Leeroy Thronhill - Élet a Prodigy után...

Valószínűleg úgy emlékszel rá, mint a táncos fickóra a The Prodigy-ből, ám Leeroy Thornhill most saját szólóalbumot jelentet meg.

- Azoknak, akik nem tudják, miről szól a Flightcrank, megpróbálnád elmesélni, mire számíthatnak?

- Meglehetősen nehéz, azt hiszem egyszerűen arról van szó, hogy leírom, ami belőlem jön. Nem igazán próbálok ragaszkodni egy bizonyos stílushoz, ez okozhat problémát is, például évekkel ezelőtt, amikor egy csapat tagja voltam, alkalmazkodnom kellett ahhoz a stílushoz, amelyet képviseltünk. Ez most sokkal egyszerűbben működik, nincsen mögötte semmilyen megfontolás. Szeretem az elektronikus tánczenét és a hip hop is nagyon bejön, ezek a dolgok inspirálnak, de nem zárkózom el semmi elől sem.

- Jól érzem, hogy a dub és a reggae nagy hatással volt rád az album készítésekor?

- Igen, imádom a reggae-t. Lehet, hogy az igazi reggae zenészek sértőnek találnák, ha azt mondanám, reggae-t játszok, de a hatás letagadhatatlan. Olyan ez, mint amikor a The Clash számaiban is felfedezel ilyen-olyan elemeket, a végén mégiscsak rock zenének titulálod.

- Mindig szerettél énekelni, vagy csak az utóbbi időben kezdted kipróbálni magad?

- Ó hogyne, mindig dalolásztam a kocsiban, meg ilyesmi, de nem, igazából soha nem foglalkoztam a dologgal, csak miután néhány dalt felvettünk, akkor kezdtem el ráérezni az ízére. Akik hallottak, bátorítottak. Tudom, hogy nem vagyok egy nagy énekes, de ha azokban a számokban megfelelek, ha el tudom adni őket a hangommal, akkor az már jó.

- Miért hagytad el a The Prodigy-t?

- Természetes dolog volt. Alapjában véve én egy táncos vagyok, táncosként voltam jelen a The Prodigy-ben, és amint azt bizonyára te is tudod, az utóbbi öt évben folyamatosan kezdtünk kimozdulni a dance szcénából, azokhoz a gyors számokhoz pedig nem kell táncos. Másrészről nem találtam meg benne többé a kihívást, a saját zenémet akartam megcsinálni végre.

- Könnyen írsz dalokat?

- Nem mondanám, hogy könnyen, de ha egyszer belejövök, akkor már megy minden, mint a karikacsapás. Vannak napok, amikor csak ülök és semmi nem jut az eszembe, de mindig tanulok belőle. Ha megérted a technikáját, akkor egyszerűbben megy a dolog.

- Személyes élményeken alapszanak a szövegeid?

- Többnyire igen. Sokszor visszahallom, hogy a Sara-val (Cox, népszerű angol rádiós DJ) való kapcsolatomról szól az album, ezen mindig jót nevetek. Már vagy egy éve nem vagyunk együtt, de az emberek még mindig szeretnek rajta csámcsogni. Vannak dalok, amelyeket még annak idején írtam, és vannak sokkal újabbak is.

- Honnan veszed az inspirációt, kiket hallgatsz mostanában?

- Rengeteg dolgot hallgatok. A Coldplay nagyon jó. De a Beatles-t és David Bowie-t sem hagynám ki. Bowie-val például óriási lenne együtt felvenni valamit, milliókat inspirált, nagyon jó fejnek tartom őt. Aztán itt van Björk, aki fantasztikus, vagy az újabbak közül a Wu-Tang Clan és az Outkast. A napokban megvettem a Nirvana MTV unplugged lemezét, Tracy Chapman-től és PJ Harvey-tól egy-egy lemezt, szóval képtelenség egyet kiemelni a rengeteg féle zene közül, amelyeket hallgatok.

- Milyen koncerten jártál utoljára?

- A Primal Scream-mel együtt buliztam karácsonykor, Dublinban. A legutóbbi buli azonban Madonna showja volt. Életem legjobb koncertje a Knebworth-i Oasis volt.

- Nemrég szerepeltél a TV-ben, mint műsorvezető. Várható, hogy többször is látunk?

- Szeretném csinálni, és filmezni is jó lenne, mert jó kipróbálni magam, úgy érzem bármire képes vagyok, ha tényleg foglalkoztat a dolog, de ez is, mint sok minden más, csak úgy megy, ha az embernek van ideje egy dologra koncentrálni a figyelmét, energiáját máskülönben elaprózza magát.

Időm van, rengeteg, most a lemez a legfontosabb.

2001. március 9.