Az Anima Sound System – „after WOMEX” hírek

Az Anima Sound System október 25-én, nagy sikerrel szerepelt Essenben, Németországban, 2002. legrangosabb világzenei vásárán, a WOMEX-en (World Music Expo). A sikert ezen a rendezvényen rendhagyó mértékkel mérik: nem a közönség lelkesedéséből, hanem a vásárt követő fesztiválmeghívásokból, lemezkiadási ajánlatokból és a sajtó érdeklődéséből lehet következtetni arra, hogy jó volt-e a koncert. Jó volt.

A vásárra a nemzetközi zsűri által több mint ötszáz jelentkező közül beválogatott 40 zenekar között az együttes egyedi stílusával igazi unikumnak számított. Az Anima zenéje nem kifejezetten world music – na persze ha ezt a műfajt valaki pontosan meg tudja határozni -, de számaiban összetéveszthetetlenül jelen vannak különböző népek zenéi és hangszerei. Sikerük titka talán éppen az volt, hogy produkciójukkal kilógtak a sorból, na és persze az, hogy összeszedetten, lendületesen, energikusan, jól felépített műsort játszottak. A koncert végére még a fintorgókat és a konzervatívokat is meggyőzték, nagyon fontos szakemberek emelték ki az együttes felkészültségét, összeszokottságát és a színpadról sugárzó energiát.

Sikerüket bizonyítja a vásár ideje alatt, és azóta is folyamatosan érkező számos megkeresés. A világ minden tájáról rangos fesztiválok szervezői jelezték hogy szívesen meghívnák az Anima Sound Systemet fesztiváljukra, és jó nevű nemzetközi ügynökségek jelezték, hogy dolgoznának a turnék megszervezésén. Meghívások érkeztek pl. Portugáliából, Hollandiából, Spanyolországból, Törökországból, az Egyesült Államokból és Kanadából is. Emellett jelenleg is tárgyalásban vagyunk több lemezkiadóval az „Aquanistan” című lemez nemzetközi kiadásáról. Az új album anyaga elkészült, bemutató koncertje november 15-én lesz a Petőfi Csarnokban.

Aquanistan - az Anima Sound System lemezbemutató koncertje

2002. november 10.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster