House

Annak ellenére, hogy a technozene bölcsőjének Detroit számít, az első stílus, mely ezen belül világszerte visszhangot keltett (még 1987-ben), a chicagói house volt. Ebből a tulajdonképpeni „iskolából”, vagy még inkább irányzatból nőtt ki Nagy-Britanniában a korábban említett rave parties-acid house jelenség. A house portájáról származik az első nagy technosláger is, a Pump up the volume a Maars nevű együttestől. A house – a mára leginkább elüzletiesedett technoirányzat – névjegye körülbelül ennyit mond: ha már nem lehet a kiürített közhasználatú objektumokban rave-elni, akkor otthon vagy a magánklubokban kell csinálni. (House-nak hívják a legnépszerűbb chicagói technoklubot.) Sőt ugyanabban a házban – egy olcsó kis stúdióban – zenét is csinálhat az ember saját szórakoztatására. Derrick May szerepét a chicagói technós körökben Terry Todd, a fekete bőrű DJ és producer töltötte be, aki a maga korszakalkotó mixeit Chicagón kívül, a New York-i Long Island zenei stúdióinak egyikében készítette el.

A house az egyik legkönnyedebb táncos technostílusnak számít (a művek közepes tempójúak – 120–130 bpm), mely némely előadó esetében közel áll a hip-hophoz, vagy napjaink diszkózenéjének az angolszászok által dance-floornak nevezett irányához. Mondanivalójukban a house-művek inkább szexuális töltetűek, mintsem transzosak – az első zenei szintre legtöbbször benyomul a túlerotizált vokális sample-ben testet öltő csábító női alak, suttogások, sóhajok és nyögések formájában (igen gyakran származnak ezek a fragmentumok a ’70-es, ’80-as évek popzenei slágereiből). A szöveg általában csak néhány lakonikus varázsmondatra szorítkozik, ilyenekre, mint: que divina, vagy don’t give up the fight, melyek elsősorban a tudatalattit veszik célba, és fogva is tartják a mű időtartama alatt. A kölcsönzésnek ebben a „minimalista” módozatában is a technokultúrának a rock and roll dalok bőbeszédűségéhez való tipikusan ironikus viszonya tükröződik. Gyakori háttérmotívum a funkys wah-wah gitárszólam (ez az elkoptatott effekt, mely Hendrix révén vált népszerűvé), emellett megjelennek a samplerhangok, a scratchelés, és határozott, de nem túl agresszív ritmusok a Roland cég TR 909-es és TR 808-as dobgépeiből.

A house-zenének is van néhány válfaja: a ma már inkább a pszichedélikus történelemhez tartozó acid house erősen kiemeli a hangszerszólamok kígyóvonalait, vidám vokáljaival és soul & western stílusú „pianóival” a happy house, a dobgépek nyújtotta lehetőségeket valamivel jobban kiaknázó és samplingelt ritmusokat is felhasználó breakbeat, vagy a legrafináltabb, meglepetésekkel és váratlan zenei képzettársításokkal teli progressive stílus, amely főleg az Államok nyugati partjának underground zenészei körében népszerű. A house végletekig leegyszerűsített, amerikai változata, melyet garage-nak hívnak, olyan kész, egymáshoz a megtévesztésig hasonló ritmikai és hangzásbeli alapokat hoz létre, melyekre a DJ-nek kell élőben rákevernie a valódi zenei tartalmat. A house kialakította a maga törzsi-folklór változatát is – a tribal stílus a világ legkülönbözőbb régióinak népzenéiből emel be vokális és instrumentális samplingeket (leginkább azonban az afrikai és arab népzenéből, és ha lehet ilyet mondani, annak is udvari-szalon változatából).

Lóky Tamás fordítása

2002. március 6.