Skalpel (Ninja Tune, PL), Mango+Sena (Gimmeshot), Aafro+Diziek+Phicks (ParaRadio)

2004. április 9. 22.00-04. Helyszín: A38 Hajó – a Petőfi híd budai hídfőjénél

A Neon Music Hungary már 2003 ősze óta foglalkozik a nagynevű londoni cég, a Ninja Tune, kiadványaival, így szinte természetesen volt, hogy előbb-utóbb a kiadó művészeit élőben is bemutassa a hazai közönségnek. Az első saját szervezésű eseményre a lengyel Skalpel-t sikerült elcsábítani.

A Skalpel duója 2000-ben kezdett aktívan zenélni. Egy DJ Vadimmal készített interjú adta meg számukra az utolsó lökést, hogy elindítsák produceri és DJ karrierjüket, elkészítsék első mixeiket, amelyek olyannyira sikeres voltak, hogy a Ninja Tune rádióshow-ja, a Solid Steel, mindkettőt műsorára tűzte. Ezt egy Vadimmal közös turné, valamint a Ninja Tune-al való szerződés követte, amely véglegesen meghatározta a Skalpel jövőjét.

A duó másfél évig lázasan dolgozott bemutatkozó nagylemezén, amely 2004 április 19-én lát majd napvilágot. Az albumon a korábbi évtizedek legjobb lengyel jazz pillanatait gyűjtötték egybe a fiúk, amelyekből különböző hangmintákat kimentve és felhasználva nagyszerű saját dalokat kreáltak.

Élőben a Skalpel 4 lemezjátszós szettet produkál, amit nagyszerűen egészít ki állandó vizuális partnerük, VJ Mox a zenével teljes összhangban lévő videómixe.

Az est természetesen a hazai színtér legjobbjainak is lehetőséget biztosít. A bemelegítés igen fontos feladata a ParaRadio összeszokott hármasára, az Aafro+Diziek+Phicks trióra, hárul majd. A lengyel vendégeket pedig Mangó és Sena követi, akik hajnalig biztosítják majd a megfelelő hangulatot.

belépő – 2000 forint

2004. április 8.



Click to Visit

HÍRDETÉSEK



FÓRUMOK

Trance
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster