Az anonimitás poétikája

A samplingtechnika polgárjogot nyert napjaink könnyűzenéjének minden területén, de egyedül a technó választotta alapvető kifejezőeszközéül. Éppen ebből a „polgárjogból” származtak a problémák is. Azzal a perrel kezdődtek, melyet az ABBA együttes tagjai indítottak a szerzői jogok megsértése címén a skót The Jams nevű csapat ellen a Dancing Queen című sláger részleteinek jogtalan „samplingelése” miatt. A The Jams, a sampling és a fehér hip-hop zene úttörője a pert elvesztette, és kénytelen volt megsemmisíteni az egész lemezfelvételt az inkriminált részlettel együtt. Az együttes tagjai nemsokkal ezután felvették a KLF nevet – a Kopyright Liberation Front rövidítéséből –, és kampányt indítottak a sampling legalizálásának érdekében, úgy érvelve, hogy az nem köznapi értelemben vett plágium, hanem kölcsönzés annak művészi értelmében. Vagyis a sample-botrány egy módja annak, hogy pénzt csikarjanak ki azok a lehanyatlott egykori csillagok, akik nem tudják elviselni a gondolatot, hogy az ő sikertelenségükből valaki más a maga számára sikert képes kovácsolni. A KLF által elindított hadjáratban sokan csak a ’80-as évek végi „kisebbségi hisztéria” kevésbé jelentős epizódját látták, amikor pl. fennhangon jogi kiváltságokat kezdtek követelni maguknak a diszkriminált nők, a fehértől eltérő színűek, a homoszexuálisok stb. Az itt csak röviden vázolt történet azonban érdekes fényben tünteti fel a technó körében mozgó emberek gondolkodásmódját, mivel ők éppen a név nélkül való tevékenykedés elvét vallották.

A hangmintázás a technozenében nem a nagykorú posztmodernistákat jellemző tudatos idézetkezelési stratégia ifi megfelelője, azon elgondolásból, hogy már úgyis mindent kitaláltak, tehát csak keverni lehet, és megtervezni a mixtúrát. Az anonimitás a technó esetében inkább a tradicionális rock and roll kultúrának és a show-business mechanizmusának egyre nyilvánvalóbban behódoló sztárkultusznak szóló kihívás. Úgy tűnik, a technoelőadók ebben a dologban az avantgárd hanyatló időszakának művészi tapasztalatait tartották szem előtt, amikor a legkülönbözőbb ötletek születtek, hogy aláássák a galériák, múzeumok, biennálék, triennálék és más olyan formációk tekintélyét, melyek a műalkotások üzleti szempontú rangsorolását szolgálják (e harcosok közül sokan, mint pl. a festő Jean Dubuffet, a „művészetet ingyért” mozgalom fő szószólója, vagy David Burren, a szeriális grafika kezdeményezője a cél érdekében föláldozták nevüket és vagyonukat is).

Hogy el ne térjünk a tárgytól olyan irányba, vajon művészet-e a technó (ez nem az a kérdés, amely a legkevésbé is foglalkoztatná a „technokratát”), érdemes hangsúlyoznunk, hogy a technó névtelensége nem tiltja meg senkinek, hogy pénzt keressen vagy saját nevén lépjen fel. Ugyanúgy azonban, mint a hackerek világában, ezekben a körökben is a jó modorhoz tartozik a művésznevek – a lehetőségekhez mérten akár többnek is – használata. Szinte minden technoegyüttes neve csak egy a sok beceneve közül. Így például az említett KLF együttes készített lemezeket mint The Jams, Disco 2000, Timelords, és mint Space. Richard James, egy másik kultikus előadó Nagy-Britanniából fellép mint Aphex Twin, Universal Indicator, AFX, Dice Man, Caustic Window, Polygon Window és így tovább, és így tovább.

A csoportok rendszerint kapcsolatban állnak egy-egy kiadóval, ahol a lemezeket fölveszik, vagyis a technónak is megvannak a maga sajátos kereskedelmi szokásai. A piac az piac, mondják a technozenészek, arról szó nincs, hogy fel kellene számolni – inkább lassacskán átalakítani. Hogy hogyan? Úgy, hogy miután a kiadók olcsók, sok van belőlük, sőt egyre több, nem kell lehorgonyozni egyik vagy másik mellett, hanem ugyanazért az árért válogatni lehet köztük, mint a használtruha-üzletben. És pontosan így tesznek a technozene előadói.

Anonim a popkultúra zörejeiből, egyhangú, pszichoaktív ritmusokból és takarékosan kezelt szintetizátorhangokból kevert zene is. Komoly nehézségekbe ütközik, ha valaki tudni akarja, mi az, amit hallgat. Az inkább élő előadásra szánt technozene lemezen legalább 30 előadót felvonultató antológiák formájában jelenik meg, és csak a borító alapos tanulmányozása teszi lehetővé, hogy megállapítsuk, melyik együttes melyik zene előállítója. Ezenkívül olyan mennyiségű név forog, hogy csak az tud eligazodni köztük, aki ennek kinyomozásával tölti ráérő idejének jó részét. Ha például a beszélgetés során felmerül témaként a grunge, a dilettáns is rögtön sorolja: Alice in Chains, Soundgarden, Nirvana, Pearl Jam, Rage stb. stb. De ha a technó a kérdés: …The Orb! – percnyi hallgatás –, KLF!, vagy: Altern 8. Ennyi. Temérdek név, sztárok alig. A táncparketten sincsenek sztárok, a rendkívül intenzív fényeffektusok közepette bárki annak érezheti magát.

Lóky Tamás fordítása

2002. március 6.