Decoder - A tökéletes kódfejtő

Emlékszem, általános iskolásként gyakran játszottunk a kispajtásokkal kommandósdit, és rejtjeleket használtunk üzeneteink továbbítására. Így aztán hiába vette el a tanító néni a papírfecnit, az istennek nem jött rá, mi ez az ákombákom (és arra sem, hogy mi lopjuk a focilabdákat a szertárból). A kódolásos módszer később vizsgákon is működött, nonverbális jelek formájában. Egy jó kódfejtő nélkül azonban a legtökéletesebb mutogatás sem ér semmit, és nekifutásból lehet gyűjtögetni a pénzt a pótvizsgára... Darren Beale iskolai dolgairól nem sokat tudunk, de körülbelül el lehet képzelni, ahogyan a pad felett görnyed, és tíz kilót leizzad egy keresztrejtény felett. Aztán valószínűleg ráeszmélt, hogy ennek így semmi értelme nincs, és inkább ő maga dolgozta ki a megfejtésre váró kódokat - zenék formájában. Úgy látszik, jól taktikázott, mert mára a drum & bass szcéna egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon, ami egyáltalán nem meglepő: lomhának tűnő, ám igencsak dinamikus basszusaival, minimalista ritmusképleteivel, súlyosan vibráló szubbasszusaival az irányzat legmélyebb bugyraiba vezeti el azt, aki képes értelmezni rejtjeleit...

Darren nem az a fajta művész, aki már az oviban is a búgócsiga működési elvét tanulmányozta. Nem gyártott saját kütyüket, mint például az Aphex Twin, nem is nagyon érdekelték az elektronikus ketyerék. Annál inkább foglalkoztatta az akkori rockzene, de úgy tűnt, mintha ezt nem neki találták volna ki...

"Különböző bristoli pubokban és klubokban léptünk fel egy Sonic Youth jellegű gitárzenekarral. Egy idő után meguntam a dolgot, és elkezdtem ismerkedni a billentyűkkel. Amikor a hardcore (itt és most a pre-jungle műfajra, és nem a rotterdami zúzásra kell gondolni - a szerz.) berobbant, összeraktam pár trekket, aztán fokozatosan fejlődtem a zenével együtt..."

Korai produkcióit Orca pszeudó alatt jelentette meg, a 90-es évek elején. A hardcore pedig lassanként átalakult egy jóval minimalistább, sötétebb, hip-hop hatásokat sem mellőző műfajjá: megszületett a drum & bass... Darren pedig felfedezte az atmoszférikus dzsungelt: elképesztően mély d+b darabokat rakott össze olyan álnevek alatt, mint Acro, Koda, Code Blue és Wild Orkid - elsősorban a Lucky Spin és a DeeJay Recordings számára. A Lucky Spin alapítóival jóval előbb is dolgozott már együtt:

"Összehoztunk pár breakbeatet, mielőtt még megalapították volna a kiadót. Vicces volt, hogy jónéhány ma már elismert művész - köztük Crystl, Pete Parsons (Voyager) és Trace - tartozott a labelhez, a szinti-alapú zenék mégsem értek el túl nagy eladást. Kevesen voltunk azok, akik ezt a fajta zenét erőltettük, és ez megnehezítette a helyzetünket abban az időben."

Nem kellett sokáig várnia: beköszöntött a dobbasszus fénykora. Egyre többen jöttek, a zenék egyre inkább táncorientáltabbá váltak. A domináns hangzás megváltozásával azonban Darren mégiscsak jobbnak látta, ha háttérben marad egy ideig. Sokan éltek a lehetőséggel, hogy kitörjenek az underground létből, akár a minőség feladása árán is - ő azonban korántsem volt ennyire megalkuvó. Nem volt ínyére az egész ragga és jump up őrület, ami akkor elkezdődött.

"Kénytelen voltam szüneteltetni a dolgaimat. Így volt időm arra, hogy más stílusokban is kipróbáljam magam: írtam néhány Detroit house-t a Plink Plonk-nak, és elég szépen belemélyedtem az ambientbe is. Sőt, egy ideig a Warpnál, illetve Pete Namlook Fax labelje alatt is adtam ki zenéket. Visszagondolva, talán jobb is, hogy egy kicsit elkalandoztam. Olyan volt, mint amikor ismeretlen tájakra utazik az ember, hogy felfedezze azokat..."

Amint visszatért a hazai pályára, rögtön felvette a kapcsolatot Mark Caro-val, aki éppen saját stúdióját építgette Birminghamben. Darren hívására felkapta frissen vasalt DAT szalagját - rajta legutóbbi anyagával -, és leutazott Bristolba. Végül annyira jól kijöttek egymással, hogy együtt fejezték be a Brain Recordsnak készített Water Babies-t. A jelenkor dzsungel-nemzedéke valószínűleg áldja ezt a napot, hiszen ha nem indult volna ilyen gyümölcsözően kettejük munkakapcsolata, ma valószínűleg nem élvezhetnénk a Tech Itch által képviselt feltétlen és páratlan minőséget. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a kiadó túlélt egy elég komoly válságot:

"Mark lassanként kipofozta a Technical Itch labelt, de az elosztással foglalkozó cég gondatlanságából kifolyólag már-már a megszűnés veszélye fenyegette. Amikor lejött Bristolba, elképzeléseinket összhangba hozva felvettük a kapcsolatot a Vinyl Distribution-nel, majd elkezdtünk dolgozni új anyagokon. A 'Circuit Breaker' az új elosztónak köszönhetően talpra állította a kiadót, és azóta együtt vagyunk."

Habár lemezeik többségét egyértelműen a táncoslábú beatnikeknek szánták, a felsőkategóriás DJ urak (és hölgyek - respect Storm, rest in peace Kemistry) is folyamatosan játsszák azokat, mind a mai napig olyan zenékkel rukkolnak elő, melyek bizonyos tekintetben jóval magasabb szinten állnak, mint az egyéb dance-orientált labelek kiadványai. Elég csak meghallgatnunk bármelyik Tech Itch kislemezt: tudományos sötétség és digitális mélység keverednek egymással...

Darren és a breakz-körökben jelentős befolyással bíró Hard Leaders kiadó együttműködése 1995-ben vette kezdetét: a minimális ütősökkel és lefelé ívelő 909-es basszusokkal megtámogatott Fog jelentette a debütálást, míg a második kiadvány ennél jóval ritmusközpontúbb lett. Az elismerés nem maradt el, és ismételten beigazolódott az állítás, miszerint a járt utat bizony bátran el lehet hagyni, és feltérképezni a járatlant…

A Technical Itch ezalatt befutott kiadóvá érett. A probléma csupán annyi volt, hogy Darren és Mark páratlan párosa szintén Technical Itch-ként vált ismertté, ezért - a félreértések elkerülése végett - szükségét látták kettéválasztani a kiadó és az alkotók neveit. Világra hozták hát Decodert, az agyat és füleket nem kímélő, kódfejtő dzsungelkatonát. Közös zenéiket e név alatt jelentették meg, egyúttal pedig saját műveiket sem szerették volna hanyagolni. A két név úgy különült el egymástól, hogy egyszersmind szoros szálak fűzték egyiket a másikhoz...

"Mostanában ismét saját utakon járunk - Mark mint Technical Itch teszi a dolgát, míg én Decoderként adom ki a zenéimet. Persze még mindig jóbarátok vagyunk, és ugyanabban a stúdióban dolgozunk, ahol régebben is együtt bütyköltünk."

Az utóbbi néhány évben Darren felvételei meleg fogadtatásban részesültek mind a DJ szakma, mind a sajtó részéről. Ezt tükrözi az is, hogy ma már több neves kiadónál is tevékenykednek: a Tech Itch Recordings, a Breakbeat Culture és a Hard Leaders adja ki zenéi túlnyomó részét. A kulcsfontosságú lemezek közé sorolandó a Tech Itch szárnyai alatt 1997-ben megjelent Decoded EP(TI016), mely abban az évben az egyik legkiemelkedőbb D&B kiadványnak számított: a New Musical Express 'Vibes Singles Of The Year' kategóriájában majdhogynem dobogós lett: a 18. helyre került. A következő nagy lépés és Mark Caro-val való kollaborációjának eredménye az 1998-ban megjelent EKO, ismét a Tech Itch gondozásában. Az 1999-es Headlockról (TI022) - talán mondanunk sem kell - szintén ódákat zengnek a zeneértők. Mindennek tetejében és a szokásos nyári pangás ellenére Darren ezek után összebarkácsolta második EP-jét, az Encrypted-et, mely a Fab & Groove toptízesén kapásból a harmadik helyre fészkelte be magát.

Dekódoló Darren nem csupán kislemez-termelő: 1998-ban, a Hard Leadersnél jelent meg első szerzői albuma, Dissection címmel. A mester így mesélt a lemez megjelenése előtt:

"Deep vibe - ez az, amit én igazán akarok. Illetve egy albumot, ami olyan érzeteket kelt, mint egy homályos, rosszul megvilágított szoba, csak éppen zenei megközelítésben. Mostanában nagyon mély benyomással vannak rám a régi filmek, ennek megfelelően talán valamilyen soundtrack jellegű lemezt hoznék össze. Eljárogatok egy Bath-i lemezboltba is, ahol egy rakás olyan ismeretlen lemezt találtam már, amiről ember nem gondolná, hogy léteznek... Nagyon sok inspirációt kapok ezektől a művektől. Amikor nekiállok zenét írni, mindig megfogalmazom magamban az alapvető célt, hogy DJ-knek készüljön-e, avagy inkább otthoni hallgatásra. Egy CD-lemez számomra olyasvalamit jelent, amit leülök és nyugodtan végighallgatok. A Dissection-on az intrókat érdekesebbre csiszoltam, hanyagolva a szimpla dob-alapú kezdéseket. Vannak persze kísérletibb munkák is rajta, ezeknél sokkal többet foglalkoztam az ütemek kidolgozásával."

Vezető zenei szaklapok a következőket írták a kemezről:

Mixmag: "A Dissection a bizonyíték arra, hogy a drum & bass albumok előtt még mindig fényes jövő áll."

Muzik: "Ahogy azt már megszoktuk, kiváló Decoder produkció született, melynek hangzása a dinamikus funktól egészen a legmélyebb, már-már feneketlen hangzásokig terjed - ráadásul mindez tökéletes minőséggel párosítva."

Wax: "Egyike a legérdekesebb hosszanjátszós korongoknak, magasan kiemelkedik az idei év terméséből."

Az albumról masszívan mellbevágó maxikat is kimásoltak, nevezetesen a Stash-t és a Hacker-t, melyek ugyanúgy megállják a helyüket a Hard Leaders tizenkét inches klasszikusai között, mint a 96-os Fog és az egy évvel későbbi Vapour Dub és Turn.

Ne felejtsük ki az érdemek közül a remixek hosszú sorát sem, hiszen Decoder olyan neveknek készített súlyos újraértelmezéseket, mint Photek (Rings Of Saturn Rmx), Adam F (Dirty Harry Rmx) és Alan McGee (The Chemical Pilot - Astral Dominoes Rmx). Sőt, 97-ben Darren és Mark Peshay régóta várt albumán (Miles From Home - Mo Wax megjelenés) is segédkeztek.

"Sikerült valamennyire összeolvadnom azzal a hangzással, amit Peshay képvisel - természetesen inspirált valamennyire, de továbbra is a saját stílusomat szeretném erősíteni. Fontos számomra az egyedi sound még precízebbre csiszolása, és habár rengeteg művész nagy hatással van rám, nem hagyom hogy ez megmutatkozzon a lemezeimen."

Az említett albumon a címadó dal, illetve a Switch és Retro voltak azok a trekkek, amelyek Darren keze és az általa kezelt gépi hangcsiholó eszközök munkáját dícsérik.

A tavalyi esztendő észrevehető, és egyszersmind figyelemreméltó fejlődést mutatott Darren zenéjében. Az öblös basszusokon edződött ütemekkel és a futurisztikus hangzásokkal operáló, nehéz törtjei tették őt egykor ismertté, most ezt ötvözi egy cseppnyi melódiával, funkkal és soullal - visszatérve ezzel az élő, hangszeres jelleghez. Ez az - ha nevezhetjük így - átlényegülés adta meg a kezdő lendületet a Substance-szel való közös együttműködéshez. A közös munka eredményei fellelhetők Breakbeat Culture kiadványokon (Secret World, Something Else, Encounters EP), illetve Doc Scott labelje, a 31 Records kiadásában megjelent lemezeken (Dimension / Fallen). Sőt, a nemrég jubileumot ünnepelt Moving Shadow alcímkéje, az Audio Couture is bevállalt egy kis Decoder cuccot (Curvature / Heist). Érdemes szentelni egy vaskos délutánt e műremekek végighallgatására, már csak azért is, mert az egyébként nagyon jazzy basszusgitár-mintákból és a megszokott, zsíros ütemekből olyan irdatlanul mélyenszántó darabokat írtak, hogy keresve sem találnék az előbbieknél jobb jelzőket a végeredményre...

Darren arra is ráeszmélt, hogy nem csupán az instrumentálkodás lehet olyan hűdejó, de egy kellemesen futurisztikus énekhang akár még a kódfejtést is megkönnyítheti: nekilátott egy vokális projektnek, Kosheen néven (a Yes Men és a Dangerous Waters 99-ben jött ki a Breakbeat Culture égisze alatt). A Wax 1999 májusában egész egyszerűen úgy aposztrofálta ez utóbbi művet, mint "az eddigi legjobb dolog, ami a Mezzanine óta Bristolban megszületett". Az Update már szavakat sem talált: "Original and fresh". Ezek a kommentárok egyértelművé tették, hogy már az eredeti, downtempo verziók is megtették a hatásukat, a Decoder-féle odaverős dobbasszus remix pedig rátett még egy lapáttal - és azóta is ott lapul minden valamirevaló toplemezlovag táskájában...

A tények magukért beszélnek, de egyesek még mindig nem fogadják el azokat. Decoderrel és label-társaival szemben sokan előítéletekkel viseltetnek: szerintük a Tech Itch sound túlságosan száraz és rideg. Szerintem egyszerűen csak túlontúl földöntúli és szokatlan: a tradicionális, disztorzult techstep-basszust felváltja a még inkább elektronikán alapuló, kevésbé széttorzított, a techno hangzásvilágához közelítő bassline; az ütemek pedig még sterilebbé, letisztultabbá válnak. Cyberjungle és fjúcsörmuzsika? Esetleg egyik sem? Most még rejtély. De bizonyára jön majd valaki, aki megfejti a kódot... És akkor már semmi sem tartóztathatja fel a fényes fémes jövőt.

Phreak

2000. október 26.