SVEN VÄTH World Tour 2007@Events Hall (2007.06.23)

2007.06.23. SVEN VÄTH WORLDTOUR 2007 - EVENTS HALL - BUDAPEST

A DEADCODE produkció meghívására június 23-án ismét Magyarországra látogat a techno egyik legérdekesebb alakja, a frankfurti COCOON records és COCOON CLUB tulajdonosa ,az elektronikus zene nagy megújítójaként számon tartott SVEN VATH .

A parti két év után újra az Events Hall falai között lesz megrendezve, ahol SVEN egyedüli külföldi előadóként, többórás fellépésével kápráztatja majd el a nagyérdeműt, akik jobb esetben egy éve találkozhattak vele utoljára kishazánkban.

SVEN június 23 -i látogatásának apropója azonban nem más, mint a 2007 es világkörüli turnéja és egyben THE SOUND OF THE SEVENTH SEASON lemezbemutatója, ami ebben az évben január 26-án startolt Shanghai-ban és azóta többek között érintette az Egyesült Államokat, Olaszországot, Görögországot, Romániát és Németország több pontját, ahol a klubokon kívül különböző megarendezvényeken is feltűnt,. Természetesen ebből az impozáns listából mi sem maradhatunk ki, így újra eljön közénk, és egészen biztos nem hagyja annyiban, hogy épp ésszel távozzunk színe elől.

Az ősrégi veteránok talán már tipegtek, az újgenerációs technofanok pedig még anyáink gondolatában sem voltak, amikor SVEN VÄTH már javában pörgette a korongokat, hiszen 1982-re datálható első megjelenése a lemezjátszók mögött. Azóta pedig csillaga leáldozás és hullámzás helyett egyre magasabban ível, évről-évre, újabb rajongóit megtérítve és elbűvölve. Évek óta megannyi parti és kiadvány fűződik a nevéhez, és talán nem is tudnánk olyan elektronikus zenében jártas arcot elképzelni, aki ne hallott volna már COCOON nevet viselő kiadójáról és ugyanilyen néven futó klubjáról. Még -leírni is furcsa- évtizedekkel ezelőtt „diszkófívőrrel” bolondította saját magát és a bulizásra éhezőket, addig mára kifinomult technikájával és megmaradt intenzitásával, mint energiabomba robban be újra és újra a köztudatba. Hol agyament partizási szokásaival és viselkedésével hagy mély nyomokat az emberekben, hol kiváló szettjeivel, melyekben a legújabb zenei vonalakat egyedi stílusával és kreativitásával teszi emlékezetessé. Nem szégyelli elővenni a régmúlt nagy slágereit, melyeket észrevétlenül csempészget bele a legújabban komponált darabok közé. Techno a javából, annak szinte minden létező ágával.

SVEN mellett, júniusban a három Deadcode dj teszi teljessé az éjszakát, HOT X mellett COYOTE és IGOR DO’URDEN kapnak még szerepet a fellépők palettáján, játékukkal képviselve a közönség által elvárt maximalizmust és bebizonyítva méltó szerepüket a headliner mellett.

Bátran kijelenthetjük, nem érdemes lemaradnod 2007. egyik legnívósabb zenei eseményéről, ahol ebben az évben először és utoljára hallhatod a világ techno életének egyik legmeghatározóbb alakját.

2007.06.23. SVEN VÄTH WORLD TOUR 2007 - EVENTS HALL - BUDAPEST

Dj-k :

SVEN VÄTH ( cocoon - frankfurt )

HOT X ( deadcode )

COYOTE ( deadcode )

IGOR DO'URDEN ( deadcode )

start: 22:00

elővétel: 3990 HUF / Nyugati téri Non Stop

VIP jegy ajándék HS 09 CD -vel: 8000 HUF ( limitált !!! )

belépő: 4500 HUF

info: 06 30 30 30 220


Kapcsolódó linkek:

www.deadcode.hu

2007. június 23.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster