EuroConnections - február

A francia BumCello és a hazai zenei élet egyik új formációja, a Dubcity Fanatikz lép fel 2003. február 22-én 20 órától a Trafóban, az EuroConnections sorozat idei második koncertjén. Az estét ez alkalommal is Dj. Cadik zárja.

A Dubcity Fanatikz új zenekar, a csapat tagjai azonban már mind ismertek a hazai elektronikus tánczene- és jazz-színtérről. Aerodynamics című első nagylemezük 2001-ben jelent meg a Bahia Kiadó gondozásában.

Az albumot a januárban az Asian Dub Foundation-nal közös lemezt megjelentető Anima Sound System két producere, Prieger Zsolt és Németh Gergő hozta össze egy év munkájával és számtalan vendég közreműködésével, köztük a hazai jazz-élet olyan emblematikus figuráival, mint Grencsó István és Hárs Viktor, de részt vett a lemez munkálataiban Sub Bass Monster is, s hallhatjuk a legújabb MC-generáció tehetséges képviselőjét, MC Phreak-et is.

Kísérleti jazz és táncolható hip-hop-ritmusok, bőgő és trombita, szaxofonszólók és a szkreccs újraértelmezése, női vokálok és erőteljes dumák, pszichedelikus tánczene sok improvizációval: talán így lehetne legkönnyebben jellemezni a Dubcity Fanatikz első lemezét, mely a lemezbemutató után 2002-ben az ország számos klubjában és fesztiválján mutatta be élőben is kompozícióit.

A formáció télre ismét behúzódott a stúdióba, hogy tavasszal egy megújult hangzású ep-vel térjen vissza, amelyen az eddigi jazz hangzásvilágot helyenként felváltja, máshol kiegészíti a dancehall és a hip-hop.

A Bumcello egy duó, amelyet két stúdiózenész, Cyril Atef és Vincent Segal alapított. A páros egy pop együttes hangszerelése kapcsán ismerkedett össze és annak ellenére, hogy mint stúdió művészek váltak ismerté többek közt Cheb Mami, Ben Harper és Yann Tiersen lemezén közreműködve, később mind kettőjükben egy élő improvizatív produkció ötlete merült fel.

A francia zenei élet nagy kuriózumának tartott együttes megjelenését hosszú kísérletezgetés előzte meg, melynek eredményeképp a megtalált hang egy, a zenei stílusok között húzódó vékony palló, amin kedvükre járkálnak, nem beleesve a felesleges improvizációk betegségébe. A zenei hibrid, amit végeredményben elénk tárnak egyfajta intelligens keveréke az improvizatív jazz-nek, a dub-nak, a pop-nak, a különféle népzenéknek és a kamarazenének. Koncertjeiken minden hangot élőben hoznak létre, samplerek segítsége nélkül.

Dj. Cadik a magyar underground breakbeat és drum’n’bass partykultúra egyik kiemelkedő alakja. Évek óta a Tilos Rádió munkatársa, ahol önálló műsort is vezet. A Membrán formáció egyik tagja. Mind Dj-ként, mind zenészként a határokat nem ismerő nyitottság jellemzi. A koncertek után ő adja a szokásos talpalávalót.

A belépőjegy ára: 1.400 Ft

2003. február 18.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster