Budapest Parádé 2002, aug.24.

Hivatalos marketing zsargonban valahogy így szól: az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Parádé az ország legnagyobb nyári idényzáró bulija. De felejtsük el a szakzsargont, hiszen a Budapest Parádé nem erről szól, sem a résztvevőknek, sem a szervezőknek. A szervezők, vagyis a Sziget Iroda munkatársai a kutyaharapást szőrivel módszert alkalmazták, amikor a Sziget Fesztiválba feccölt egy évnyi energiát egy idényzáró ingyenes bulival kívánták levezetni, ahol ott bulizik az egész város, résztvevő és szervező egyaránt.

Mintaként az évek óta példátlan tömeget vonzó berlini Love Parade szolgált, amely a techno ünnepeként került a köztudatba. A Budapest Parádé mindig is eltért ettől, bár külsőségeiben sok mindent átvett, hiszen egy gigantikus felvonulásba csöppenhetünk, ahol kamionokról dübörög a zene, ahol lányok és fiúk táncolnak. A mi kis parádénk sokkal inkább egy kulturális szemle, ahol a nagy médiamogulok mellett a kis halak is, mellettük kisebb és nagyobb klubok, szervezetek is felsorakoznak és vonulnak végig az Andrássy úton egészen a Felvonulási téri végállomásig, ahol mindenki teljes egyetértésben fújja a magáét. Ennek megfelelően a közönség sem csupán kiszőkített hajú rave-erekből áll, kicsi és nagy lejön az utcára, teszi a napot technoparádévá, fiestává, vagy egy kicsit május 1-jévé - ahogy jólesik. Tavaly már afterparty is várta azokat, akiknek este 22.00 után is sem lohadt le a bulizni való kedvük: a Budapest Parádé Bónuszon 17.000 fiatal tombolt a Népstadion és Intézményei által rendelkezésre bocsátott három csarnokban háromféle stílus DJ-sztárjaira. Megnyugtatunk mindenkit: idén is lesz Bónusz, idén is 50 kamion indul a Parádén, idén is a részletes programot keresd a program menüpontban. Reméljük a szíved már kalapál! Pump Up The Volume!

A Budapest Parádét már első alkalommal is a nagy lelkesedés, a nagy kamionok, a nagy buli és a nagy számok jellemezték.

Lássuk a Parádé történetét ez utóbbi adatok tükrében.

BUDAPEST PARÁDÉ 1.0

Időpont: 2000. augusztus 26. 14.00-22.00

Helyszín: Budapest, Roosevelt tér - Andrássy út - Felvonulási tér

Résztvevő kamionok, mozgó színpadok száma: 42 db

Résztvevők száma: 150-200.000 fő

BUDAPEST PARÁDÉ 2.0

Időpont: 2001. augusztus 25. 12.00-22.00

Helyszín: Budapest, Erzsébet tér - Andrássy út - Hősök tere - Felvonulási tér

Résztvevő kamionok, mozgó színpadok száma: 50 db

Résztvevők száma: 500.000 fő

Fellépők száma: több mint 200 DJ és előadó

Záró esemény: Budapest Parádé Bónusz

Helyszín: a Népstadion és Intézményei három csarnoka

Résztvevők száma: 17.000 fő


Kapcsolódó linkek:

További részletes programajánlat!

2002. augusztus 20.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster