Ambient

A technónak ez az irányzata bizonyos mértékig ellensúlya a többinek (az angol ambient – környező, körülvevő). Az ambient stílus ötletadójának Brian Enót tekintik, ő egyike azoknak, akik a legnagyobb befolyással voltak az elmúlt húsz év zenéjére. Általános felfogás szerint ő a modern elektronikus zene meglapítója. Közreműködése a különböző zenei vállalkozásokban (lemezfelvételei a Roxy Musickal, John Cale-lel, Nicóval, David Byrne-nel, Kevin Ayersszel, Robert Fripp-pel és másokkal) nagy hatású gondolatokhoz vezették el Enót a komponálás területén. Az általa megálmodott Zene liftre vagy a Zene légikikötők számára olyan finom zörejstruktúrájú kísérletek, melyek azt tekintik feladatuknak, hogy pozitívan befolyásolják az emberek hangulatát, és felébresszék saját belső pszichoterápiás mechanizmusaikat úgy, hogy mindeközben ne vonják el a figyelmüket, és ne avatkozzanak bele a zenei műélvezetbe. Ezek a struktúrák, hogy teljesíthessék feladatukat, bizonyos mértékig álcázva kell legyenek, vagyis el kell fedni az embert körülvevő zajokkal, például amikor egy napsütötte, nyári délutánon sétál a nyüzsgő körúton. Innen nézve azt is gondolhatjuk, hogy az ambientzene az ember hangzó környezetének barátságos manipulációja.

Ha már a „természettől való kölcsönzés” szabadságáról van szó, az ambient stílus képviselői elsősorban az industrial körébe tartozó zenészek (Cabaret Voltaire, Throbbing Gristle, SPK, Soviet France, vagy a Residents) tapasztalatait hasznosítják. Az industrialistáktól – akik a „természet visszhangjait” rafinált kínzóeszközökként kezelik – eltérően az ambientzenészek igyekeznek kevésbé apodiktikusan eljárni és ezeket a hangokat semleges, nyugtató konszonánsok közé ágyazni. Jó pár ambient-DJ fellázadna annak sugalmazása ellen, hogy zenéjük az emberi élet kellemesebbé tételét szolgálja. Sok „nyugis” felvétel mögött rejlik ugyanis a hanganyag igencsak álnok manipulációja, mely a hallgatóság tudatalattijának kinyitását célozza, hogy aztán egy időre a démonok és angyalok lakta vidékekre száműzze.

Az egység a sokszínűségben – holizmus ? la ambient – nem hasonlít a humanista szólamokkal és zenei tartalommal túlterhelt Music of New Age márkanévvel ellátott mixekre. Az emberi környezet zenével való benépesítésének ambientes válfaja inkább a klasszikus „minimalizált utalás” elvén alapul. Ezt a területet már a ’60-as években kimerítően feltárták a minimalzenével kísérletező avantgárd művészek (Steve Reich, LaMonte Young, Philip Glass, Arvo Part), akik úgy tartották, hogy a valóság érverése csak a kifejezés legkisebb eszközeinek segítségével ragadható meg. A minimalistákhoz folyamodik Eno zenéjének legtöbb mai folytatója – a brit The Orb együttes például Steve Reich Electric Counterpoint című lemezének samplinges felhasználására vállalkozott. Szívesen nyúlnak az ambientesek ethno- és folkzenei samplingekhez is (az ún. ethnoirányzat), de ebben válogatósabbak és sokoldalúbbak is, mint a tribal house-t játszó DJ-k. Éppen a The Orb és a korábban említett, már nem létező skót KLF a legismertebb ambient formációk, és a ’90-es évek elején (otthoni körülmények között) felvett Adventures beyond the Ultraworld (The Orb), illetve Chill out vagy Space (KLF) című lemezeiket tartják számon az új műfaj első teljesítményeiként. Talán furcsának tűnhet ebben a szituációban, hogy a nevét Woody Allen filmjéből merítő The Orb elutasítja, hogy az ambienthez sorolják, jobban kedveli a szerényebb és kevésbé konkrét „pszichedélikus zene” kategóriát. Nagy valószínűséggel ez abból fakad, hogy az ambient mára határozottan alternatív-underground jelleget nyert, és nagyon sok zenész vallja magát pszichedélikus ihletettségűnek ebből a körből. A Space Time Continuum nevű együttes például közösen készített lemezt az „új pszichedélikus guruval”, Terence McKennával, a DMT elnevezésű pszichotróp megtisztító hatását fölvető amerikai pszichoterapeutával. Az ambient olyan csillagainak lemezeit, mint a Voices of Kwan, a Psychick Warriors of Gaia, a System 7, az Eat Static vagy Mixmaster Morris, könnyebb megszerezni a nagy metropoliszok squatter- (házfoglalók lakta) negyedeiben, mint az elegáns lemezboltokban a legújabb Vangelis- és Andreas Vollenweider-produkciók között.

Általában a The Orb vezetőinek egyikét, Alex Pattersont tartják ma az úgynevezett „chill out room”-ok (lehűlésre, lelassulásra szolgáló termek) hagyománya megteremtőjének – ezeket a kis szalonokat ambientzenével azért vezették be a technoklubok, hogy legyen egy hely, ahol a táncolók lábukat pihentethetik és beszélgethetnek, háttérben például az óceán morajával és a párzó bálnák énekével (az ambientzenét az óceán teremtette – állítja Kim Cascone, a San Franciscó-i Silent Records nevű ambientkiadó vezetője).

Lóky Tamás fordítása

2002. március 6.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster