Egy pohár táncoló tej: Moloko

Hogy is van a mondás? Minden sikeres nő mögött áll egy szép férfi? Vagy fordítva? Talán vitára adhat okot, ha belemegyünk, ezért inkább lássuk, hogyan működik ez a Moloko duóban!

Roisin és Mark - alias Moloko

Mit tesz a modern ember, ha a brit Moloko duóról szeretne informálódni? Hát, igen, megkeresi az Interneten a www.moloko.com címet, és. rábukkan egy berlini arculattervező cég weboldalára. Ahhoz, hogy a Moloko megvásárolja magának ezt a domain-t, korábban kellett volna felkelni, erről lemaradtak. Hogy mit kell beütni címként? www.moloko.co.uk, és máris megnyílik előttünk Mark Brydon és Roisin Murphy világa.

A sheffieldi duó 5 éve létezik, és már a kezdet kezdetén a levegőben volt egy kérdés: "Tetszik a szűk pulcsim?" Ezt a kérdést egy fogadáson tette fel Roisin Murphy, a megszólított férfi pedig nem volt más, mint Mark Brydon producer, aki szemlátomást semmi kivetnivalót nem talált Miss Murphy említett ruhadarabjában, sőt. Ez a kérdés lett az első Moloko-album címe: Do You Like My Tight Sweater? 250.000 zenerajongót lett kíváncsi - talán épp a cím miatt - az albumra. A hangzásban sem kellett csalódniuk, amely vegyítette a HipHop és a Funk, a New Beat és a Drum'n'Bass elemeit.

Az írországi születésű Roisin Murphy mosolyogva emlékszik vissza a kezdeti lépésekre, amikor a hirtelen jött siker első jeleit követően néhány újságíró még a Wicklow-ban élő nagymamát is felkereste, aki találékony határozottsággal, szavai súlyának biztos tudatában állította, hogy a kis Roisin mindig is olyan gyerek volt, akin látszott, hogy sokra viszi. Murphy apuka pedig, aki két üveg bor legurítása után szívesen énekelt a fürdőkádban, a saját ösztönző szerepét hangsúlyozta. Egy biztos: a Moloko pillanatok alatt beszédtéma lett.

Egy énekesnő és egy producer, ráadásul az egykori brit gyarmatról, ez csak egyet jelenthet: Portishead-utánzat. Legalábbis sokan így gondolták. "Ma már nem idegesítem fel magam annyira ezen, de akkor szörnyű dolgokat írtak rólunk. Nyilvánvaló, hogy akik koppintással vádoltak, fogalmuk sem volt a zenénk lényegéről, de akkor is sértő volt. Mindegy, elmúlt." - emlékezik vissza Roisin. Valóban elmúlt, de helyette újabb bosszúságok sora várt a Molokora. 1998-ban megjelent második albumuk, az I'm Not A Doctor. Nem utolsó sorban szarkasztikus szövegeinek köszönhetően teljesen félreértette a lemezt a rajongótábor, vagy ahogy Mark Brydon fogalmaz: "a klasszikus második album szindrómát éltük át. Új utakat akartunk kipróbálni, de a közönség az előzmények folytatását várta. A kiadónk sem tudta igazán, hogy mit kezdjen velünk, milyen skatulyába tuszkoljon be. Kis híján a feloszlás mellett döntöttünk, amikor minden csalódásunkat megkoronázandó a Garbage előzenekaraként kellett közreműködnünk, a közönség Shirley Manson-t akarta látni, csak nagyon keveset játszhattunk, azt is rossz megvilágításban. Elég szörnyű szituáció."

DJ Boris Dlouglosch személyében érkezett a megváltás. Ő készítette el a Sing It Back remixét, amely 1999 nyarán bombaként robbant a diszkókban. Brydon és Murphy teljesen elképedtek a feldolgozás sikerén: "Tetszett a remix," - idézi fel Mark a tavalyi nyarat - "úgy gondoltuk, hogy kisebb sláger lehet belőle. De meglepetés volt, hogy szinte azonnal elkezdték játszani a New York-i DJ-k is." Ugyanígy váratlanul érték őket azok a reakciók a nyilvánosság részéről, amelyeken Mark ma már csak nevet: "Olyan emberek, akik korábban leírtak bennünket, arról beszéltek, hogy mennyire szeretik mindkét albumunkat. Nevetséges. És persze azért sem lehet fény árnyék nélkül, mert sokan mások a fejüket vakargatták, hogy vajon mi köze a Moloko-nak ehhez a diszkóőrülethez? Mi lenne? Az emberek mosolyogtak, ha meghallották a dalt, és az évezred utolsó nyara ezáltal is kellemesebben telt. Ez nem elég?"

Hogy az új évezred első nyara is hasonlóan vidám legyen, a Moloko a tavasszal elkészítette a The Time Is Now című kislemezt. Jópofa kis dalocska, de nem annyira nyári sláger, mint inkább klasszikus popzenei alkotás. A poptól már csak egy ugrás lenne a "populáris" szó, de Roisin szerint sajnos hiába készítettek már több popslágert is, azok nem lettek népszerűek. Az aktuális album, a Things To Make And Do az európai slágerlistákon mindjárt a 14. helyen rajtolt. Ez a tény azonban semmiféle elbizakodottságra nem készteti Roisin-t, aki láthatóan két lábbal áll a földön. Álmodozás helyett sokkal szívesebben mesél például arról, amikor 15 évesen első együttesének koncertje anarchiába torkollott. A banda tagjai egymást verték a színpadon, míg ő a hangfalak mögül figyelte őket. Egy másik anekdota szerint amikor megalakult és népszerű lett a Moloko, az angol sajtó megszellőztette azt a hírt, miszerint Roisin korábban fotómodell volt. Nos, Murphy kisasszony elárulta, hogy bár ez jól hangzik, egy szó sem igaz belőle. "Olvastam egy hirdetést, amelyben egy katalógus fotóinak elkészítéséhez kerestek modelleket. Azonnal odarohantam. Egy kövér, kéjsóvár képű pasas végigmért, aztán megkérdezte, hogy fürdőszobai divatfotózásra is hajlandó vagyok-e. Esetleg - mondtam, mire elővett a fiókból egy félmeztelen nőről készült fényképet, aki csábos bugyiban pózolt, és a következő kérdés természetesen az volt, hogy alsóneműben valami hasonlóra kapható lennék-e. Nemmel válaszoltam, és többet nem mentem vissza. Hát ennyit az én fényes fotómodell karrieremről."

Ezt követően éppen jókor jött az ismeretség Mark Brydonnal. Mivel ők a kezdet kezdetén sem csupán üzleti kapcsolatban álltak egymással, a sajtó minden alkalmat megragadott, hogy a viszonyukról csámcsogjon, és olyan feltételezésekbe bocsátkoztak, hogy vajon mi minden történhet a keverőpulton. Roisin így válaszol a spekulációkra: "Hülyeség. Kibírjuk a munka végéig. Aztán jöhet a szórakozás." Apropó, szórakozás: a másik nagy szerelem mindkettejük számára a krikett. A billentyűsük, Eddie Stevens nagy fanatikusnak számít, és őket is megfertőzte szenvedélyével. Ott játszanak, ahol csak tehetik. "Csak a krikett és az alkohol teszik félig-meddig elviselhetővé a turnékat." - véli Roisin.

A billentyűs Eddie Stevens mellett a csapathoz tartozik még egy dobos, Paul Slowley, és ez egyben azt jelenti, hogy a Things To Make And Do már komplett banda közreműködésével készült. Mielőtt a folytatást illetően bármiféle találgatásokba bocsátkoznánk - akár a felállás, akár a jövőben felvételre kerülő hanganyag tekintetében -, Mark kihangsúlyozza: "Kísérletező zenészek vagyunk." Igen, ez sok mindent jelölhet, és ezt Brydon is nagyon jól tudja. Valószínűleg arról lehet szó, hogy a Things To Make And Do-ban is vígan elférnek egymás mellett a House, a Funk és a lírai dalok. Az Indigo című számmal pedig egy soundtrack is bekerült a sorba, a Mystery Man zenéjéről van ugyanis szó. Elég buta dalocska, de lényegében a film is az, gyerekeknek szóló szuperhős-kavalkád.

Na, ilyet is ritkán hallani: új nagylemezt bevezető önkritika. A legtöbb előadó ilyenkor "a poptörténelem fordulópontjáról" beszél, amit művével ő maga idéz elő. a Moloko nem. De nagyon jól tudnak élni azzal, hogy különböznek a többiektől. És időről időre önmaguktól is. Mark Brydon így foglalja össze tömören a Moloko "hitvallását": "Kezdetben a TripHop műfajába soroltak bennünket, majd a könnyed hangzásvilágot népszerűsítők táborába. Sokan azt gondolták, hogy mivel az életstílus, az öltözködés, a zene a kilencvenes években könnyen kategorizálható, mindenki tartozzék vagy ide, vagy oda. Szerencsére ez már a múlté. Ha egyszer a Moloko megtalálná az egyedülállóan igazi Moloko-zenét, abban a pillanatban megszűnne létezni. Vége lenne a kalandnak, minden mozgatóerőnek, ami most fenntartja. Így aztán mi abban reménykedünk, hogy soha nem érünk célba."

2000. augusztus 20.