I LOVE DEEP PLASTIC CITY SUMMER 2006@GROOVY INSIDE (2006.06.17.)

Június harmadik szombatján rendezi az I Love Deep következő rendezvényét. Az I Love Deep Plastic City Summer elnevezésű rendezvénysorozat új helyszínen jelentkezik. Az első nyári buli vendége Jeff Bennett lesz.

Jeff Bennett 1975-ben jött világra a lengyelországi Varsóban, de hat évvel később édesanyjával Svédországba költözött, ahol azóta is él Malmö városában.

Jeff - kinek korábbi művészneve Mike Pung volt - 1992 óta szerepel az elektronikus zene képzeletbeli történelemkönyvében. Az ő története sem kezdődött másként, mint a többi szobadiszkósé, viszont a megszokás elhatalmasodott a fiatalemberen a későbbiekben. Négy éve barátkozott a zeneszerkesztési eszközökkel, mikor megalapította első saját lemezkiadói címkéjét, a Maskros Music-ot. Ennek örömére fel is avatta a label első hivatalos megjelenését összekötve a kellemest a hasznossal, mi mással, mint első saját EP-jével. Túllépve a Maskros Music-on, az idők során olyan címkék alatt adott ki, mint a Treibstoff, a Konvex Konkav, a Pokerflat, a Morris Audio, a Jamayka, a Sensei vagy az Intrinsic Design, felsorolásunkban teljesség igényét nélkülözve. Jeff első albuma 2003-ban jelent meg az Episode támogatásával.

1994-ben Jeff és barátja Jim megnyitották Cosmic One néven Malmö első elektronikus zenei lemezboltját, ezzel egy időben Jeff DJ-karrierje is útjának indult. Jeff leghosszabb rezidenciája egy Thank God It’s Friday névre hallgató house klubban volt, ahol majdnem egy évig emelte a hely fényét Bennett úr majd’ minden pénteken. Olyan híres helyeken játszik, mint a Fabric Londonban, az Ostgut Berlinben, a The Loft Spanyolországban, csak hogy néhány jól csengő nevet kiragadjunk a listáról.

1996-ban Jeff és üzlettársa, Jim megalapították az Azurite Records-ot, majd 2000-ben Jeff önállóan megalapította a Phunctional és a Kung-Fu Dub labeleket, melyeket 2003-ban újraindított, három év hibernálás után.

Miután Jeff kivált a lemezbolt „vezérkarából”, tett Oslóba egy fél éves kirándulást, majd a szíve visszahúzta Malmö-be. 2006- ban a Plastic City gondozásában jelent meg második szerzői albuma az „Endwise”. Új remixekkel jelenkezik az I Love Deep Records, Middle rec, Plastic City , KGBeats, Zebra3, Sensei kiadóknál.

Jeff Bennett mellett először áll az I Love Deep lemezjátszói mögé DJ Blatti. A fiatal house-mester állandó DJ társával és jó barátjával DJ Madox-szal áll majd a pultba, hogy bemelegítsék a hangulatot. Dandy a külföldi vendég előtt, míg DJ Budai Jeff után áll majd a pultba. Madame Joshephine az I Love Deep elmaradhatatlan háziasszonya nem csak fogadja, de igérete szerint meg is táncoltatja a legkedvesebb vendégeket.

2006. június 17-én ismét új helyszínen folytatódik az I Love Deep. Az eredeti terveinket áthúzó változások miatt a Club Inside vadonatúj klubját a Groovy Inside-ot választottuk az I Love Deepek nyári helyszínéül. A várható télies nyár és a Citadella Garden bizonytalan helyzete miatt úgy gondoltuk, a Groovy meleg atmoszférájával és glamour dekójával méltó helyszíne lesz a német Plastic City kiadóval közösen szervezett rendezvényeknek. A Groovy tánctere légkondícionált és kellő mennyiségű kényelmes pihenőrész is kialakításra került. A Club Inside a Buddha Beach mellett található.

Az I Love Deep VIP kártyák tulajdonosai változatlanul 2000 forintért juthatnak be a szombati helyszínre.

A szórólap is kedvezményes, 2500 forintos bejutást tesz lehetővé. Az www.ilovedeep.hu, a www.djbudai.com weblapok regisztrált felhasználói kinyomtatható e-flyert kapnak e-mail címükre, mely a bejáratnál felmutatva szintén 2500 forintos belépésre jogosít. A többi népszerű elektronikus tánczenei weboldalon található flyerek is kinyomtathatók és kedvezményes belépésre felhasználhatók.

Teljesárú belépő kizárólag a helyszínen váltható 3500 forintért.

2006. JÚNIUS 17. szombat

22.00 – 07.00

I LOVE DEEP PRESENTS

PLASTIC CITY SUMMER 2006

GRAND OPENING

JEFF BENNETT (S), Budai, Dandy, Blatti vs. Madox + very special guest

GROOVY INSIDE

1093. Budapest, Közraktár utca 9-11. A Buddha Beach mellett. Bejárat a Zsil utca felől.

Tel: (06 1) 210 4872, (06 20) 361 3475, (0670) 3151958

e-mail: info@ilovedeep.hu www.ilovedeep.hu www.clubinside.hu

Milky

2006. június 17.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster