt inkább azt mondanám, hogy közülük senki sem volt ott - a műsor teljes egészében a hangszerek bűvöletében telt. Ám ezt a tényt nemhogy ellensúlyozták, hanem egyenesen a javukra fordították azzal, hogy az egyébként is nagy teret betölteni képest hangszerekkel pótolták az emberi hangot. Legalább négy fúvós volt (köztük egy fuvolás, aki a Sensual Woman alatt teljesen elvarázsolt mindenkit a játékával - ennyire szexi zenét nagyon rég nem hallottam), dobos, billentyűs (aki kongán is játszott), basszusgitáros, valamint a DJ, akinek a kezét másfél órán keresztül megbabonázva figyelték a honi hip-hop legnagyobb szakértői, Györe és Nyika. Óriási volt látni, ahogy egy alapvetően üldögélős-bólogatós zenét gyártó formáció élőben ennyire meg tudja mozgatni a magyar közönséget. Ezek után az album meghallgatása jó nagy flash, tökéletesen visszajön a Herbaliser-életérzés, vagyis az a laza, mégis érzelmes kedélyállapot, amit igazából az akusztikus zenéjük, s nem vendégművészek szövege sugall. Ha valamit ki kellene emelni a korongról, akkor gondolkodás nélkül a már többször említett The Sensual Woman lenne az: lassú, vontatott hiphop alap; falrepesztő, de mégis kellemesen meleg basszuskígyózás; a szexuális fantáziánkat teljesen szétrobbantó, paradicsomi fuvoladallam, és közben egy szintén igen erős szexuális töltéssel bíró, nagyon kellemes női hang a szeretkezést magyarázza. Hát, ez az, amitől még a szomszéd nagymama is elvörösödik zavarában, majd a mai fiatalok szemérmetlenségéről zagyválva gyorsan eltűnik a liftajtó mögött. Aki tiszteletét tette ezen a bulin, annak úgyis megvan ez a lemez, aki meg nem, az gyorsan rohanjon el érte, ereklyének számít.

2000. szeptember 18.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster