Satoshi Tomiie, essence – Home, 2004.02.06.

Az essence keretein belül ezúttal Satoshi Tommiiet üdvözölhette a magyar közönség a Homeban. Megérkezésünkkor a bejárat előtt népes tömeg várakozott. Többeknek 1,5-2 órát kellett várniuk, míg bejutottak. A nagyteremben Pöli készítette elő a terepet, míg a kisteremben Junkie és Hawkie zenéjét hallgathattuk. Be kell vallanom időm nagy részét inkább a nagyteremben töltöttem. Pöli szettjét követően 2 óra után állt a lemezjátszók mögé Satoshi Tomiie. Kezdésként Chab – Closer to you zenéjét kaptuk, ami meg kell vallani, igazán nagy hatással volt az emberekre. Ilyen indítás után azt hittem nehéz dolga lesz hogy fenntartsa az érdeklődést és a hangulatot, ám ez maradéktalanul sikerült nek

Jobbnál jobb zenék, önfeledten szórakozó emberek, vokálos, kellemes dallamok, nyoma sem volt túlzásoknak. Tomiie végig magával ragadta közönségét. Ezt már csak azért is kijelenthetem, mert többen jöttek oda hozzám mosolyogva azzal a kifejezéssel az arcukon, hogy „Hova lehet ezt még fokozni?”  Mindeközben a kisteremben Dave Van N zenélt.

A közönség szórakoztatásáról a home szervezői egy plusz összetevővel is gondoskodtak. A „megszokott” táncosok mellett a VIP rész előtti színpadon profi táncosok bűvölték el azt, akinek megakadt rajtuk a szeme. Akrobatikus elemekkel megfűszerezett produkciójuk valóban növelte az este hangulatát és a partizók jókedvét. Reméljük látunk még hasonló meglepetéseket!

Tomiie-n is egyértelműen látszott hogy jól érzi magát. Szettje vége felé tapsolt, fényképezett, majd a munka után következett a jól megérdemelt pihenés számára is – a kisteremben élvezte az este további részét Rusty zenéjére. Ki is ő? Fiatal, tehetséges dj, akit a Home kistermében hallgathat meg minden kedves érdeklődő. Az est, illetve a reggel és a délelőtt további részében egészen 11 óráig Blackmannel együtt felügyelték a kisteremben szórakozók hangulatát. Blackman nem kisebb zenével, mint a Popular Víz alá merülni című számával zárta ezt a nem mindennapi hangulatú partit.

A nagytermet nem sokkal 9 után zárták, ahol Satoshi után Chriss és Surprise back2back szettel folytatta, illetve fejezte be az estét. Ilyen kellemes és jó levezetést régen hallottam már egy partin, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy sokan egyszerűen nem tudták elhagyni a helyszínt, annyira jól érezték magukat. Alle zusammen azt kell mondjam nagyon jól sikerült bulin vehetett részt aki eljött, sőt, véleményem szerint egy olyan bulin voltunk, amit még sokáig emlegetni fogunk. Akinek jövő héten szórakozni támad kedve, szombaton sok szeretettel várja a Home, ugyanis a trance and dance sorozat következő állomásaként ATB látogat el hazánkba.

H K

2004. február 12.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster