DJ Soneec

1975-03-23-án, mint Dörnyei István született Budapesten. Lemezlovas pályafutását 1995-ben kezdte, melyhez az indíttatást az általa szervezett középiskolai zenei rendezvények révén kapott. Az így szerzett elszántságnak köszönhetően, hamarosan megismerkedett a budapesti disc-jockey szakma akkori jeles képviselőivel (Schulz, Junior, Kühl, Tommyboy). Ennek eredményeképpen lehetősége nyílt az általuk szervezett parti-sorozatokon fellépnie.

Először, mint warm-up DJ tevékenykedett, majd számos este házigazdája lett (’95 Dunaújváros, Remix; '97 Kistarcsa, Club Xode; Calypso club; ’98 The Club; Siófok, Flört; ’99 Sexo*Matic; House*Matic turné sorozat; 2000 Budapest C2; Garage Café; Siófok, Palace Roxy Hot Mix).

A rengeteg fellépés által lehetősége nyílt együtt dolgozni és megismerkedni néhány külföldi előadóval is (Alfredo, John Da Silva, Michael de Hey, Guy Ornadel). Eközben zenei érdeklődése nem csökkent, és elhelyezkedett a HMK Music-nál, mint termékértékesítő, később pedig jelenlegi munkahelyén, az Underground Records-nál, ahol a mai napig is dolgozik.

Most pedig megjelent az ifjú titán első önálló albuma House Night címmel, melyen a hozzá legközelebb álló vidám, latinos house legkiválóbb felvételeit remixelte össze.

A 15 track - et tartalmazó album magyar szinten elég magas mércét üt meg, ami leginkább a funky, dance és latin alapoknak köszönhető. A sajátos feeling, a fúvós reaf - ek, percussion alapok hangsúlyozzák Soneec színvonalas ízlésvilágát, merészebb ötletmagvalósításait.

A lemez igazi latin tempóval - természetesen house groove alapokkal - indul, majd ezután a Johnny Corporate - Sunday Shoutin című száma elkalauzol a funk-house világába. Bini & martini: Happiness című számát reméljük nem kell bemutatni. Az abszolut party feeling köszön vissza a dögös feka női hang prezentálásában. Fúvós, vonós, rhytm gitár sampling - ek, bossanova, latin zongora alapok, dallamos dance bass groove témákkal megfűszerezve. Soneec ezzel az albumával kellő alapokat teremtett felfelé ívelő pályafutása folytatásához.

2001. február 28.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster