Sultan, Chris Fortier@Home (2004.12.11.)

Az ember azt gondolta volna, hogy hosszú hónapok kemény munkájára lesz szüksége az új tulajdonos gárdának, hogy a Home kissé megtépázott hírnevét visszaállítsa. De láss csodát, alig két hónap, és a budapesti klub ismét az elithez tartozik. Sőt, biztosan állíthatjuk, hogy a szuperklubok legszuperebbike.

A minőségjavulás nem csak a zenén érződik, bár be kell vallanom, nagy örömöre a kisterem legendás alakját, a közönségkedvenc Blackmant nem mozdították el a helyéről. Ezen az éjszakán is cirka öt órát zenélt, és ismerjük az ő stílusát – ismét megőrjítette a közönséget! Sokan csak miatta is elmennek egy-egy olyan buliba is, ahol a nagyobb nevek nem vonzzák a fület. Blackman mellett még Clark és Tommyboy is muzsikált egy keveset, őket is kajálták, bár én sajna nem skubiztam rájuk.

Visszatérve az előző gondolatmenetre, a Home igazán megszépült. Igaz, ezt a bulit egy szponzor is megtámogatta, mégis öröm volt szétnézni a falakon, látni a DJ pultot akkor is, ha háttal táncizom. És nem mellékes, hogy amikor italt rendeltem, nem egy ezrest, csupán háromszáz forintot raktam a kasszába. Pedig ugyanazt ittam, mint régebben.

Mit is írhatnék a zenéről: az Óperencián túlról érkezett hozzánk Sultan, aki a lágyabb hangzásvilág képviselője szettjeiben, elég, ha csak saját szerzeményeire gondolunk. Bár az én memoriám pocsék ilyen tekintetben, de úgy vélem, a Back to You tavaly óriásit csapott. Volt lightos tánci, kemény őrjöngés, megcsavarás (Dire Straights Money For Nothing remix), meg slágerek Sultan tálalásában. Chris Fortier már inkább a tőle megszokott precíz lüktetést képviselte, ami nagyon jót tett a közönségnek. Észvesztő mixek, hihetetlen zenék, felemelő hangulat. Leírhatatlan szett. És ezt Kühl még tudta fokozni. Le a kalappal előtte, mert nem kis feladat volt ez Fortier után. Több hozzáértő „kollegával” folytattunk eszmecserét a buli alatt, és sokan megjegyezték, hogy Tamásunkban ma kellemesen csalódtak. Én nem vagyok annyira kompetens a témában, mert én elfogult vagyok. Nekem mindig és mindenhol bejön a zenéje. Chrissről inkább egységes az emberek véleménye, az ő warm upjai mindig felpörgetik a nagyérdeműt.

Ismételten meg kell köszönnünk a szíves vendéglátást és a kellemes élményeket a Home-nak, és JÖVŐRE VELETEK UGYANITT :)

Nagy Ágnes

2004. december 16.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster