Check Awards 2002 - Szavazz Te is!

A Check Magazin - hazánk talán legdinamikusabban fejlődő könnyűzenei kiadványa, ahol a dj kultúra környezetébe tartozó modern elektronikus tánczenei irányzatoké a főszerep – szeretettel meghív téged egy újabb fontos eseményre, melynek neve: Check Awards 2002! A magazin az elmúlt két és fél év alatt kivívta a szakemberek és a közönség elismerését, mely köszönhető egy, a mai olvasói és szakmai igényeket figyelembevevő tartalomnak és szerkesztői mentalitásnak, illetve az exkluzív kivitelű és arculatú megjelenésnek.

Talán pont ezért, - és az egyre növekvő népszerűség miatt - a Check Magazin szerkesztői és olvasói úgy vélik, hogy időnként szükség van egy-egy elismerő szóra, esetleg egy díjra, trófeára, mely kiemeli mindazokat az adott időszakból, akik még ma is, most is komolyan gondolják és veszik munkájukat, szerepüket ezen a területen. A Check Awards 2002 tehát újra megpróbálja a lehetetlent, azaz kategóriákon belül érvényesíteni az elismerést, egy évről-évre jelentkező díj és díjkiosztó formájában. Ez az úttörő vállalkozás – mint az az elmúlt évi visszajelzés alapján kiderült – nagyon fontos és többen is üdvözölték a kezdeményezést, mivel eddig ilyen még nem volt és a jövő felé haladva, az értékre egyre csak nő.

A Check tehát egy kicsit kitolja az ünnepi időszakot, ugyanis a karácsonyt és a szilvesztert követően, 2003 február 21-én a Home Clubban megrendezik az éves szavazás apropóján a hazai dance - és klubszcéna első, hivatalos díjkiosztó gáláját, ahol 12 kategóriában osztanak ki a trófeákat. A magazin – mint azt említettük – az előző évhez képest váltott a szavazást illetően. Ebben az évben jelöltlistákat állítottak, amelyeken belül a közönség, illetve a szakma is eldöntheti, hogy ki a legjobb és ez által a kategóriákon belül a szakmai elismerés mellett, közönségdíjakat is kiosztanak. A kategóriákat illetően, – az előző évtől eltérően – néhányat összevontak, így a produkcióknál (dal, album, mix, remix, kiadó) vegyesen, hazai és külföldi résztvevőkkel állították fel a jelöltlistákat. A személyre szabott (dj, felfedezett, zenekar) szavazás azonban már külön zajlik, azaz önállóan nominálták a magyar és határon kívüli szakembereket. Természetesen a kultúrát éltető programokról sem feledkeztek meg, így ismét lehet szavazni klub és rendezvény/klubest kategóriákban. A jelöltlistákat a szakmai érvek és a közönség reakciói alapján állították össze, mellyel úgy érzik, alátámasztják és visszaadják a Check Magazinra jellemző eklektikus szellemiséget.

A Check Awards egy éves debütálását követően ismét jelentkezik a dance és klubkultúra területén, ebben az évben legjobbnak ítélt produkciókkal és személyekkel. Ha valaki számára kérdéses lenne, hogy hol is vagyunk, és miről beszélünk, hamarosan következik némi magyarázat, természetesen a tényekkel fűszerezve. A lényeg azonban 2002 és az, hogy a modern elektronikus tánczene lassan 10 éve jelen van hazánkban, illetve a magyar klubkultúrában.

AMIRE EDDIG VÁRTÁL… CHECK AWARDS 2002 DÍJKIOSZTÓGÁLA MEGLEPETÉSEKKEL, ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKKEL, SZTÁRVENDÉGEKKEL ÉS ÓRIÁSI PARTIVAL!

Senki se higgye, hogy ilyen egyszerűen, minden ajándék és felhajtás nélkül megúszhatja a Check Awards idei díjkiosztóját. Szavazz a legjobbakra és nyerj a Check Awards 2002-vel!

Ha már itt az új év, akkor újítsunk! Az egy éves múltra visszatekintő speciális díjeső most azokhoz a fanatikus klubberekhez és elektronikus fejekhez is szól, akik - amellett, hogy tavaly és most is leadják voksaikat – nincsenek megelégedve a karácsonyfa alatt talált ajándék mennyiséggel és az új évtől is többet, sőtt jobbat várnak.

Most figyelj!

A Check Magazin decemberi számában megtalálható szavazószelvényeket, vagy ugyancsak pontos személyi adatokkal elátott e-mailt illetve sms-t küldők között értékes és nagyon forró ajándékokat sorsolnak ki a Checknél! Nem is árt egy kis melegség, a fagyos hidegben, mi?! Szóval szavazz a legjobbakra és nyerj egész évre szóló V.I.P. belépőket az ország legjobb klubjaiba és a legőrültebb partikra. Ha nem hiszed, akkor itt vannak a tények, ha beküldöd szavazataidat egészéves belépőket nyerhetsz a Flört, a Pacha, a B Club, a Dance Tuning Disco falai közé, illetve a Home Essence és a Sing-Sing Check party sorozatokra. Ezen kívül az M47 is megkínál téged 2 exkluzív V.I.P. belépővel.

Ez már önmagában sem semmi, de íme a ráadás! A névvel, címmel és telefonszámmal ellátott voksok tulajdonosai között kisorsolnak még a Pacha Factory kollekciójának termékeit, valamint cd-s ajándékcsomagokat, Check előfizetést + 60 db belépőt a február 21-én exkluzív helyszínen (Home Club) megrendezésre kerülő Check Awards díjkiosztógálára, ahol együtt bulizhatsz a hazai jelöltekkel és nyertesekkel!

A jelöltlistákat megtalálhatod a Check Magazin decemberi számában, valamint a www.check.hu -n azaz a Check weboldalán, a „cikkek” címszó alatt. Szavazz, nyerj és bulizz a Check-kel!

e-mail: info@chec.hu tel.szám: 06/20 4112259 vagy 06/30 3976143

Szavazószelvény a decemberi Checkben!

2002. december 30.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster