Aphex Twin

Azért írok zenéket, hogy ne kelljen rohadt munkával töltenem az időmet" - mondja a lángvörös hajú, tébolyult tekintetű fickó. Ő az, aki magasról tesz a remixkészítésre, bakelit helyett smirglipapírt pakol a lemezjátszóra, és az asztmás gyógyszerének túladagolásából származó hallási képzeteket is képes zenévé formálni. Az egyszemélyes Kraftwerk, a Macintosh Mozart - illették már sokan e nem kevésbé megtisztelő jelzőkkel. Igen, ő az elektronikus zenék antikrisztusa, az örökké ironizáló Richard D. James, vagyis: az Aphex Twin.

Ricsi fiú - és ami mögötte volt

Richard az angliai Cornwallban látta meg a napvilágot, 1971. augusztus 18-án. Gyermekként imádta a számítógépes játékokat és a paintballt, de hamar jó útra tért, és agyi kapacitását latba vetve elhatározta, hogy hatalma alá gyűri az emberiség egyik legszentebb találmányát: a Zenét. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a hangokkal és zajokkal való játszadozás a kis Aphex kedvenc időtöltésévé váljon. Tekercsről tekercsre vette fel és vagdosta szét, aztán pedig visszafelé játszotta le azokat, később pedig a sebesség változtatásában rejlő lehetőségek kiaknázásában lelte örömét. A család zongorájával is addig babrált, míg sikerült végleg tönkretennie - édesanyja idegein kívül - a drága hangszer belső részeit is: tette mindezt azért, hogy addig nem hallott zörejeket csalogathasson elő belőlük. A minden normális dolog pusztítására irányuló hajlama nem várt sokáig, hogy kibontakozhasson... Tinédzserkorában már egy olcsón szervált szintetizátoron, egy Sinclair Spectrum számítógépen és egy alap szempleren ügyködött. Egyik gyermekkori barátja anyjának szavaival élve: "Richard enyhén szólva nehezen kezelhető gyermek volt."

...Vagy csak egyszerűen koravén: első felvételeit 14 évesen készítette, némelyik lefigyelhető a legendaszámba menő Selected Ambient Works kompiláción. Később beiratkozott egy elektronika tanfolyamra a londoni Kingston Polytechnic-be, ám egy év után lemorzsolódott. "Teljesen kikészítette az agyamat" - mondta Richard. "El akartam szabadulni onnan, és zenét készíteni." (Jól tetted, Rich.) A nyolcvanasok végén az akkori techno két fő csapásiránya, az acid house és az ambient őt is magával sodorta: DJ-zni kezdett nagy rave-eken, ám ez számára kispiskóta volt. Ő tortahegyeket akart. Fogta magát és első ketyeréit, hogy táncparkett-gyilkos számot készítsen: életre kelt és világot hódított a Didgeridoo, melynek acid-hardcore döngölésével azt próbálta elérni, hogy az utolsó ember is elhagyja a placcot (ugyan virágkorát élte az ecstasy, akkor még nem létezett napokon keresztül kerepelő ekikatona-hadsereg). Az ördögi csillag emelkedni kezdett...

E hiperaktivitás a családi háttér ismeretében talán nem is olyan meglepő: szülei egy elmegyógyintézetben, munka közben találkoztak. Richard állítása szerint apja osztotta szét a felírt LSD-t a pácienseknek, ám néha az is megtörtént, hogy a főnővér javaslatára ők maguk is használták a szert. Az apa ezután Kanadába költözött, és civilizációtól távoli ónbányákban kezdett dolgozni. A nyolcvanas években e bányák végleg bezárták kapuikat, így a család hazaköltözött Wales-be. Egy azóta is kísértő emlék azonban örökre ott maradt Ontarióban: Richard halott bátyjának sírhelye...

Az árnyékfivér misztériuma

Az Aphex Twin művésznevet a kezdetekben sokan és sokféleképpen próbálták értelmezni, többnyire sikertelenül. Az 'Aphex' az Aphex Systems bejegyzett márkaneve, e cég különböző technikai eszközök fejlesztésével foglalkozik (ezek közül legismertebb az Aural Exciter). Richard számos terméküket használta, minden valószínűség szerint tehát innen ered nevének első fele.

A név második feléről hosszú ideig azt gondolták, egyértelmű utalás az Analogue Bubblebath 1 EP-n Richard társproducereként felbukkanó Tom Middletonra, aki szintén ugyanazon a napon született, mint főszereplőnk. Tom saját olvasatában ugyancsak magát tekintette a Twinnek, Richard azonban kategorikusan tagadja azóta is, hogy bármi köze lenne a névválasztáshoz a közös születési dátumnak. És különben is: Az Aphex Twin név már azelőtt megszületett, mielőtt még együtt stúdióba vonultak volna...

A Girl/Boy EP borítóján egy sírkő látható, rajta a hátborzongató felirat: RICHARD JAMES, NOV 23 1968. Fikcióról szó nincs, a fénykép valódi. Richardnak ugyanis volt egy bátyja, aki ugyanezt a nevet viselte, de a kis Aphex születése előtt három évvel meghalt, amikor a család még Kanadában élt. "Tisztán emlékszem arra a napra, amikor rátaláltam a bátyám sírjáról készült fényképre. El lehet képzelni, mennyire kiborított. Kiskölyök voltam, és nem értettem, miért van ezen a fejfán a saját nevem. Csak évek múltán derült fény az egészre... Még ma is bekattanok néha, amikor ránézek. Gondolj csak bele, nem mindennap látsz egy sírfeliratot a saját neveddel." A névazonosság miatti lelkiismeret-furdalás volt az oka, hogy Richard e kísérteties fotót választotta a kislemezhez: névbitorlónak érezte magát, ezért úgy gondolta, tartozik halott testvérének azzal, hogy valamilyen formában emléket állít neki - azon pedig már megdöbbenni sem érdemes, hogy ez az emlék egy borítódizájn része. "Beszélgettünk anyámmal a névválasztásról. Teljes mértékben megértem őt: azért adta nekem ugyanazt a nevet, mert valójában nem tudja elfogadni és feldolgozni, hogy Richard meghalt. Ez a döntése azonban az én személyiségemben is nagy változásokat idézett elő: úgy érzem, a névvel együtt a bátyám énje is bennem él tovább, és őrangyalként vigyáz rám. Ezért vagyok én az Aphex Twin."

Minden pszichiáter álma egy olyan páciens, mint Richard. Csupán akkor éreznék magukat nagyon átverve, amikor közlik velük: Richard D. James nem tudathasadásból kifolyólag használ számtalan pszeudót az Aphex Twinen kívül, mindössze csak azért, mert egyszerűen nem tud kifogyni az ötletekből. Kreativitása pedig olyan, mint a mesebeli sárkány, akinek ha levágják egy nyakát, kettő nő helyette: végtelen. AFX, The Aphex Twin, Polygon Window, Caustic Window, Blue Calx, The Dice Man, GAK, Power-Pill, Q-Chastic, Soit-P.P., és Rich (a Mike & Rich projektben, az ugyancsak kísérletezgető kedvű Mike Paradinas partnereként) - ez mind egyetlen személy. A névőrületről ő maga így mesél: "Már akkor léteztek, mielőtt beléptem volna a zenebizniszbe. Kis neveket találtam ki a kazettáimra és egyéb cuccaimnak, hogy könnyebb legyen azokat rendszerezni. Ezek aztán a zenélés során is jól működtek, mivel különböző lemezcégeknek készített anyagaimhoz eltérő neveket kellett kitalálnom. A szcéna rengeteg stílusirányzatra hullott szét, a producereknek akár még öt labeljük is volt a különféle stílusokban való alkotáshoz. Eleinte jó ötletnek tűnt, de ma már kimondottan nem szeretem. Szeretném, ha ismét együtt lenne, összeforrna minden; olyan klubba akarok elmenni, ahol valamennyi műfajt hallhatom, nem pedig a jungle egyetlen speciális fajtáját. Szerintem a több pszeudó alatti okoskodás szétzúzza az egészet; ezért most már ismét csak a kettő legalapvetőbbhöz ragaszkodom, így minden zenémet ugyanazon az alkotói néven jelentethetem meg." Zajongásai azóta már kizárólag AFX (a Rephlex kiadónál) és Aphex Twin (a Warpnál) néven jönnek ki.

Szobaelektronika

Richard eredetileg arról volt ismert, hogy saját maga kreálta gépeit és eszközeit. Készülékeket szedett szét, majd a külső vázat megtartva saját áramköreit építette beléjük. Ennek ellenére ma ezeket a korábbi elektronikus kütyüket már nem használja - kettő kivételével, és ez minden. Jelenleg szigorúan a számítógépek dominálnak a zenegyártásban. Három okos géppel is rendelkezik: ezek közül kettő laptop, egy pedig PowerPC. Nagyjából az egész Richard D. James Album a PowerPC-n készült. Mindig is imádta a számítógépeket, talán születése pillanatában is felsírás helyett nullákat és egyeseket produkált.

"Először nem jelentettek mást számomra a komputerek, mint hasznavehetetlen limlomot. Ma már szerencsére ismét elég nagy teljesítményekre képesek, visszatértem hát hozzájuk." Nekiállt megírni saját programját is: ő soha nem az az ember volt, aki megelégedett a szabvány eszközök által nyújtott lehetőségekkel. Richard esetében tehát a zenélés minden szempontból testreszabott volt, ő maga alakította ki magának a körülményeket. Ez is elemi része annak, hogy hangzásvilága ilyen egyedülállóra sikeredett. "Nem szarozok többet az elektronikával, noha meglehet hogy még visszatérek hozzá, mert mind a mai napig megvannak a maga előnyei. Jó érzés amikor valamit a kezedben tartasz, megfoghatod, csavargathatod - jobb, mint amikor ugyanazt egy képernyőn látod. Én mégiscsak a szembizergáló monitorok mellett szavazok. Ma már nyilvánvalóan a számítógép az, amivel igazán lehet kezdeni valamit; az elektronikus szerkentyűket én már csupán nosztalgiából használom néha, nem pedig azért hogy a leginvenciózusabb, legújabb hangzásokat hozzam ki belőlük. A régi elektronika legjobban a retro hangzások felidézésére, reprodukálására használható. Alapvető célom és ösztönző erőm, hogy állandóan valami újat alkossak, és folytassam a határok kiszélesítését, a hangok világának felfedezését. A számítógépek mára kegyetlenül erőssé váltak, rengeteg mindent lehet még velük kezdeni."

A zajkomponistában lakozó démon azonban nemcsak a zenélés virtuozitásában mutatta meg magát: Richard egyéb szokatlan cselekedeteivel is felhívta magára a figyelmet...

Abnormalitás forever

New York, 1994. Richard D. James egy underground klub DJ pultjában bakelit helyett smirglipapírt pakol a lemezjátszókar alá. A fülsértő kreálmány elképzelését mindenkinek a fantáziájára bízzuk... A shownak azonban folytatódnia kell, tartja a mondás. Richard egy bekapcsolt állapotban lévő mikrofont dob bele egy turmixgépbe, majd elindítja azt. A tömeg sokkolva van, emberünk egy felhevült pillanatában hozzávágja a mixert a táncolók egyikéhez. "Azt hittem, ezek után számolnom kell a jogi következményekkel. Igazán akkor lepődtem meg, amikor a pacák odajött hozzám, és kérte hogy dedikáljam neki a turmixgépet, mert ő ezt most megtartja. Örökre."

Hirtelen ötlettől vezérelve egy tanknak is beillő Daimler Ferret Mark 3 típusú harckocsit is beruházott magának. Ezt a harcászati eszközt 1952 és 1971 között gyártották, ma pedig teljesen legálisan bárki vezetheti, aki bírja benzinnel és van jogosítványa - Richardnak természetesen nincs. Amikor éppen nem autózgat, bárányokra vadászik vele a nővére házához közeli erdőségekben. A járgányról lelkesen beszél: "Olyan, mint egy túlméretezett távirányítós kisautó.. Nagy antennái vannak a hátulján, ami után olyan érzése támad az embernek, mintha valaki elrejtőzve irányítaná a gépezetet. A zsaruk nem törődnek vele ha meglátnak cirkálni az országúton, inkább csak röhögnek. Igaz, Londonban ez másképp lenne: ott azért komolyan kezdenének aggódni, azt gondolván hogy valami terrorista készül átmenni vele a parlamenten."

A jól kitaposott ösvények helyett Richard mindig is a járatlan utakat választotta. Elég csak rápillantanunk bármelyik lemezének számcímeire, vagy megnézni valamelyik videóját. E tények ismeretében a sajátos remix-ideológiáján sem bírunk elképedni. Legfeljebb egy jóízűt somolyogni.

Újramegmunkálások

Richard sztárallűröktől mentes csodabogárkodása nem csupán a bekategorizálhatatlan zenékre képezhető le. A remixkészítésnek úgyszintén egészen más megközelítésből startol neki. A Selected Ambient Works osztatlan sikere óta dögivel kapja a felkéréseket a legkülönbözőbb előadóktól, ő azonban nem zavartatja magát, ha mondjuk egy több évvel ezelőtt elkészített - távolról sem remix - munkáját kell leraknia az asztalra. Funkcionális flegmázás, ebben igazán jó az Aphex Twin. "Miért is tagadnám, hogy nem veszem komolyan a remixkészítést? Igen, gyakran megesik, hogy odadobok az illető elé egy már jóval korábban elkészült saját felvételt, hogy nesze, itt a remixed. Így voltam a Lemonheads-szel is. Nem izgatott túlzottan hogy átdolgozhassam a számukat, mert iszonyúan ratyi volt. Talán ők maguk sem tudják hogy én beleszartam az egészbe, hiszen még csak nem is találkoztunk egyszer sem... Meg aztán, nem is tehettem volna másként. Elfelejtettem ugyanis a határidőt, csodálkoztam is rendesen amikor megjelent a futár az ajtóban a remixért. Mondtam neki, 15 perc – ezalatt gyorsan felmentem a stúdióba, találtam valami ősrégi trekket a sufniban, rápakoltam egy DATra és odaadtam a fickónak. Jó kis meló volt, kaptam érte négy ropit. Azóta is megcsináltam már egy párszor..."

Magol a diák, pedig nem is érti a tananyagot. Nos, a Die Fantastischen Vier remix-felkéréséhez is hasonlóképpen állt hozzá Richard. "Ja, csináltam egy újraértelmezést ennek a német hip-hop csapatnak, valami vadállatra sikeredett: feldaraboltam az ürge hangját milliónyi apró darabkára, aztán újra összeraktam, persze az eredetivel gyökeresen eltérő módon, így abszolút nem érteni miről kavarnak. Amúgy nekem fogalmam sincs, milyen lett a végeredmény és hogyan vették a lapot odaát, ugyanis nem tudok németül."

Ilyen lazán telnek hát a remixelgetős napok Aphexéknál. És hogy némi egzakt infóval is szolgáljunk, íme néhány előadó abból a hosszú listából, akiknek Rich valaha is - többnyire felismerhetetlen, az eredeti felvételt a legmesszebbmenőkig figyelmen kívül hagyó - átdolgozást készített: St. Etienne, The Cure, Nine Inch Nails, Luke Vibert, Beck, The Prodigy, Philip Glass, Jesus Jones, Meat Beat Manifesto, Beatniks, Curve.

Lemezgető elemezgető

Aphex barátunk minden egyes dolgozata saját életet él, külön individuumként értelmezhető valamennyi. Nem használ paneleket, sem jól bevált szerkezeteket, ellenben tele van váratlan megmozdulásokkal: mindig akkor és azzal csap le ránk, amikor és amire nem is számítunk. Egymástól gyökeresen elütő felvételeket készít: egyszer disszonáns melódiákból álló gyerekes dalocskával ringat, a következő pillanatban pedig fémcsikorgással jelzi az antikrisztus eljövetelét - úgy változtatja színét, mint egy valóságos elektronikai kaméleon. A következőkben a számos megjelentetett lemezei közül mutatunk be néhány remeket.

Selected Ambient Works 85-92 (1992)

Amennyiben hihetünk a címnek, Richard valóban a korai szellemi érés megtestesítője. 14 évesen, az elektronikus zene világméretű térhódítása előtt kifinomult chillout zenéket írni nem lebecsülendő dolog. A lemez hét év felvételeit tartalmazza, amelyeket a kiadás előtt Richard haverjai a mestertől elkunyerált 90 perces demókazikon már javában hallgattak. Miután a lemez hivatalosan is kijött, az Orb Adventures Beyond The Ultraworld című ambient-house lemeze után a megmondóemberek a műfaj második legbrilliánsabb alkotásának kiáltották ki. Nemhiába: a ködbe vesző női hangfoszlányokkal és finom tört ütemekkel (breakbeat, 1992 előtt, érted? :) megtűzdelt Xtal természetes nyugodtsága, a finoman minimalista Tha, vagy éppen a művész későbbi őrületeit is előrevetítő, electro-acid kombóval kísérletezgető Green Calx már e korai időszakban megkövetelte a szimbolikus kalapemelést. Gyönyörű, digitális naplemente... Számos olyan hangszín, melódia, illetve struktúra is felbukkan, melyek kísértetiesen hasonlítanak gépzenei producerek egy évtizeddel későbbi kompozícióira. Kétségtelen, hogy Richard valamilyen módon átjárkált a jövőbe, mert máskülönben elképzelhetetlen ez a komoly előremutatás.

Classics (1995)

1995 elején látott napvilágot e gyűjtemény, mely az Aphexszel még csak most ismerkedők számára tökéletes tanulmány ahhoz, hogy legalább kontúrjaiban átláthassák a művész posztavantgard zenei elgondolásait: Richard ezen az albumon a legkülönbözőbb arcait mutatja meg. Rögtön a 92-es agyrobbantó hardcore turbinával, a sötét és legendás Digeridoo-val startol a lemez, aztán folytatódik az olyan agymenésekkel, mint az egyik közismert tampon reklám szlogenjével eljátszogató Tamphex, vagy az Aphex-őskövület Analogue Bubblebath. Utolsóként a legerősebb idegeket is szétroncsoló indusztriális fémorgia, a We Have Arrived maradt - bizony, a Hyperspace sound ehhez képest altatódal :)))

I Care Because You Do (1995)

A disszonanciák és oppozíciók albuma ez: a felvételek többségénél távolba vesző melódiákra rétegződnek az ezeket ellenpontozó, zavarodott ütős hangszerek. Ezen a hanghordozón lelhető fel Richard munkásságának legpszichotikusabb szerzeménye is, a Ventolin. Címét az asztma elleni inhalálószerről kapta, melyet a szerző maga is kénytelen használni. Idegtépő sípolással kezdődik az ominózus zene, melyet állítólag akkor hall a légzőszervi rendellenességgel küszködő, amikor túladagolja e gyógyszert. "Magát a számot olyanra akartam csinálni, hogy ziháljon az egész. Mint egy asztmás roham. Azt hiszem, sikerült is elérnem azt a klausztrofóbiához hasonló érzést, amit egy roham alatt érez az ember." Ennek kontrasztjaként is értelmezhető az Alberto Balsalm, mely igazi zenei melodráma, fülbemászó dallamokkal. Érzelmes experimentál, van némi feltevésem, honnan is kaphatott ihletet a hazai kísérletezgető mesterpáros Miraque és Miró...

Richard D. James Album (1996)

A követhetetlenül szétzilált elektronikus ütősök dzsumbuja. Emellett pedig újabb kreatív ötletek megvalósítása: a To Cure A Weakling Childban hallható gyermekdalocska például Richard agyondeformált hangja, míg a Goon Gumpas ismét irónia a köbön: úgy hangzik, mint egy biztosítóreklám aláfestő zenéje (Richard több reklámfilmnek is írt zenét, igaz legtöbbjük olyan absztraktra sikeredett, hogy gyakran maguk a megbízók is felháborodtak). Az album kimondottan egységes - ami egy Aphex Twin esetében ritkaságnak számít -, a közös nevezőt a már említett pörgőpergő dobok, és a megszokottnál gyorsabb tempó adja. Imho tízpontos anyag.

Come To Daddy EP (1997)

Ismételten végletek közt mozgunk. Egyszer egy parányi Prodigy-gúnnyal aládeszkázott space rockkal találkozunk szembe (Come To Daddy, Pappy Mix), aztán az Alberto Balsalmból már ismert érzelgősséggel (Flim) - mely, ismerve a szerző csipkelődő modorát, ugyancsak viccként definiálható. A Bucephalus Bouncing Ball arról a lóról (=Bucephalus) kapta a nevét, amit anno a 12 éves Nagy Sándor tört be párezer évvel ezelőtt, faterja nagy örömére. Az állat mára már történelemmé vált, szobrot is állítottak róla. Richard e felvételben az ide-oda pattogó hangokat igyekszik megszelidíteni úgy, ahogy tette azt egykor Alexander. Ez neki ugyan gyerekjáték, anyja mégis azt mondja neki a Come To Daddy, Mummy Mixben: "You've got so many machines, Richard." Aphexnek semmi sem szent, még az anyját is sampleként használja.

Windowlicker (1999)

A műkeblektől kis híján előrezuhanó lemez címadó darabja talán a 'legelőkelőbb' Aphex-himnusz, mely valaha is kikerült Richard kezei közül. Előkelő abban az értelemben, hogy mindvégig árad belőle egyfajta ínyenc egyediség, melyet ráadásul egy pillanatra sem lehet megunni a folyamatosan változó, örvénylő hat percen keresztül. A Windowlicker egyébként a francia "lécher les vitrines" tükörfordítása angolra, a kifejezést pedig azokra használják, akik állandóan kirakatokat stírölnek olyan cuccok után sóvárogva, amiket nem engedhetnek meg maguknak. A felettébb elvont klipben - Richard maga is sokat ad a vizualitásra - két afro-amerikai pofa vágyódik az Aphex vigyorgó képmását gyakran felöltő hadibombázók után. A videó maga nyilvánvaló karikatúrája a tipikus amerikai rapklipeknek is: az elején perceken keresztül káromkodás zúdul az eleddig valószínűleg minden erkölcsi morált szem előtt tartó nézőre, majd begurul egy több száz méter hosszúnak tűnő limuzin. A tíz és fél perces agymosás után már nem emberi lény áll fel a képernyő elől... A második felvétel körülbelül annyira tömény, mint amilyen kibogozhatatlan a címe. A záró Nannou babázós-játszótéri csilingelései egy időre bezárják az Aphex cirkusz kapuit, a folytatásra azonban nem kell sokat várnunk...

Phreakman

2001. május 17.