Kontroll - a filmzene

Lehet neki örülni, vagy lehet keseregni rajta, de a tény attól tény marad: az utóbbi években hazánkban is beindult (az amerikai értelemben vett) szórakoztató filmek gyártása, s ezzel együtt a film bevételét feltornászni hivatott marketing eszközök alkalmazása is gyakoribbá vált. A filmzenék kiadása is egy ilyen, egyébként nagyon fontos promóciós eszköz. Tőlünk nyugatra (vagy éppen keletre) ezt persze iparszerűen űzik: vesznek egy slágert, csinálnak hozzá egy klipet (ami tulajdonképpen egy filmelőzetes). Ez a szám persze csak a filmzene-albumon jelenik meg, plusz kaphatunk mellé kitöltő zenéket („insiperd by”) – ha szerencsénk van, ezek passzolnak is a filmhez. A másik eset a zeneszerző által a filmhez írt mű megjelentetése, természetesen itt is váltakozó a minőség, attól függően, hogy mennyire vették komolyan a feladatot. Sajnos legtöbbször csak a nézőszám emelése a fő szempont, de persze a filmzenék között is lehet maradandót alkotni, elég, ha a Tarantino-filmzenékre gondolunk, vagy épp Ennio Morriconéra, ők jelentik a műfaj csúcsát.

Annak, hogy kis hazánkban vannak újra közönségfilmek, csak örülni lehet. Bár ezen új magyar filmek minősége erősen megkérdőjelezhető, mégis örüljünk annak, hogy legalább vannak. Az viszont már nem igazán örömteli, hogy elég kevés minőségi filmzene kíséri ezen filmeket, a nagy többségük egyszerűen csak követi a promóció diktálta feltételeket: slágeres, felejthető számok plusz a töltelék.

Azonban mielőtt általánosítanánk, vannak szerencsére kivételek: itt van a Kontroll címet viselő mű – amely végre egy olyan „sikerfilm” lett, amely nem középszerű alkotás, hanem egy teljesen minőségi, igényes munka, amit lehet szeretni is. A film zenéje pedig szintén profi, kidolgozott! Már a moziban, a film alatt elhatároztam, hogy kell ez a zene. A film és filmzene nagyszerű szimbiózisban vannak egymással, atmoszféra-teremtő hangulata ennek a zenének felbecsülhetetlen. Vannak akár 10 perces jelenetek is, ahol nincs dialóg, így az egyetlen hangforrás a zene, nagy szerepe van a képek alátámasztásában, kiteljesítésében.

De vajon visszaadja-e otthon hallgatva a film hangulatát a lemez? Önmagában hallgatva is szórakoztató-e? Örömmel jelenthetem, hogy a válasz mind a két esetben igen. A neo zenekar munkája hűen tükrözi a film hangulatát, a lemez pedig ügyesen lett összerakva, a két monológ, a lassabb, nyugtató témák és a gyorsabb, pörgősebb zenék pedig nagyszerűen kiegészítik egymást, s ha lepörög a 36 perces lemez, az ember szívesen kezdi újra. Kis közvélemény kutatásom alapján azoknak is bejött a korong, akik egyébként nem szeretik az együttest, úgyhogy akinek bejött a film, annak mindenképpen csak ajánlani lehet a lemezt.

Abban pedig reménykedjünk, hogy még sok Kontroll színvonalú filmünk lesz a közeljövőben, s velük együtt természetesen megjelennek az önmagukban is erős, igényes filmzenelemezek, mert ennek a zenei műfajnak itthon még van mit fejlődnie. A Kontroll zenéje követendő példa, mert nem minden a promóció!

-HZ-

Kapcsolódó linkek:

www.warnermusic.hu

2004. február 12.