CHRIS LIEBING & SPEEDY J 6 órás live show-ja Budapesten

collabs3000
November 11-én a COLLABS 3000 világkörüli turné magyarországi állomásán a budapesti Home Club-ba látogat a techno két meghatározó, szimbolikus alakja: Chris Liebing és Speedy J.

Különleges, soha eddig még nem látott, 6 órás közös live prodokciójuk célja új Metalism című albumuk népszerűsítése. A lemez a Novamute gondozásában lát napvilágot november elején. Az alkotópáros szerint a Metalism nem más, mint techno ritmusok és hang-absztrakciók szikrázó találkozása a robosztus, fémes ütemekkel.

Chris Liebing és Speedy J közös albuma nem a véletlen műve, együttműködésük nem új keletű dolog. Útjaik korábban is keresztezték már egymást, például amikor Chris felkérte Speedy-t a Clr07 remixelésére, valamint a Collabs sorozat harmadik és negyedik korongját is közösen készítették. Mint ismeretes a Collabs sorozatot Speedy J hozta létre, a művész barátaival közösen alkotott zenéinek megjelentetésére.

A Collabs 3000 tour igazi érdekessége kettejük előadásmódja, amiben teljesen összemossák a DJ-zés és live fellépések közti határokat . Külön a turnéra tervezett komplex, high-tech rendszerükben laptop-ok, sampler-ek és számos effekt gép kapott helyet, ám úgy döntöttek a lemezjátszóktól eltekintenek. Rendszerünk mindazt lehetővé teszi, amit egy hagyományos DJ rendszer tenne, plusz még sokkal többet.

Elsősorban az utóbbi két év stúdiómunkája során alkotott loop-okat, trackeket és hangzásokat használják, de más előadók zenéit is beépítik néha szettjükbe. Valójában ez a DJ-zés utolsó fennmaradt eleme műsorukban. Fellépésük során minden zene, loop, hangfoszlány manipulálható, átalakítható, újrarendezhető, a helyszín hangulatához igazítható.

A páros úgy látja, hogy ebben az új rendszerben rejlő előnyöket leginkább hosszabb szettek során tudják megmutatni. Zeneileg arra a hangzásra fókuszálnak, amivel a Collabs album készítése során dolgoztak. Nagy energiájú, jól táncolható, egyéni előadásaikhoz hasonló, de azoknál sokkal dinamikusabb, változatosabb és kalandszerűbb.

Míg az egyénileg előadott hosszú szettek sokszor unalmasakká válhatnak, az a tapasztalat, hogy a Collabs show az egész műsor során fenntartja a közönség figyelmét.

Az est további fellépői a nagyteremben Jay Cortez és dj Newl, akik új albumuk a Just Noise hivatalos lemezbemutatóját tartják, valamint Igor Do'urden.

A Home kistermében pedig igazi zenei csemegékre lehet számítani, hiszen a Deadcode főnök Hot X mellett a modern elektronikus hangzás két hazai úttörője, Coyote és Junkie pakolják a legjobb lemezeiket.

Tehát, itt a vissza nem térő alkalom , november 11-én a budapesti HOME CLUBban , először és utoljára Chris Liebing és Speedy J közös 6 órás live showja a COLLABS 3000 turné keretében .

2005. október 30.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster