AEROCAFE@VASÚTTÖRTÉNETI EMLÉKPARK (2006.03.25.)

Az idei első Aerocafé ismét egyedi helyszínen landol, fedélzetén egy igazán „elegánsnak” mondható, ezúttal is eklektikus programkínálattal. A március 25-én a Vaúttörténeti Emlékparkban „felépülő” kávézó közönsége a Boozoo Bajou legénységével, a Dzihan & Kamien párossal és az élő koncerttel hozzánk látogató URBS-al találkozhat. A hazai színeket Palotai, Infra Gandhi és az Anima Sound System képviseli, utóbbiak új albumukat mutatják be a budapesti közönségnek.

Bár az Aerocafénak otthont adó, impozáns vasúti csarnok busszal és villamossal is könnyen megközelíthető, a vendégek a Nyugati Pályaudvarból ingyenesen induló partybusszal is megcélozhatják a helyszínt.

Igazi fesztiváli programmal indul az első idei Aerocafé. A két éve létező, egyedülállóan tartalmas és színvonalas bulisorozat eddigi állomásait is igazán komoly sztárkínálat jellemezte. Nem lesz ez másként most sem, hiszen a tavasznyitó Aerocafé fesztivál újra kuriózumokkal megtűzdelt, eklektikus programmal várja közönségét.

Az URBS csapata és Peter Kruder neve az utóbbi időben közel került egymáshoz. A francia-retró filmzenék és sanzonok világát idéző URBS-album a G-Stone gondozásában jelent meg, ráadásul Kruder társproducerként is belenyúlt az albumba. A lemezen felbukkan többek között Christine Jones, és meglepetésklnt egy Duran Duran feldolgozást is bekerült a 11 dal közé. Békebeli hangulat, elegancia és downtempo jellemzi az URBS munkásságát, amelyet most élő koncerten mutatnak be az AEROCAFÉ színpadán.

Tavaly már úgy volt, hogy jönnek Magyarországra, aztán váratlanul visszaléptek… Most viszont biztosan itt lesz a BOOZOO BAJOU az AEROCAFÉ fedélzetén. A !K7 kiadóhoz igazolt banda a rádiócafé hallgatóinak egyik favoritja. Killer című daluk igazi café-sláger, amelyet most személyesen a blues-soul-hiphop-reggae-downtempó ötvözetét elsőként megvalósító páros forgat majd le az AEROCAFÉ közönségének.

Ugyancsak nemrég lepte meg rajongóit,„Fakes” című albumával a bécsi DZIHAN & KAMIEN páros. A nu-jazz osztrák nagykövetei ezúttal a dupla korong A-oldalán többek között Billie Holiday és a Tosca jól sikerült feldolgozásait mutatták be, míg a másik lemezen a The Brut Imperial Quartet a DZIHAN & KAMIEN munkásságának slágereit és legkellemesebb felvételeit jazzesítette meg.

A korábban Budapesten és a VOLT Fesztiválon is vendégszerepelt Szarajevóból származó DZIHAN és svájci társa, KAMIEN először áll lemezjátszók mögé az AEROCAFÉ színpadán.

Éppen hogy csak a boltokba került a „megújult” ANIMA SOUND SYSTEM új, „We Strike!” című albuma, a fanok és a szakmabeliek máris az Anima új, nagy korszakának kezdetéről beszélnek. A lemezt az AEROCAFÉ keretében mutatja be a csapat.

LINE UP

20:00 KAPUNYITÁS

20:30 INFRA GANDHI

22:30 URBS - live

23:30 ANIMA SOUND SYTEM feat. Judie Jay

01:00 BOOZOO BAJOU

02:30 DZIHAN & KAMIEN

04:30 PALOTAI

INFORMÁCIÓ

Belépő: elővételben 2990 Ft / a helyszínen 3800 Ft

Jegyelővétel: Tisza Cipőboltok (VII. Károly körút 1., West End City Center, Pólus Center), Deep Lemezbolt (VI. Aradi u. 22.), Subvibe (V. Irányi u. 5.) és a TEX Jegyirodákban.

A helyszín pontos címe: Budapest, XIV. kerület, Tatai út 95.

A helyszín megközelíthető: 20 órától óránként ingyenes partybusz járattal (visszaút a Vasúttörténeti Emlékparkból 20:30-tól félóránként reggel 6 óráig) valamint 30-as autóbusszal és 14-es villamossal a Rokolya utcai megállóig.

Belépés csak 18 éven felülieknek!

Milky

2006. március 25.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster