Asian Dub Foundation - XXI. Századi MIDI harcosok

XXI. századi MIDI harcosok - ezt írja róluk weboldaluk hivatalos biográfiája. Zenéjük valahol a hard-ragga-jungle ritmusok, az indo-dub basszus futamok, az itt-ott beszűrődő szitár által inspirált gitárok, valamint szüleik lemezgyűjteményéből összegyúrt elegy. Nehezen meghatározható, sajátságos turmix, mely egyedi, mégis mintha már hallottuk volna. Talán épp a sokféle "alapanyag" teszi.

A csapat két tagjával, a basszista Dr Das-szal, valamint a gitáros Chandrasonic-kal a PeCsa béli koncert előtt beszélgettünk. Keveset lehet róluk hallani, a média valahogy nem kapta fel őket annyira, amennyire talán megérdemelnék.

Ők nem bánják.
Megtalálták a helyüket és optimálisnak tartják, senki és semmi nem gyakorol rájuk nyomást, a saját útjukat járják. Sokszor úgyis csak a baj van a felhajtással, jelentéktelen dolgokat felnagyítanak, és a lényeg könnyen elvész.
Vegyük például a zenekar politikai aktivitását.
Az Asian Dub Foundation komoly erőfeszítéseket tesz arra, hogy odahaza, Londonban segítse az ázsiai származású fiatalságot, zenét oktatnak és népszerűsítik a technológiát saját szervezetük, az ADF Education égisze alatt.

- 1993-ben egy londoni szervezetből, a Community Music-ból indultatok el, ma már ti is végeztek hasonló - némileg karitatív - munkát. Mesélnétek erről?

Dr Das: Pár évvel ezelőtt megalapítottuk az ADF Education-t, ahol fiatalokat tanítunk a különböző zenei technikák, technológiai újdonságok alkalmazására, komponálásra és dalszöveg írásra. Alapjában véve a fiatal ázsiaiakra fókuszálunk, de nyitott a kapu bárki számára, aki érdeklődést mutat ebben az irányban.

- Nem zavar, hogy az emberek többsége inkább figyel ezekre a dolgokra, és a tény, hogy ti alapjában véve mégiscsak egy zenekar vagytok, dalokkal, lemezekkel - nem is akármilyenekkel - elsikkad, hogy politikai bandaként tartanak benneteket számon?

Chandrasonic: De, valóban idegesítő, hisz mi magunkat nem tartjuk politikusoknak. Az üzenetünk a zenében van, a hangzásban, a groove-ban. Vannak, akik a Manic Street Preachers-hez hasonlítanak bennünket, pedig teljesen mások vagyunk. Rengeteg mondanivaló van a muzsikánkban, egy olyan kombinációt hoztunk létre, amely teljesen egyedi, eredeti. De hát ez az, amit a média tesz. Rád akar húzni dolgokat, időnkét - sőt, sokszor elferdíti a művész igazi mondanivalóját. Azt mondják, "ez az, amire a közönség kíváncsi", pedig nem így van.

- Nem ez az első koncert, amit Magyarországon adtok, talán már ismeritek is a helyet, ahol ma este játszotok. Van-e valamilyen különleges emléketek a korábbi bulikról?

Chandrasonic: Azt hiszem, a leghihetetlenebb élmény az volt, amikor a zenekar előtt érkeztem, hogy workshop-ot tartsak egy roma fiatalokból álló csoporttal, a Szilvási Gypsy Folk Band-del. Programoztak és dobgépeket alkalmaztak, mindezt kombinálva a tradicionális roma dalokkal. Adtak egy koncertet, ami hihetetlen volt. Biztosan te is tudod, hogy nagyon sok magyar tele van előítéletekkel a romákkal szemben, és akkor ott volt ez a csoport, ami elektronikus alapokon nyugvó roma zenét játszott. A nézőtéren mindenki táncolt, köztük a szüleik is, akik a boldogságtól könnyes szemel, büszkén nézték őket. Néhány nappal később egy angol nyelvű magazinban olvastam, hogy ez a rövidke húsz perc legalább ezer évnyi előítéletet semmisített meg. Óriási eredmény, hogy az embereknek ilyesmi eszükbe jut egy koncert után.

- Mielőtt idejöttem, megnéztem a weboldalatokat, ahol a legutóbbi információ arról szólt, hogy dolgoztok az új albumotokon. Mire számíthatunk, terveztek-e új dolgokat, kísérletezgettek-e?

Dr Das: Azt kell mondjam, inkább hagyjuk, hogy megtörténjen, úgy értem hagyjuk, hogy sodródjunk, az ösztöneinkre hallgatunk és azt játsszuk, ami természetesen jön belőlünk. Lesznek olyan dolgok is, amivel eddig nem próbálkoztunk, és új zenészek is érkeztek közénk, akik magukkal hoztak új ízeket, új energiát, ez mind érződni fog a következő anyagunkon is. Négy-öt új taggal bővültünk ki, ez mind rányomja bélyegét az újabb dalainkra. Az ének sokkal tisztább lesz, sokkal jobb, mint eddig volt, a számok felépítésénél is többet időztünk.
Szerintem a második és a harmadik lemez keveréke lesz az új lemez.

- Rengeteget koncerteztek, nemrég Brazíliában játszottatok. Mivel utaztok ilyenkor?

Dr Das: Európán belül többnyire busszal, természetesen a nagyobb távolságokat repülővel tesszük meg, de nem vagyunk az a zenekar, aki ragaszkodik a privát jethez, nem is vagyunk azon a szinten, de ez egyáltalán nem baj.

- Volt-e kiemelkedően jó hangulatú bulitok mostanában?

Dr Das: A brazil koncert mindenképp ebbe a kategóriába tartozik, meglepően lelkesen fogadtak bennünket és óriási volt a hangulat, talán adódik ez a nép forró mentalitásából, de például Lengyelországban is nagyon jól éreztük magunkat.

- És mi volt a legfurcsább hely, ahol valaha játszottatok?

Chandrasonic: Izland. Maga a táj eleve borzasztóan furcsa, pontosan ezért forgatnak rengeteg filmet arrafelé. Mindez érződött a koncert hangulatán is.

- Szintén nem először játszotok együtt a magyar Anima Sound Systemmel. Lehetséges-e valamiféle együttmködés közöttetek?

Chandrasonic: Talán már az is együttműködés, hogy közösen koncertezünk, jónak tartjuk őket, nem véletlen, hogy itt vannak. Más megkeresés azonban nem érkezett irányukból, de mi mindenre nyitottak vagyunk.

/C/

2001. július 5.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster