Hírek

Dr. Dre 2010-be adná ki a Detoxot

Dr. Dret szerintem senkinek nem kell bemutatnunk. A híres producer több híres rapper karrierjét egyengette, több híres előadó számaiban is feltűnt. Mégis ez a legenda csak egy önálló lemezt készített. Tíz éve dolgozik második nagylemezén, aminek a kiadását először 2004-re írták ki, de a nagyszámú, egyébként híres vendégsztár késleltette az album kiadását. A vendégsztárok többek közt Eminem, Snoop Dog, 50 Cent, The Game, Gwen Stefani és Mary J. Blige voltak. Dre azt reméli, hogy 2009-ben befejezi a munkálatokat és 2010-re már ki is tudná adni.

2009. október 10.

Kanye West a hindu vallásban keresett menedéket

Kanye a VMA-n történő botrányos kirohanását rengeteg negatív visszhang kísérte, ezért úgy döntött szünetet tart egy hindu közösség köreiben, Indiában, Pondicherryben.

Nagyon megbánta, amit tett, legfőképpen Taylor Swiftet nem akarta megsérteni. Úgy tűnik, anyja 2007-es elhunyása óta Kanye karrierje gyors iramban ível lefelé. Ráadásul Lady Gagával való közös turnéját is lemondta.

2009. október 10.

50 Cent kritizálta Lady Gaga és Kanye turnéját

Nagy megdöbbenést váltott ki 50 Cent, amikor a Hot 97 magazin a Gaga és Kanye turnéjáról kérdezte a rapper véleményét.

„Ááá, a melegturné” –mondta 50 cent –”Hisz Gaga maga mondta, hogy a turné meleg”.

Gaga még az Out magazinnak adott interjúban valóban leszögezte, hogy ő meleg, meleg zenét csinál és mindent szeret, ami meleg.

„Mit mondott Kanye, ő is meleg?”- folytatta viccelődve a rapper.

Már előtte se volt valami jó viszonyban Kanyéval, de a kezdeti ártatlan rivalizálás, amiből 50 Cent jött ki vesztesen, átment utálatba. Kanye botrányos fellépése Taylor Swifttel szemben az MTV VMA-n, újabb támadófelületet biztosított számára.

„A saját súlycsoportjával kéne próbálkoznia” - reagált az eseményre.

Curtis(50 cent) nem csak Gagáékat, de Jay-Z –t is kritizálta, azt állítva, hogy beszólásait a média félreértelmezte. Nem akart mást csak egy egészséges rivalizálást kiépíteni, ami mindig is része volt a Hip Hop kultúrának. Jay-Z –re nem hatott ennyire ez, azt mondta senki nem fél 50-től, ezzel csak úgy viselkedik, mint egy kis gyökér.

Gaga és Kanye később közös beleegyezéssel lemondták a turnét, de nem 50 miatt. Gaga, amikor kérdezték csak annyit mondott, hogy szomorúnak találja, hogy valaki ennyire homofób.

2009. október 4.

Ludacris a konyakiparba is betör

Ludacris birodalma egyre csak nő és nő. Jó példa erre a nemrég létrehozott saját konyakmárka. A Wine and Spirit show-n és a Vinexpon (amit a Franciaországi Bordeauxban rendeznek) jelentette be a hírt. Az új márka neve Conjure (varázslat) lesz. Az új konyakot a Birkedal Hartmann-nel közös cégük gyártja. Birkedal Hartmann a neves konyakmárka, a Kim Hartmann tulajdonosa.

A Conjure nem kizárólag a sztároknak készül, elsődleges célközönsége az átlagember. Ludacris nem csak jóváhagyta az előállítást, hanem ő maga is keményen dolgozott az eredményért.

-Nem csak a nevemet adom a termékhez, - nyilatkozta Ludacris az Agence France-Pressenek – amikor egy üzletbe beszállok magam is tevékenyen részt veszek benne.

Ludacris januárban egy hetet töltött azzal, hogy 40 aromából kialakítsa a tökéletes ízt. Sikeresen elkészítette januári házi feladatát, a konyak 60-80%-át afro-amerikaiak vették meg az amerikai piacon. Valószínűleg ennek köze van ahhoz, hogy a hip-hop kultúra mindig is része volt a konyak. Több neves rapper is megemlítette a dalaiban, mint például Jay-Z, Tupac, Nas és Dr. Dre.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően július 1-jén konyakkal megrakott hajó indult Norvégiába, szeptemberig pedig 1 millió üveget remélt szállítani Amerikába.

2009. szeptember 27.

DMX készen áll a visszatérésre

Tényleg visszatér a híres MC? Több év kihagyás és az Arizonai börtönben eltöltött idő után jogos a kérdés. Számtalanszor próbált ismét feljutni a csúcsra, de valamiért sosem sikerült, és amikor megkérdezték, miért, mindig kitérő választ adott. Az a pár év a börtönben talán elgondolkodtatta, hisz most végre visszatér és azt csinálja amihez a legjobban ért, rappel. Már két számban is feltűnt: Ruff Ryders Who’s real? remixében amivel aVh1 Hip Hop Honors című műsorában lépett fel, valamint a Party up-ban, ami egy újabb kísérlet, hogy a rivaldafénybe jusson. „Ki vagyok éhezve a sikerre, ugyanakkor a padlón vagyok. Túl sok rossz dolog van odakinn, most ne bonyolódjunk bele a nevekbe. Az utca népe nem fogja elfelejteni, hogy mit jelentettem nekik, és én sem. Nekik is szükségük van a zenémre, és nekem is kellenek ők.” - nyilatkozta Dmx.

Dmx két lemez kiadását fontolgatja, egy hagyományos rap, valamint egy gospel albumét. Swizz Beats DMX állandó producere, természetesen most is vállalta a közös munkát, és nagyon ügyel arra, hogy biztosítsa az ideális körülményeket a rappernek két első osztályú album kiadásához.

2009. szeptember 27.

Rihanna és Mos Def egy filmben

Rihanna hamarosan betör a filmvilágba is, ugyanis ő kapta a főszerepet a “Mama Black Widow” című filmben. A film, amelyben az egykori rappper Mos Def is szerepel egy 1969-es Iceberg Slim-regényen alapul. A könyv egy fekete házaspár életét mutatja be az 1930-as évek Amerikájában. A filmet Darren Grant rendezi, aki a Destiny’s Child klipjeinek készítésével vált ismerté.

2008. május 28.

Jay-Z turné júliusban

Jay-Z közölte a júniusban esedékes angliai turnéjanak fontosabb adatait. A hip-hop művész öt helyen fog fellépni a koncertsorozat során. Az első előadás helyszíne Bournemouth International Centre, ahol július 15-én lép fel, végül az utolsó koncert július 21-én Aberdeen-ben lesz. A koncertek előtt még megjelenik a Glastonbury fesztiválon június 28-án, majd a Linkin Parkkal lép fel a Milton Keynes Bowl-on június 29-én, végül a londoni O2 Wireless Festival-on tart egy koncertet július 3-án.

2008. április 24.

Az LA Times visszavonta P. Diddy-ről szóló cikkét

A Los Angeles Times hivatalosan visszavonta azt a múlt havi cikkét, amely arra utalt, hogy P. Diddy érintett volt egy 1994-es lövöldözési ügyben, amelyben Tupac Shakur-t meglőtték. Az újság hivatalosan bocsánatot kért, miután elismerte, hogy hamisított dokumentumokon alapult a cikke. Az LA Times kijelentette, hogy szerették volna hivatalosan is tisztázni azokat a félreértéseket, amelyekbe nemrég keverték bele a rappert. Ez az incidens természetesen különbözik attól, a végzetes lövöldözéstől ami 1996-ban történt ugyanitt és amelyben Shakur végül életét vesztette.

2008. április 14.

Jay-Z ott lesz az O2 Wireless fesztiválon

Jay-Z is az egyik fő szereplője lesz az O2 Wireless fesztiválnak július 3-án a londoni Hyden Parkban. A fesztivál hivatalos honlapja szerint a rapperrel egy napon fog játszani még Mark Ronson, a Hot Chip, Roisin Murphy, és a Hercules and Love Affair is. A bejelentés azok után látott napvilágot, hogy a fesztivál szervezője Michael Eavis azt terjesztette, hogy Jay-Z nem lesz jelen a fesztiválon, mert visszavonul. Az idei O2 Wireless fesztivál további fő fellépői Morrisey, Fatboy Slim, és a Counting Crows.

2008. április 14.

Nelly és Bruce Springsteen együttműködnek

Nelly elárulta, hogy Bruce Springsteen-en kívűl nem keresett fel senki mást a következő albuma elkészíteséhez. Bruce Springsteen, aki úgy gondolja, hogy a rappernek a 'Hot In Here' című száma a leghíresebb, érdeklődve tekint a közös munka felé, de ugyanakkor annyi elfoglaltsága van jelenleg, hogy valószínűleg nem lesz kész az album a 'Brass Knuckles' arra az időpontra, amelyet Nelly gondol. Mindazonáltal azt nyilatkozta, hogy lehetséges, hogy év vége felé elkezdjék a felvételeket. Akon, LL Cool J, és Snoop Dogg is vendégei lesznek Nelly-nek a következő albumon. Az egyik számot a lemezről, A Party People-t Ferie-vel közösen készítette.

2008. április 1.

The Game korábban szabadult

Nyolc nap után kiengedték Game-et a börtönből, annak ellenére, hogy hatvan napos elzárásra ítélték. Los Angeles seriffje közölte, hogy a rappert március 9-én engedték szabadon.

The Game valódi nevén Jayceon Terrel Taylor-t, múlt hónapban ítélték el, iskolai területén való fegyver viseletért. A vádak a rapper ellen egy olyan verekedésből erednek, amely tavaly februárjában egy Los Angeles-i kosárlabdameccs alatt történt. A meccs során balhé tört ki és miután Game megütötte az ellenfél egyik játékosát, fegyvert rántott a Cadillac Escalade-jából, majd megfenyegette ellenfelét, hogy lelövi. Game korai kiengedéséről még senki nem nyilatkozott.

2008. március 17.

Tűzriadó Akon koncertjén

Akon egy újabb incidens középpontjába került, amikor egy dániai bevásárlóközpontban való fellépése során zavargás tört ki a rajongók közt. A rajongók azután lázadtak fel, miután egy tűzjelzés miatt ki kellett űríteni a bevásárlóközpontot és ezzel félbeszakadt a koncert. A bemutatót a koppenhágai Fields Shopping Mall-ban tartották, ami körülbelül ezer ember befogadására képes, ennek ellenére mintegy kétezren zsufolódtak be a koncertre. Mikor a tűzjelző megcsördült, a rendőrség kitessékelte a tömeget a bevásárlóközponton kívűlre, majd ezek után a rajongók palackokkal és kövekkel kezdték dobálni a rendőröket. Számos sérülést jelentettek be, de szerencsére ezek közül egy sem volt komoly. A tűzriadó egyébként vaklárma volt.

2008. február 27.

Usher producere a hibás

Usher utolsó albumának producere beismerte, hogy a befejezetlen anyagokat kiszivárogtatta.

Polow Da Don nemrégiben nem csak nyilvánosságra hozta Usher egyik új számának a címét (Love In This Club), de a befejezetlen alkotást feltette az internetre is, majd így nyilatkozott az MTV-nek: “Kétségtelenül én vagyok a bűnös, én hoztam nyilvánosságra, nem titok. Elmondtam Ushernek mikor találkoztam vele, és Usher nem volt rám mérges a szám címének kiszivárogtatása miatt, mivel 2003-ban Lil’ Jon is korábban hozta nyilvánosságra Usher akkor még új számának a ‘Yeah’-nek a címét, ami végül az is nagy siker lett.

2008. február 18.

P. Diddy-nek elege lett a Hip-Hop-ból

P. Diddy valódi nevén Sean Combs azt tervezi, hogy abbahagyja a zenélést és helyette inkább főállású színész lesz. A rapper az elmúlt évekeben egyre kevesebbet foglalkozott a hip-hop-al, így tovább szélesíthette színészi pályáját, amely eddig egy Broadway-i szerepből a ‘Raisin in the Sun’-ban, valamint egy másik szerepből állt a kritikusok által nagyra értékelt, Oscar-díjas filmben a ‘Monster’s Ball’-ban.

P. Diddy a napokban közölte, elkérték, hogy játssza újra a Broadway-i szerepét a ‘Raisin in the Sun’ megfilmesített változatában, amit örömmel elfogadott és reméli, hogy ez segít neki közelebb kerülni a színészi világhoz.

Újságiróknak így nyilatkozott a rapper:

“jelenleg életemnek abban a szakaszában vagyok, amikor zenészből színésszé szeretnék válni, és a lehetőség, hogy megkaptam ezt a szerepet nagyon megváltoztatta az életemet”.

2008. február 11.

Jay-Z és Mary J. Blige közös turnéja

Jay-Z és Mary J. Blige bejelentette, hogy közös turnéra indulnak a következő hónapban. A két zenész az Egyesült Államok és Kanada területén ad majd koncerteket. A páros, közös turnéjukról a ‘Heart Of The City’-ről egyelőre tizenegy dátum ismert a huszonötből. A két énekes már többször dolgozott együtt korábban. Az koncersorozat március 22-én veszi kezdetét a Miami American Airlines Arénából. Az ismert dátumok között olyan nagyvárosokat találhatunk mint Baltimore, Philadelphia, Toronto, Boston, Washington, vagy éppen Los Angeles.

2008. február 11.

Snoop Dogg és Slash egy Los Angeles-i rendezvényen

Snoop Dogg a Guns N Roses legendás gitárosával lépett fel Los Angelesben egy jótékonysági rendezvényen. Az évenként megrendezendő koncert bevételét a Black Eyed Peas által létrehozott Peapod Alapítvány kapja, amely segít a hátrányos helyzetű gyerekeknek és bemutatja nekik a legújabb zenei technológiát. Az estén természetesen fellépet a házigazda Black Eyed Peas is. Az együttes énekesnője Fergie csatlakozott Slash szólójához, valamint eljátszotta Ludacris-szel közös számukat a Glamorous-t is. Az este végén Snoop Dogg és Slash is hatalmas tapsvihar közepette hagyta el a színpadot.

2008. február 11.

Mary J. Blige, Rihanna, és Carry Underwood is ott lesz majd az idei Grammy-n

Ők biztosan szerepelni fognak az idei Grammy Díjátadón. Beyoncé és a Foo Fighters után Mary J. Blige és Rihanna is ott lesz az előadók közt a február 10-én megrendezendő díjátadón.

A díjkiosztó ünnepség idén a Los Angeles-i Staples Center-ben lesz megtartva. A Grammy-n láthatunk majd egy különleges produkciót is melyben a soul-legenda Aretha Franklin, Mary J, Blige és egyéb művészek lépnek fel. Az előadás evangéliumi témát dolgoz fel.

2008. január 31.

Busta Rhymes megúszta a börtönt

Busta Rhymes-t három évre felfüggesztett börtön büntetésre, valamint közösségi munkára ítélték. A rappert, valódi nevén Trevor Smith-t, eleinte testi sértéssel vádolták. Először volt sofőrét, később egy rajongóját bántalmazta még 2006-ban. 2007 márciusában pedig jogosítvány nélkül vezetett, miután közlekedési szabálysértés miatt két év börtönbüntetésre és 500 dollár pénzbírságra ítélték, amelyet nem fogadott el. Számos halasztás után most került sor a bírósági meghallgatásra, ahol megszületett az ítélet miszerint a rappernek nem kell börtönbe vonulnia, amennyiben kifizet 1250 dollárt.

2008. január 31.

Pimp C-t holtan találták Los Angelesben

A rappert, aki többek között az Outkasttal is dolgozott, holtan találták.

A harminchárom éves rapperre, valódi nevén Chad Butlerre, Los angelesben a Mondrian Hotelben akadtak rá.

Pimp C a houstoni rap-párosnak, a UGK-nek volt az egyik tagja. Szerepelt Jay-Z 2000-es slágerében a “Big Pimpin”-ben, valamint mostanában Outkast-tal dolgozott közösen az “International Player’s Anthem (I Choose You)” cimű dalon.

Pimp C menedzsere, Rick Martin a következőket nyilatkozta: nagyon sajnálom, ami Chad Butlerrel a legendás UGK tagjával történt a minap és arra kért mindenkit, hogy legyenek tekintettel a családjára és mindazokra akik közel álltak hozzá, és próbálják visszafogni a rosszindulatú célozgatásaikat ebben a nehéz időszakban.

2007. december 9.

Akon ártatlannak vallja magát

Akon ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint egy koncert közben egy fiatal rajongót a nézők közé lökött. Az ügyben érintett nő állítása szerint agyrázkódást szenvedett, miután Akon lelökte a színpadról. Az AP hírügynökség értesülése szerint most Akont, valódi nevén Aliaune Thiam-ot egy fiatalkorú ellen elkövetett másodfokú zaklatással vádolják. Akon ügyvédje így nyilatkozott:

“Nincs szándékos törvénysértésről szó, hanem egy szerencsétlen balesetről, amely a koncert felajzott körülményei között történt és amelyet Akon tiszta szívvből sajnál”.

2007. december 9.

Ne-Yo ki lett rúgva R. Kelly turnéjáról

Ne-Yo-nak két fellépés után távoznia kellett az R. Kelly-vel való közös Észak-Amerikai turnéjukról, a “Double Up”-ról. Ne-Yo, aki Beyoncé-nak (“Irreplaceable”), és Rihanna-nak (“Unfaithful”) is írt számokat, nemrég kapta meg az üzenetet, miszerint nem folytathatja a turnét. A hírek szerint Ne-Yo-nak szerződéssel kapcsolatos nézeteltérések miatt kellett távozni a turnéról. Ezekhez a problémákhoz semmi köze nincs R. Kelly-nek, így köztük továbbra is megmarad a jó viszony. A többi előadó, mint Keyshia Cole és J Holiday, azonban továbbra is folytatják a “Double Up” turnét. R. Kelly legutóbb Jay-Z-vel zördült össze “Best Of Both Worlds” turnéjuk során, ahol állítólag Jay-Z kíséretéből valaki könnygázzal fújta le R. Kelly-t.

2007. november 29.

Snoop Dogg hamarosan új albumot ad ki

Jövő év elejen jelenik meg az ”Ego Trippin”.

Snoop Dogg 2008-ban tervezi kiadni új lemezét, amely az ”EgoTrippin” címet viseli, és március környékén kerül majd a boltokba. Az első szám a ”Sensual Seduction” lesz, amit Snoop, Shawty Redd-el közösen készített. Snoop Dogg így nyilatkozott a számról: a ”Sensual Seduction” olyan mint egy tipikus ”érezd jól magad” szám. Nagyon élveztem a szám felvételét és a klipje is nagyon jól sikerült! A videoban a rap sztár az 80-as évekre emlékeztető helszínen szerepel, és olyan szereplők veszik körbe, akik megszólalásig hasonlítanak az évtized zenészeire, mint a ”Vanity 6”, vagy a ”The Mary Janes Girls” tagjaira.

2007. november 29.

Mos Def és Kanye West együtt szerepelnek Mos Def új albumán

Kanye West is kiad néhány új számot a hamarosan megjelenő Mos Def albumon., A megjelenésnek ugyan még nincs bejelentett időpontja, és a címét se lehet tudni, de a hír megalapozottnak tűnik. A két Hip-Hop sztár már dolgozott korábban együtt Kanye West ”Drunk and Hot Girls” albumán.

Az információ egyébként Josh Deutsch, Billboard-nak adott nyilatkozatából származik. Az sem derült még ki, hogy pontosan hány számon is dolgozik Kanye de a kiadó minden bizonnyal Mos Def elöző albumát kiadó “Tru3 Magic” lesz.

2007. november 22.

50 Cent: ’Eminem turnéinak nincs jövője’

Eminem vonakodik a turnézéstól, nem tudja elképzelni, hogy távol legyen kislányától.

50Cent szerint komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy Eminem turnézik-e valaha ismét,

50 Cent arról beszélt, hogy Eminem egyre nehezebben viseli a távollétét, Hailie-től, és ezután jobban megfontolja, hogy újra elmegy-e turnézni.

”Én jobban bírom mint ő”, mert neki ott van Hailie és jobban érzi magát ha ott van a közelében. A legtöbb ember nem tudja mi áll amögött, hogy mostanában egyre ritkábban turnézik – de Hailie inkább dobozokat halmoz az ajtó elé, csak hogy megállítsa apját.

A koncertek után Eminem legszívesebben hazarepülne egy magángépen csak, hogy bevigye Hailie-t reggel az iskolába. Így aztán elég fárasztóak számára a turnék.” – nyilatkozta 50 Cent az MTV-nek adott interjújában.

2007. november 22.

Alicia Keys film-lázban

Alicia Keys életében új fejezet vette kezdetét: az énekesnő belekóstolt a filmezésbe. A soul díva nem sokkal ezelőtt szerepet vállalt a „The Nanny Diaries” című filmben, amelynek forgatása alig egy hónap múlva kezdődik meg New York-ban. Keys kisasszony egyébként már túl van az első hollywoodi tapasztalaton, gyilkosként a „Smokin Aces” című produkcióban debütált. A fiatal sztár a nagy filmezés közepette persze zenei karrierjét se fogja elhanyagolni, de egyelőre megpróbál csak egy dologra koncentrálni.

2006. május 16.

Nelly-ből akcióhős lesz

Nelly a népszerű Bruce Willis és Sylvester Stallone nyomaiba lép és rövidesen akcióhősként debütál. A hiphop sztár egy MTV interjúban mesélte el, hogy jelenleg több új filmes projekt van kilátásban. A rapper a „The Longest Yard” című produkcióban Adam Sandler és Chris Rock oldalán kapott kedvet a további színészkedéshez és elhatározta, hogy addig nem nyugszik még akcióhős szerepet nem kap. Legnagyobb példaképei közül jó néhányan akciósztárok, úgyhogy ő sem éri be kevesebbel.

2006. április 13.

Lelőtték a D12 egyik rapperét

A D12 egyik kiváló rapperét és egyben Eminem közeli barátját tegnap lelőtték. A detroiti idő szerint a kora reggeli órákban történt tragédia egy fatális lövöldözés során következett be, a „CCC” nevű éjszakai klub előtt. Proof a tűzharcban fejlövést kapott, ami olyan súlyos volt, hogy a rapper röviddel a kórházba érkezés után életét vesztette. Egy másik férfi, akinek kilétét egyelőre homály fedi súlyosan megsérült és azóta élet-halál között lebeg. A hiphop sztár, akinek polgári neve, Deshaun Holton, Eminem tanúja volt az idén év elején megtartott második esküvőn. Proof 32 éves volt.

2006. április 13.

43 millió 82 napért

Eminem és Kim Mathers házassága második nekifutásra még rosszabbul sikerült, mint az első. A 33 éves rapper és 30 éves még felesége az év eleji házasságkötéstől számítva pontosan 82 napot töltöttek együtt jóban-rosszban, ami Kim elmondása szerint inkább rossz volt. Most a válás küszöbén a feleség szinte folyamatosan az elszenvedett megpróbáltatásokról és az Eminem melletti szörnyű sorsáról nyilatkozik a sajtónak és mellesleg 43 milliót követel tőle. Ez lehet fájdalomcsillapító, vagy kártérítés a lényeg a lényeg, hogy ismét a hiphop sztár kerül ki vesztesként a kapcsolatból.

2006. április 12.

50 000 dollár Biggie gyilkosáért

A Notorius BIG ügy még mindig nem akar lezáródni. 9 évvel a hiphop mogul Los Angeles-i meggyilkolása után újabb pénzjutalmat ígértek annak, aki segít a gyilkos kézre kerítésében. Ezúttal a Los Angeles-i városi tanács ajánlott 50 000 dollárt az együttműködését, illetve azért, ha valaki használható információkkal szolgál az ügy kapcsán. Az eredeti elképzelés alapján a nyomra vezető 25 000 dollárt kapott volna, de az eset fontossága miatt az illetékesek megduplázták az összeget.

2006. április 12.

Bushido az erőszak ellen

Németországban egyre nagyobb vihart kavar az iskolai erőszak és annak leküzdése. A diákok közötti és a gyakran előforduló tanár-diák feszültség ellen Bushido is fel kíván lépni. A berlini rapper nem éppen ártatlan bárány, a sztár 15 napot töltött előzetes letartóztatásban súlyos testi sértés miatt. Bushido egy nagyszabású akció keretében jó néhány iskolát felkeresett, ahol hasznos tanácsokkal látta el a fiatalokat. A rapper mindenkit arra kért, hogy legyenek tekintettel egymásra és ne nézzenek félre, ha valaki segítségre szorul.

2006. április 11.

Bush politikáját kritizálja a BEP

A Black Eyed Peas javában turnézik, a héten éppen Mexikóban jártak. Az egyébként minden zagyvaságra vevő csapat itt kivételesen komolyan viselkedett és az együttes tagjai megragadták az alkalmat arra, hogy az amerikai bevándorlótörvényeket kritizálják. A csapat egyik rappere, Will.I.Am leginkább azt sérelmezi, hogy az amerikai elnök falat akar építtetni Mexikó és Kalifornia között, hogy ezzel is határt szabjon az illegális bevándorlásnak. Will nem érti, hogy George Bush miért akar kizárni minden „külföldit” az országból, főleg azért nem, mert a mexikóiak a kínaiak, a japánok és a feketék mellett szintén részt vettek az ország létrehozásában.

2006. április 11.

Fifty rendkívül intelligens

A népszerű Mary J. Blige állítása szerint 50 Cent nagyon is intelligens, ami persze vagány fellépésének köszönhetően nem mindig jut felszínre. A különleges nyilatkozat a soul díva új klipje kapcsán került napvilágra, amikor is az énekesnő azt mondta, hogy Fifty volt az egyetlen és a legmegfelelőbb jelölt a videó férfi szerepére. Blige és férje állítólag közösen választották ki a rappert, mégpedig azért, mert a hiphop sztár lenyűgöző egyénisége önmagában biztos sikert ígér.

2006. április 10.

Alicia Keys AIDS-es gyerekeken segít

A Grammy-díjas Alicia Keys AIDS beteg gyerekeken szeretne segíteni. Az énekesnő nemrég a kenyai Mombasa-ban járt, ahol egy gyerekkórházat látogatott meg. A kórház előtt rajongók tucatjai vártak türelmetlenül a 26 éves sztárra, aki persze elsősorban a betegek miatt érkezett a helyszínre. Keys, aki a gyerekeknek és családjaiknak reményt szeretne adni és megjelenésével is megpróbálja biztosítani őket arról, hogy mindig van segítség. Alicia néhány nap múlva Ugandába utazik tovább.

2006. április 10.

Eminem dühös

Megkezdődött a válási háború: Kim Mathers egy interjúban nyilatkozott immáron második válásáról. A hiphop sztár neje egy rádiócsatornának azt mondta, hogy kizárólag Eminem a hibás, hogy kapcsolatuk másodszorra is zátonyra futott. Kim szerint Em még mindig tablettafüggő és egy boldog házasság csak komoly pár terápia után lenne lehetséges. A „boldogtalan” feleség állítólag saját részéről mindent elkövetett, hogy sokáig együtt maradjanak, de a folytatáshoz sajnos ez túl kevés. A detroiti rapper a nyilatkozat hallatán természetesen kiakadt.

2006. április 7.

50 Cent és Cage együtt forgatnak

50 Cent boxbajnok lesz. A hiphop sztár ezúttal talán kiboxolhatja magából a felgyülemlett feszültséget. A vagány rapper állítólag a „The Dance” című film egyik főszerepét kapta meg, amelyben nem kisebb sztár, mint Nicolas Cage lesz a partnere. A mozi Billy Roth, alias Billy the Kid történetén alapszik, aki 45 évet töltötte a Louisiana-i állami börtönben és sok bentlakó számára boxbajnok, illetve apafigura volt. A filmben Billy utódra talál, akiben megvan az a bizonyos plusz, hogy igazi bajnok legyen.

2006. április 6.

Busta tovább titkolózik

Néhány hétbe még biztosan beletelik mire megtudhatjuk, hogy pontosan mivel is foglalkozik mostanában Busta Rhymes. Négy év telt el azóta, hogy a rapper piacra dobta „It Ain’t Safe No More” című albumát. Azóta néhány közös projektet leszámítva nyugalom honolt a hiphop sztár körül, de persze ez nem jelenti azt, hogy Busta visszavonult. A nagyágyú bombasztikus visszatérést tervez, amitől szerinte mindenki elájul majd. Az első single a „Touch It” rövidesen megjelenik.

2006. április 6.

Senki sem kiváncsi a Tic Tac Toe-ra

Általános érdektelenség miatt tervezett tíz koncertjéből hetet mondott vissza a Tic Tac Toe. A német szókimondó hiphop trió tavaly egy kilencéves szünet lezárásával jelentkezett újra, ám úgy tűnik, hogy a nagy Comeback turnéból nem lesz semmi. A „Comeback” névre hallgató új albumot bemutató koncertsorozat eredetileg április 20-án vette volna kezdetét, az elmaradt fellépések miatt viszont csak május 3. és 5. között lépnek fel a lányok. A jelenlegi állapot szerint még megrendezésre kerülő koncertek helyszínei Hamburg, Berlin és Köln lesznek.

2006. április 6.

Bezárják Suge Knight kiadóját?

Marion ’Suge’ Knight rövidesen elveszítheti sikeres kiadóját. A Rolling Stone magazin online kiadása úgy tudja, hogy egy kaliforniai bíró azon van, hogy bezárassa a Label Death Row Records-ot, mindezt azért, mert a hiphop mogul nem jelent meg a bíróság előtt. Az ismert kiadó a nyugati part gangsta-rap-jének legnagyobb lemezcége. A perben egyébként, amit Suge Knight ellen indítottak egy 107 millió dolláros összeg megfizetéséről van szó, amit a rappernek igen gyorsan ki kellene fizetnie.

2006. április 5.

Rihanna: kész a második album

Egy nemrég nyilvánosságra került információ alapján Rihanna második albuma is készen áll a startra. Az énekesnő „Girl Like Me” című nagylemeze várhatóan pár hét múlva a boltokba kerül, de a rajongók addig sem maradnak újdonság nélkül: a sztár „S.O.S. (Rescue Me)” című single-je néhány napja már az internetet és a rádiókat járja. A karibi ritmusokhoz ezúttal is ragaszkodó sláger videóklipjét folyamatosan játszák a zenei csatornák, jövő hét végétől pedig a CD is kapható lesz.

2006. április 5.

Sido tovább küzd

Sido nem adja fel könnyen: első bírósági veresége után tovább folytatja a küzdelmet. A hiphop sztár „Endlich Wochenende” (Végre hétvége) című számának betiltása ellen fellebbezett, amit a kölni bíróság elutasított. Sido az MTV-nek adott interjújában elmondta, hogy nem fogja hagyni, hogy mások korlátozzák személyes szabadságában. A felvétel ugyanis azért íródott, hogy a közönséghez kerüljön és nem pedig azért, hogy hozzá nem értők egyszerűen visszatartsák. A maszkjáról ismert rapper úgy véli, hogy attól, mert a hatóságok nem értik a dalban lévő iróniát még egyáltalán nem biztos, hogy a sláger nem lesz világsiker.

2006. március 13.

Kosárlabda csapatot vásárol a Destiny's Child

A Destiny's Child két üdvöskéje, Beyoncé és Michelle rövidesen társtulajdonosai lesznek egy kosárlabda csapatnak. A lányok Jay-Z-hez, Usher-hez és Nelly-hez hasonlóan csapatot vásárolnak, mégpedig a Chicago Sky női kosárcsapatot. Beyoncé már előre arra intette a fiúkat, hogy erősen kössék fel a nadrágot és egyben fogadást is kötött, hogy „lányai” dobják a legtöbb kosarat az új szezonban. Jay-Z, aki a New York Nets, illetve Usher és Nelly akik a Cleveland Cavaliers társtulajdonosai egyáltalán nem tartanak a fenyegetéstől, sőt örülnek is a különleges kihívásnak.

2006. március 10.

Bobby Brown-t letartóztatták

Bobby Brown valószínűleg már sohasem változik meg. Az egykori hiphop sztárnak többször meggyűlt a baja a rendőrséggel és bár az utóbbi időben nem nagyon lehetett hallani róla, pár napja újabb letartóztatásától volt hangos a média. Whitney Houston férjét egy massachusetts-i pompomlány versenyen fogták el és egy körülbelül 14 évvel korábbi kihágása miatt kísérték be az őrszobára. Brown a rendőrség teljes együttműködést mutatott, úgyhogy alig egy óra elteltével 40 dollár óvadék ellenében elengedték.

2006. március 10.

Diddy egykori inasa zenei karrierbe kezd

Sean Combs-nak, azaz Diddy-nek egykor kávét szolgált fel és esernyőt hordozott, ma pedig zenei karrierjén dolgozik Farnsworth Bentley. A 31 éves egykori inas a 'Mirror' magazin információja alapján a magát „gettó pápának” tartó Kanye West segítségével akar a csúcsra jutni. Bentley, aki korábban színészi tapasztalatokat is szerzett, első albumának a „Laid Back” címet adta, amely idén nyáron kerül a boltokba. A hiphop babérokra törő volt Diddy-alkalmazott nem tagadja, hogy egykori gazdájától is tanult valamit, de amennyiben sikeres lesz azt kizárólag saját tehetségének tulajdonítja majd.

2006. március 9.

Jay-Z Ázsia felé terjeszkedik

Beyoncé szívszerelme egyszerűen megállíthatatlan. A Def Jam főnöki székét elfoglaló Jay-Z nagy tervekkel indul neki a jövőnek, amelyek ezúttal nem csak Amerikára összpontosulnak. A hiphop sztár '40/40' név alatt futó luxus sportbárjai New York és New Jersey legmenőbb szórakozóhelyeinek számítanak, úgyhogy ott szinte már nincs is tennivaló. Jigga új céljai között az Ázsia felé való terjeszkedés áll az élen, ahol 2008-ig minimum három patinás szórakozóhelyet szeretne megnyitni.

2006. március 9.

Rihanna: új LP a láthatáron

Rihanna teljes gőzre kapcsolt: a második nagylemez várhatóan nyáron jelenik meg. Az énekesnő második nagylemeze „A Girl Like Me” címmel kerül majd a boltokba, az első kislemez pedig még tavasszal megörvendezteti a közönséget. Az „S.O.S. (Rescue Me) egyébként már most nagy tömegeket mozgat meg, naponta több ezer rajongó tölti le az előzetes a hálóról. A vadonatúj albumról, a főleg a reggae-ért, a hiphop-ért és a soul-ért rajongó csillag, annyit árult el, hogy némi rockos befolyásoltság is érezhető lesz rajta.

2006. március 8.

Mary ülőke-problémája

Vadonatúj WC ülőke nélkül Mary J. Blige nem áll színpadra. Mindig érdekes dolog megtudni, hogy egy-egy sztár turnézás közben miről nem hajlandó lemondani. A soul díva „kívánságlistája” néhány nappal ezelőtt került nyilvánosságra, ami az énekesnő ülőke-fóbiájára rántotta le a leplet. A sztár 'Breakthrough' turnéja mind a 35 állomásán vadonatúj WC deszkát igényelt, illetve Fiji márkájú vizet, párásítóberendezést, liliomokat és aromagyertyákat kért az öltözőjébe. A tiltott dolgok listáján többek között disznóhús is szerepelt, ez semmilyen formában se fordulhatott meg Blige közelében.

2006. március 8.

Eminem perel

Slim Shady személyesen az amerikai kormányt akarja beperelni, mégpedig azért, mert az az ő számait használja kínzóeszközként a fogolytáborokban. Amennyiben a rapper megtartja ígéretét és bíróság elé viszi az ügyet, Washingtonnak igencsak mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia. Ahogy arról a sajtó már korábban beszámolt a CIA többek között Eminem slágereivel kínozza a muszlim foglyokat, amely az egykori rabokat kérdező Michael Winterbottom rendező szerint a következőképpen zajlott: „A foglyokat egy sötét cellába zárták és teljes hangerővel rájuk eresztették a rappet.”

2006. március 7.

Beyoncé nem rázhatja a hátsóját

Beyoncé új filmjének forgatása alatt nem rázhatja a fenekét. A Destiny's Child korábbi üdvöskéje a „Dreamgirls” című film kosztümjeiért felelős személytől egyenesen parancsba kapta, hogy a normális mozgáson kívül nem mozdíthatja meg hátsóját. Ennek oka igen egyszerű: az r'n'b díva a nagy fenékrázás közepette több kosztümöt szétszakított már, ami miatt a tervező igencsak besokallott. Bee az új „feltételt” természetesen elfogadta, de nem örült annak, hogy mozgásszabadságában korlátozták.

2006. március 7.

Csalódtak a Kanye West rajongók

80 perc után véget is ért Kanye West berlini show-ja, amire 1500 rajongó volt kíváncsi: a Columbiahalle félig sem telt meg közönséggel. A március 5-én megtartott fellépés szigorú biztonsági feltételek mellett zajlott le, a 28 éves rapper ugyanis nem akarta újra átélni az angliai rémálmot. A sokak által túl rövidnek tartott műsor során az amerikai nagyágyú „Late Registration” és „College Dropout” című albumait prezentálta, amiért a csalódottságtól eltekintve végeredményben odavolt a közönség.

2006. március 6.

Naidoo számára a média sohasem volt téma

Egy magazin Xavier Naidoo-t kérdezte arról, hogy sok sztárral ellentétben hogyan tudja kizárni a magánéletéből a médiát? A népszerű német hiphop sztár egészen egyszerűen csak annyit mondott, hogy neki kezdettől fogva nem az volt a célja, hogy a nyilvánosság előtt szerepeljen, hanem, hogy nagy szenvedélyének, a zenének hódoljon. Naidoo úgy gondolja, hogy a parádésabb, nagy felhajtást kedvelő zenészek, illetve hírességek mindig is a figyelem középpontjában lesznek; a szakmájukat komolyan vevőkre viszont tehetségük és teljesítményük miatt fog odafigyelni a közönség.

2006. március 6.

Lil' Kim-nek elfolynak a mellei?

Egyes források szerint Lil' Kim-nek komoly mellproblémái vannak, ami azért is ciki, mert a hiphop díva jelenleg egy éves börtönbüntetését tölti. A rapperlánynak állítólag a kebleiben található szilikon implantátumokkal van gondja, amelyek egész egyszerűen lassan, de biztosan elszivárognak. Ilyen jellegű panaszoknál kisebb implantátum behelyezése javasolt, amelyet, ha minden igaz rövidesen végre is hajtanak a sztárnál. A hírt a börtön szóvivői egyelőre nem erősítették meg.

2006. március 6.

Cassidy újra szabadlábon

Egy nyolc hónapos börtönbüntetés után Cassidy ismét szabadlábon van. A rapper, akit az eredeti gyilkosság vádja alól felmentettek, végül mégis bűnösnek találtatott mégpedig azért, mert ő adott fegyvert a gyilkos kezébe, aki tavaly barátját, Des Hawkins-ot lelőtte. A Philadelphiai börtön kapui múlt csütörtökön nyíltak meg a hiphop sztár előtt, aki öröm helyett bánattal és gyásszal az arcán távozott a fegyintézetből. Cassidy, aki a történekért természetesen nagyban magát okolja, az elkövetkezendő időszakban ismét karrierjére koncentrál majd.

2006. március 6.

50 Cent csodálja Eminem-et

50 Cent biztos abban, hogy csak barátja segítségével tudott a siker ellenére is józan maradni. A rapper, aki mindig is felnézett Eminem-re, rengeteg támogatást és segítséget kapott a detroiti szupersztártól, amit valószínűleg sohasem tud majd kellőképpen viszonozni. Fifty eddig mindössze egyetlen alkalommal érezte, hogy igazán Em segítségére van: gyógyszerelvonója idején ő volt segítségére és támogatta a gyógyulását, amit barátja nagyon is igényelt. 50 Cent reméli, hogy máskor is adódik még lehetőség arra, hogy a fehér rapper által nyújtott rengeteg jót viszonozza.

2006. március 3.

Craig David-nél is beköszöntött a tavasz

Craig David reménytelenül szerelmes. A 24 éves r'n'b sztár szívét a Desperate Housewife-s (Született feleségek) című sorozat egyik sztárja, Teri Hatcher rabolta el, akihez természetesen csak plátói kapcsolat fűzi. Az énekes, aki régóta keresi az igazit, teljesen odavan a színésznőért és az sem zavarja, hogy Teri a maga 41 évével jóval idősebb nála. David saját elmondása alapján mindig is imádta az érettebb, tapasztaltabb nőket és boldog lenne, ha szíve hölgye igent mondana egy randira.

2006. március 3.

Usher nagyon dühös

Usher számára a Sandra Rose név egy esküdt ellenséget takar. Az r'n'b sztár a fotós általában a leglehetetlenebb helyzetekben fényképezi le, legutóbb például új kedvese társaságában. A dologgal mindössze csak annyi volt a probléma, hogy Tameka Foster férjnél van és ráadásul anya is, úgyhogy napvilágra került kapcsolatuk vetett túl jó fényt a sztárra. Usher egyébként azóta egy nyilatkozatban elmondta, hogy a Rose által készített képekre a média egy képzeletbeli történetet épített fel, amelynek a valósághoz semmi köze sincs.

2006. március 3.

Egy rajongó beperelte Busta Rhymes-t

Busta Rhymes minden különösebb ok nélkül megveri autogramot kérő rajongóit? A hiphop sztárnak már így is elég baja volt a törvénnyel és egyáltalán nem hiányzott, hogy még egy rajongója is beperelje. A 37 éves Melvin Smith azt állítja, hogy a rapper és barátja, Troy Green csak úgy nekiestek, az egyetlen hibája talán az volt, hogy aláírást kért tőle. Egyes források szerint Smith szemét az incidens után összevarrták, de dolgozni azóta sem tud, mert nyaka és háta még mindig iszonyatosan fáj. A sértett természetesen kártérítést követel, ami Busta-nak egyáltalán nem tetszik.

2006. március 2.

Thank You Jay Dee

Jay Dee jóvoltából a stonesthrow.com oldalon bárki hozzájuthat egy szenzációs Tribute mix-hez. A hálót pillanatnyilag elárasztják a J.Dilla mixek és rádióshow-k, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, hogy Jay kiadója, a Stonesthrow is letöltésre bocsájtott egy egyórás anyagot. A „Thank You Jay Dee” J.Rocc mixelésében készült el és a legjobb Dilla ritmusokat és karrierje legnagyobb produkcióit tartalmazza. Az érdeklődök itt indíthatják el a letöltést: http://www.stonesthrow.com/jukebox/stonesthrow_1_dilla_jrocc.m3u

2006. március 1.

Naidoo, a stílusikon

Xavier Naidoo tudja mi a divat, ennek legjobb bizonyítéka, hogy a 'Men's Health' magazin idén őt választotta a legjobban öltözött férfinek. A hiphop sztár egyelőre csak Németország legdivatosabb pasija lett, de a magazin szerint ez a cím akár nemzetközi szinten is megállná a helyét. A lap által igencsak lehúzott Marc Terenzi igencsak nagy meglepetés volt az olvasók számára: az egykori Naturals énekesét, aki manapság szólóban igen szépen halad a csúcs felé, stílustalannak, ízléstelennek, sőt tehetségtelennek titulálta a magazin.

2006. március 1.

Lövöldözés a Kanye koncerten

Két biztonsági őrre lőttek rá egy angliai Kanye West koncerten. Az ilyesfajta erőszakos megmozdulások eddig többnyire csak Amerikában fordultak elő, de ez a szokás Európába is átterjedni látszik. A BBC tévécsatorna információja alapján a lövöldözésre Kanye West Solihull-i koncertjén került sor, ahol két teremőr megsérült. A nézeteltérésre akkor került sor, amikor fiatalok belépő nélkül próbáltak bejutni a koncertre. Hogy pontosan ki sütötte el a fegyvereket egyelőre nem lehet tudni, de a rendőrség tovább folytatja a nyomozást.

2006. március 1.

Christina Milian – So Amazin

A Cool & Dre produceri gárdával az oldalán valószínűleg egy percig sem kell aggódnia Christina Milian-nak az új lemeze miatt. Az r’n’b énekesnő immárom harmadik albuma „So Amazin” címmel április 25-én indul útjára, de előtte még az első single, a „Say I” hozza lázba a közönséget. A kóstolónak szánt felvételt a sztár egyébként Young Jeezy-vel közösen készítette, akinek neve szintén egyfajta profizmust enged sejtetni. A „So Amazin” kapcsán összességében egy forró lemezre készülhetünk, ami nagyban köszönhető a már említett producercsapatnak is.

2006. február 16.

Fat Joe csalódott

Fifty Cent után most Fat Joe is negatívan vélekedett a Jay-Z és Nas féle újraegyesülésről. A rapper egy nyilatkozatában azt mondta, hogy bár eddig felnézett Nas-re, a Jay-Z-vel való kibékülés miatt nagyon haragszik rá, sőt mélységesen csalódott benne. Fat Joe egyáltalán nem tartja elfogadhatónak, hogy valakit, aki a gyermekünk anyját megbántotta, újra bizalmunkba fogadjunk. A hiphop sztár egyébként szintén ebben az interjúban Fifty-ről és az ő G-Unit-járól is azt nyilatkozta, hogy nem tudnak mást csak rágalmazni és sértegetni, úgyhogy amit ők csinálnak az nem hiphop.

2006. február 16.

Beyoncé: meztelen igazság

A „Cosmopolitan” magazin jóvoltából nemrég fény derült a meztelen igazságra, mely szerint Beyoncé Knowles egy alkalommal anyaszült meztelen táncolt egy férfiakkal teli teremben. Az attrakció persze csak a véletlen műve volt, hiszen a Destiny’s Child üdvöskéjének nem kenyere a sztriptíz. A szerencsétlen, vagy a jelenlévők számára inkább szerencsés baleset a „Crazy in Love” forgatásán esett meg, amikor is a díva olyan vadul táncolt, hogy ruhái nem voltak képesek rajta maradni. Az anyag egyszerűen a földre esett és Beyoncé ott állt fedetlenül a tekintetek össztüzében.

2006. február 15.

Máricusban lesz új LL Cool J album

Március 21-én újdonsággal rukkol elő LL Cool J: a sztár immáron tizenkettedik nagylemeze a boltokba kerül. Aki a rapper visszavonulásával számolt, az nagyot tévedett, hiszen LL kitartása egyszerűen határtalan. A „Todd Smith” nevet viselő album az előzetes hírek szerint remek szórakozást igér, amihez Timbaland, Pharrell Williams, Scott Storch és a Trackmasters produceri tevékenysége is hozzájárult. A korong vendégszereplői között szintén nagy neveket találhatunk: Mary J. Blige, Teairra Mari, Freeway és Juelz Santana is hozzá tettek egy kis pluszt a lemez sikeréhez.

2006. február 14.

Pharrell végre megvette álmai kocsiját

Pharrell Williams végre megvette álmai kocsiját. A hiphop sztár nagyon régóta vágyakozott egy John Lennonéhoz hasonló Rolly Royce után, amit most már magáénak tudhat. A rapper a különleges, egyáltalán nem olcsó darabhoz egy barátnőjén keresztül jutott hozzá, aki állítólag az angol királyi családhoz tartozik. Williams a megvásárolt luxusautóval végeredményben teljesen elégedett és egyik legnagyobb büszkeségének tartja a járgányt.

2006. február 13.

Babyface válik

Kenneth 'Babyface' Edmonds végleg zátonyra futott. Az r'n'b énekes/producer és felesége Tracey októberben váltak külön azzal, hogy jó barátok maradnak, válásra viszont csak most kerül sor. A hollywoodi producerként tevékenykedő Tracey 13 évig volt a zenész párja, válásukat pedig kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kezdeményezték. Az asszony a két közös gyermek (Brandon, 9, Dylan, 4) felügyeleti jogáról semmi pénzért se mondana le, de Kenneth természetesen bármikor látogathatja őket.

2006. január 8.

Lil' Jon a 'Date Movie'-ban

A „Date Movie”-ban Lil' Jon, a népszerű amerikai rapper is színészi babérokra tör. A film a Scary Movie, több részből álló mozihoz hasonlóan egy paródia, amiben ezúttal nem egy horrort, hanem egy szerelmi történetet dolgoznak fel az alkotók. A hollywoodi produkcióban további hírességek lesznek még láthatók: Carmen Electra és Eddie Griffin is a szereplők táborát gazdagítja. A produkció, amiben a rendező már most hihetetlen kasszasikert lát, 2006. nyarán kerül a mozikba.

2006. január 8.

50 Cent a harchoz is nagyon ért

A népszerű hiphop sztár, 50 Cent remekül tud harcolni. A rapper, aki állandó furkálódásaival folyton a középpontban van, egy internetes magazinnak mondta el, hogy a zene és a filmezés mellett ehhez ért még nagyon jól: „Jól tudok harcolni. A zene mellett még a boxot imádom, főleg azért, mert talán ez az egyetlen sportág, ahol, ha veszítesz egyedül magadat teheted érte felelőssé. Ezen kívül a sport, legyen bármilyen is két dologra mindenképp megtanít: az életben küzdelem és némi fegyelem nélkül semmire sem mész!”

2006. január 8.

Obie Trice: golyó a fejben

Eminem kitartottja ugyan élve megúszott egy lövöldözést, de egy golyó még most is a fejében van. A rappert vezetés közben az autópályán támadták meg és annak ellenére, hogy rálőttek, a kórházból még aznap hazaengedték. Most viszont maga Obie Trice mondta el, hogy a dolog sokkal súlyosabb, mint gondolták és a golyó még mindig a fejében van. Az orvosok a golyót állítólag biztonsági okokból hagyták a koponyában, hiszen az semmilyen károsodást nem okozott és az eltávolítás valószínűleg rontana a helyzeten.

2006. január 7.

Lil’ Kim korábban szabadul?

Egy kis szerencsével Lil’ Kim már június 1-jén újra szabadlábra kerülhet. A helyzet jelenlegi állása szerint a hiphop sztárnak mégsem kell egy egész évet börtönben töltenie. Ez persze nem jó magaviseletének, hanem ügyvédjeinek köszönhető, akik talán elérik, hogy Kim pár hónappal hamarabb kikerüljön a rács mögül. A rappernő egyébként egész jól eltölti az időt odabent: napközben dolgozik, esténként pedig kedvenc könyvét a „Da Vinci Code”-ot olvassa, vagy rádiót hallgat és közben rajongói levelekre válaszol.

2006. január 7.

Queen Latifah csillagot kap

Számtalan kasszasláger után végre Queen Latifah is csillagot kap a Walk Of Fame-en. A több, mint megérdemelt csillagot a híres hollywoodi Walk Of Fame-en a kaliforniai polgármester Johnny Grant mutatta be a 35 éves színésznő, producer és rappernő La La-nak. A showbiznisz egyik kiemelkedő alakjának számító Latifah eddig minden területen jelentős sikereket könyvelhetett el, úgyhogy tényleg itt volt már az ideje, hogy ily módon is elismerjék. A következő csillagvárományos friss hírek szerint Isaac Hayes.

2006. január 7.

Újra bíróság előtt Beanie Sigel

Az új év egy újabb bírósági tárgyalással kezdődik Beanie Sigel számára. A hiphop sztárnak ezúttal testi sértés miatt kell bíróság elé állnia még január folyamán. Az eset, amelynek tárgyalására csak most kerül sor 2005 elején történt, amikor is Beanie összeverekedett az 53 éves Wendell Mathis-szal. A Mathis számára komoly sérülésekkel járó verekedésre állítólag azért került sor, mert a rapper elég durván szidni kezdte a férfi szintén a helyszínen tartózkodó női társát. Szintén januárban veszi kezdetét az a per, amelyben a bíróság Beanie apjának brutális gyilkosát igyekszik rács mögé küldeni.

2005. december 30.

Januárban jön az új Tic Tac Toe album

A Tic Tac Toe lányok kétségtelenül érettebbek lettek, amit „Spiegel” (Tükör) című visszatérő slágerük bizonyít leginkább. Lee (31), Jazzy (30) és Ricky (27) idén egyetlen céllal vágtak bele a munkába: egy nagyon jó albumot akartak csinálni, amit rövidesen az egész világ megismerhet. A korong, amelynek címe egyelőre még nem ismeretes, január végén, nyolc évvel az trió feloszlása után kerül a boltokba. Jazzy egy nyilatkozatában azt mondta, hogy a CD saját elvárásaiknak tökéletesen megfelel, most már csak az a kérdés, hogy a közönség is hasonlóképpen vélekedik-e majd.

2005. december 30.

Mary újra a csúcson

727 000 eladott CD-vel Mary J. Blige átvette a vezetést az amerikai albumlistán. Az r'n'b díva kolléganőjéhez, Mariah Carey-hez hasonló elsőosztályú visszatérést produkált, amivel többeket szégyenben hagyott. Az énekesnő aktuális „The Breakthrough” című nagylemezével már a megjelenés első hetében a Billboard 200-as lista aranyérmese lett. Mary mostani CD-jének eladási számai jóval meghaladták a korábbi albumok teljesítményét: 1997-es „Share My World” 240 000 példányban fogyott el az első héten.

2005. december 30.

A kanadaiak megerősítették a biztonsági védelmet

A kanadaiak tanultak egy két évvel ezelőtti esetből, amikor is egy 50 Cent show után lelőttek egy rajongót. Az országban a rapper azóta csak szigorúan megerősített biztonsági védelemmel léphet színpadra, sőt a helyi hatóságok a lövöldözés után úgy gondolták többet nem engedik fellépni a hiphop sztárt. A rajongók szava azonban erősebb volt, a fanatikusok szinte könyörögtek egy Fifty show-ért. A napokban megrendezett buli végül is nem járt következményekkel: a civil ruhás rendőrök és biztonságiak remekül helytálltak a rendbontók lecsillapításában.

2005. december 29.

Swizz Beatz a legkeresettebb

Ameddig megbízás van, addig Swizz Beatz talpon marad és szusszanásnyi szünetet sem engedélyez magának. A producer, aki szünetre nagyon rég még csak gondolni sem mer, napjaink legelismertebb és legkeresettebb sztárproducere, akinek napjait a munka, a munka és azután is a munka tölti ki. Swizz egyik mostani kuncsaftja a jelenleg éppen börtönben ücsörgő DMX, aki a producer kiadójától, a Full Surface-től egy Sony ajánlat miatt ugyan elpártolt, de a férfi további segítségére új albumának készítése során nagyon is számít.

2005. december 29.

Rap-pel és metállal kínoz a CIA

A Human Rights Watch emberjogi szervezet tudósítása szerint az Amerikai Egyesült Államok titkos börtönöket működtet Afganisztánban. Az itt raboskodókat alvásmegvonással, veréssel és hangos metal vagy hiphop zenével kínozzák. Ez a fajta bánásmód leginkább azért meglepő, mert Amerika is a kínzás-ellenes országok táborát erősíti, ahol is egy ilyesfajta börtön működtetése komoly következményeket vonhat maga után. A CIA állítólag Eminem, Dr. Dre, illetve néhány metálbanda számait alkalmazza leggyakrabban, amelyekkel foglyok könnyedén az őrületbe kergethetők.

2005. december 29.

Tehetségkutatás Dél-Afrikában

Akon jelenleg Dél-Afrikát járja, ahol új tehetségek után kutat. A hiphop sztár, aki maga is új a szakmában saját kiadójával, a Konvict Musik-kal szeretne lehetőséget adni az érvényesülni vágyó fiatalok számára. Akon az afrikai kontinensen tett látogatásának egyébként más oka is van: egyes hírek szerint a rapper a Grammy díjas Ladysmith Black Mambazo-val is találkozik, akivel közös felvételt készítenek. Szintén Mambazo oldalán egy élő show is megrendezésre kerül, mégpedig december 29-én a Westridfe tenisz stadionban.

2005. december 29.

Beyoncé divatja

Valószínűleg sokan várják már Beyoncé Knowles saját divatkollekcióját. A jó hír az, hogy nem kell már sokáig türelmetlenkedni, hiszen az énekesnő rövidesen a világ elé tárja „House Of Dereon” névre keresztelt kollekcióját. A ruhák, amelyek hamarosan eljutnak a közönséghez, Beyoncé és édesanyja, Tina fejéből pattantak ki. Az r’n’b díva és mamája elegáns irányzatot szerettek volna teremteni, amely az olcsóbb kategóriába tartozik mégis exkluzívan drágának hat.

2005. november 20.

Usher Hollywood-ban

Sok popsztár után végre Usher-nak is sikerült bejutnia Hollywood filmes világába, ahol meg is kapta élete első moziszerepét. Az r’n’b sztár első moziját „In The Mix” címmel már a hónap végétől vetítik Amerikában, de az európai megjelenésről egyelőre még nincs információ. Az énekes szerepe szerint egy elszánt és talpraesett lemezlovast alakít, aki megmenti egy maffia-hercegnő életét, a továbbiakban pedig igyekszik megóvni őt a rá leselkedő veszélyektől.

2005. november 20.

Mary J. Blige nagyon dühös

A soul és hiphop koronázatlan királynője kétségtelenül Mary J. Blige, amit a Vibe Award-on elnyert életmű díj még inkább alátámasztott. Az énekesnő, aki ki sem látott a boldogságtól, mellékesen dühének is hangot adott és elmondta, hogy mélységesen csalódott az előző Vibe borítóban. A sztár szerint fejét és egész arcát szörnyen eltorzították a készítők, ami miatt legalább egy bocsánatkérést elvárt volna. Mindez a rendezvény után utólagosan megtörtént, személyesen a Vibe főnöknője, Valdés intézett nyílt levelet Mary-hez és teljes csapata nevében elnézést kért a kellemetlenségért.

2005. november 19.

Visszatér a Tic Tac Toe

Hogy mit csinálnak mostanság a Tic Tac Toe lányok? A válasz igen egyszerű: készülőben van egy vadonatúj album, amelynek előfutára, a „Spiegel” című kislemez december 9-én jelenik meg. A német trió utoljára 8 évvel ezelőtt hallatott magáról, majd rövid ideig duóként működtek tovább, aztán pedig teljesen elcsendesedett körülöttük a világ. Jazzy, Ricky és Lee egymásra találásának egyik legfőbb oka az, hogy mindhárman idősebbek és érettebbek lettek és végre tisztázni tudták a csapat feloszlásához vezető problémákat. Ricky elmondása alapján ma egyedül a jelen és a jövő érdekli őket és igyekeznek ott folytatni, ahol 8 évvel ezelőtt abbahagyták.

2005. november 18.

Bushido titka

Csak legjobb barátai tudták: Bushido-nak régóta felesége van. A hír a berlini rapper nemrég lezajlott bírósági pere során derült ki, amikor is családi állapota felől is az igazságot kellett elmondani. Miután a titokra fényderült Bushido azt is elárulta, hogy házassága nem újkeletű dolog, feleségével hosszú ideje boldog kapcsolatban élnek. A „boldog kapcsolatban” mindössze az a furcsa, hogy a hiphop sztár és élete párja nem laknak együtt, bár lehet, hogy éppen ettől olyan jó az egész.

2005. november 18.

Jay-Z és Ice-T a bíróság előtt

99 Problems című slágere miatt ráncigálta bíróság elé Jay-Z-t és Ice-T-t az egykori 2 Live Crew tagja, Mark Ross. A gond Jigga számából adódott, amely 1993-ban eredetileg Ice-T „Home Invasion” albumán jelent meg. A régi verzióért, amiben Ross-nak is volt egy rövid rapszövege, a zenész eddig 10.000 dollárt kapott, amivel persze csöppet sem volt elégedett. Mark tehát most még több pénzt akar, ami csak azért furcsa, mert a sztár a 2 Live Crew-ból való 1996-os távozását követően erősen vallásos lett.

2005. november 17.

Game frizura divatot teremt

The Game új divatot akar teremteni, ami persze csak és kizárólag a 50 Cent utálók viselete lenne. A rapper az úgy nevezett „G-UNOT” frizurát szeretné elterjeszteni, amivel minden Fifty ellenlábas hangot adhatna nemtetszésének. A hajviselet egyébként egészen egyszerű, mondhatni hétköznapi: a fejre a „G-UNOT” szót borotválják. Ezzel tehát a háború újra kezdetét veszi és szinte biztos, hogy a konfliktustól teljesen elzárkózó Fifty-nek is lesz egy-két keresetlen szava ehhez az egyértelműen gyűlölködő akcióhoz.

2005. november 16.

Wyclef Haiti-ről gondoskodik

A United Nations World Food Programm-mal közösen Wyclef Jean hazájának, Haiti-nek nyújtott segítő kezet. A Fugees frontembere nemrég csatlakozott a programhoz, amely a szegények legszegényebbjeit igyekszik megfelelő mennyiségű élelmiszerrel ellátni. Az organizáció a jövőben havonta kétszer élelmiszercsomagokat küldd Haiti Cité Soleil és Bel Air negyedébe, ahol az emberek szörnyű nyomorban élnek. Wyclef úgy érzi, hogy ezzel a segítséggel sokat tesz szülőhelyéért és a cél érdekében nem sajnál pénzt kiadni.

2005. november 16.

Eminem abbahagyja?

Egyesek szerint tele van tervekkel, mások szerint belefáradt a szereplésbe Eminem. A detroiti rapper, akinek elvonókúrája néhány napja zárult le, a legfrissebb hírek alapján visszavonulását tervezi, azaz rapper pályafutása szeretné végre lezárni. Néhányan tudni vélik, hogy a sztár „Encore” című albuma volt az utolsó stúdiólemez, ezt követően pedig már csak egy Greatest Hits CD jelenik majd meg. A hiphop nagyágyú a jövőben egyébként inkább producerként szeretne dolgozni, hogy fiatal tehetségek előrejutását támogassa.

2005. október 17.

Ms Dynamite újra itt van

Hosszú babaszünet után új albummal tér vissza Ms Dynamite. Az „It Take More”-ral és a „Dy-Na-Mi-Tee”-vel az énekesnő alaposan felkavarta a világot, aztán karrierje kezdetén, ahogy jött olyan hirtelen el is tűnt. Mint később kiderült a sztár magánélete miatt vonult vissza mégpedig azért, hogy terhessége és kisfia születése problémák és idegeskedés nélkül teljen. Az anyaság Ms Dynamite számára nemcsak azért érte meg, mert született egy csodálatos kisfia, hanem, mert energiát és önbizalmat nyert, amivel még magabiztosabban térhet vissza a zeneiparba.

2005. október 17.

Megjelent Raptile új albuma

Szeptember 12-én jelent meg Raptile új albuma, a „Mozez”, amellyel kapcsolatban a rajongók eddig még nem igazán nyilatkoztak. A korong egyébként most is igen változatosra sikerült, úgyhogy a siker valószínűleg nem marad el. A rapper mellett ezúttal is több vendégzenész közreműködött a lemez elkészítésében. Raptile segítségére volt többek között The Game, Keon Bryce, Da Lioness és Labba is, illetve Mercury és DJ Polique is nagyban kivették a részüket a munkából. A New York-i szuper producert, Mercury-t a CD egyenesen lenyűgözte és nyilatkozatában azt mondta, hogy számok biztos sikerre vannak ítélve.

2005. szeptember 16.

Eminem nem fog visszavonulni

50 Cent minden erejével azon van, hogy barátját Eminemet segítse. A jelenleg altatófüggősége miatt kezelt rapper visszatérésében talán csak Fifty hisz, de ő biztos abban, hogy Em nem adja fel és rövidesen újra színpadra áll majd. A gyógyulás időtartamában egyelőre még az orvosok sem biztosak, mindössze annyi bizonyos, hogy a hiphop sztárnak a mostani helyzetben minden támogatás jól jön. A segítőkész barát, aki szinte napi kapcsolatban van Eminemmel, azt is tudni véli, hogy a detroiti vagány testi felépülését követően azonnal új albumot készít majd és akkor természetesen ő is mellette lesz.

2005. szeptember 16.

1 év börtönt kapott a Dr. Dre-t bántalmazó férfi

Jimmy James Johnson-t az esküdtek előtt tett beismerő vallomása alapján bűnösnek találta a bíróság. A 27 éves férfi, aki a 2004-es Vibe Awards-on bemosott egyet Dr. Dre-nek, tettét már egy pillanatig sem tagadta, büntetése ennek ellenére 1 év börtönbüntetés és 3 év felfüggesztett lett. Johnson állítólag minden ok nélkül, egy rövid kérdés elhangzása után ütötte meg a rappert, aki nagyon meglepődött a történteken. A fiatalember a 3 év felfüggesztett alatt természetesen nem mehet Dre közelébe, hiszen ha ezen kapják akkor ismét a dutyiban fog kikötni.

2005. szeptember 16.

Sean Paul: fontos az egyenjogúság

Sean Paul klipjeiben szinte kivétel nélkül nyüzsögnek a szexi lányok, de a sztár fellépésein sincs ez másképp. A dancehall királya egy a napokban lezajlott TRL-es showja után éppen ennek kapcsán nyilatkozott, amelyben elmondta, hogy bár imádja a szépen kidolgozott női testeket, soha sem élne vissza a vele együtt szereplő lányok jóhiszeműségével. Paul úgy gondolja, hogy a munka során és egyébként az életben is egyenjogúság illeti meg a nőket, ami egyben azt is jelenti, hogy nem szabad őket kiszolgáltatott vagy kellemetlen helyzetbe hozni.

2005. szeptember 16.

Visszatér a Rapülők

12 év totális csend után rövidesen újra jelentkezik a Rapülők, hazánk egykor igen népszerű csapata, amely 1992 és 1994 között két albumot (Rapülők, Rapeta) adott ki. A két korong 200 000 példányban kelt el és ezzel az eladási számmal mindkettő gyémántlemez lett. A formáció, amelynek eredeti tagjai: Berkes Gábor, Geszti Péter és Szentmihályi Gábor ezúttal is mind a „fedélzeten” vannak, 'Riszájkling' néven kísérli meg az újjáéledést, amely egy világszínvonalú show-ban és egy különleges CD formájában nyilvánul meg. A Rapülők saját magukat dolgozzák fel, slágereiket a mai ízlésnek megfelelően álmodják újra.

2005. szeptember 16.

Lil' Kim: már csak egy hét

Egy egyre közelgő börtönbüntetés tudatában a többség valószínűleg hisztériás roham közepette fetrengene a földön, Lil' Kim viszont nem ilyen gyenge. A hiphop dívát, akinek alig egy hét múlva börtönbe kell vonulnia, ez teljesen hidegen hagyja, sőt egy interjúban azt is mondta, hogy nem fél attól, ami rá vár. A 30 éves Kimberly Jones most sokkal inkább szeptember 29-én megjelenő „The Naked Truth” című albumának promóciós feladataival van elfoglalva, elmondása alapján ugyanis jelen pillanatban ez a legfontosabb. Legnagyobb gondja az, hogy új lemezének nem tud megfelelő reklámot csinálni, de reméli, hogy rajongói így is vevők lesznek rá.

2005. szeptember 14.

50 Cent az életét félti

50 Cent meggyilkolása valóban eldöntött tény, vagy ez is egy újabb reklámfogás a sztár részéről? A kérdésre egyelőre nincs válasz, de annyi bizonyos, hogy a rapper FBI ügynökökkel osztotta meg azt a félelmét, mely szerint el akarják tenni láb alól. Fifty azt is tudja, hogy ki áll az állítólagos merénylet mögött: információi alapján a Queens-i drogkirály Kenneth „Supreme” McGriff szeretné inkább a föld alatt tudni. A hiphop sztár szerint McGriff csak a megfelelő pillanatra vár, ami a jelek szerint 2000 óta nem jött el.

2005. szeptember 9.

Animal Cannibals: A trilógia folytatódik

Szeptember 9-én jelenik meg a Mindent lehet A trilógia második része: Nincs határ című új Animal Cannibals album. A trilógia első része három évvel ezelőtt került a boltokba, úgyhogy a közönség eléggé kiéhezett már a folytatásra. A mostani korongra 19 dal, azaz több mint egy óra szórakozás került fel és a fiúk ezúttal a tőlük megszokott hiphop stílust más műfajokkal, például country-val, jazz-zel, funky-val és swing-el ötvözték. A számok közül eddig a Cotton Club Singers-szel közösen készített dalt ismerhette meg a közönség, ami a rádióhallgatók és a tévénézők körében nagy sikert aratott.

2005. szeptember 8.

Sean Paul-t kifütyülték

Sean Paul szövegelését már rajongói sem viselték el, így egy buli kellős közepén kifütyülték őt. A jamaikai nagyágyú a közönség nemtetszését nem számaival, hanem a dalok közötti szöveges átmenettel váltotta ki, ami egyesek szerint már-már idegesítővé vált és felesleges dumába ment át. A „The Trinity” című nagylemezről bemutatott slágerek melletti mellébeszélés miatt a teljes műsor állítólag 2,5 órásra nyúlt, így a nézők végül elégedetlenül távoztak ők ugyanis zenére, táncra és bulira váltották meg jegyeiket.

2005. szeptember 8.

Gwen: 50 ezer egy ruháért

Gwen Stefani 50 000 dollárt nyert azzal a ruhával, amit az MTV Video Music Awards-on nyert. Az énekesnő nyertes ruhakölteményéről az est folyamán derült ki, hogy nem egy neves tervező, hanem egy saját maga által megálmodott modellről van szó, ami annyira jól sikerült, hogy szinte mindenki a csodájára járt. A különleges holmival elnyert összeget a No Doubt egykori sztárja persze nem tartotta meg, hanem egy kaliforniai gyermekkórház javára ajánlotta fel, de az elismerés és a büszkeség így is megmaradt neki.

2005. szeptember 8.

Ciara még élvezni szeretné az életet

Szó sincs semmiféle eljegyzésről, Ciara legalábbis ezt mondja. Az énekesnő és kedvese Bow Wow egyelőre nem gondolnak rá, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolatukat, nekik pont úgy jó minden, ahogy van. A kép hiphop sztár eljegyzésének híre akkor kapott szárnyra, amikor a rapper egy gyémánttal díszített gyűrűt adott barátnőjének. Ciara elmondása szerint ő és Bow élvezik az életet, ha kedvük tartja buliznak, vagy éppen összebújva rejtőznek el a világ elől, de az is előfordul, hogy valamin összekapnak és pár napig nem beszélnek. Kapcsolatuk talán pont ezért jó és nincs értelme változtatni rajta.

2005. szeptember 8.

Craig David: a luxusért mindent

Craig David egy pillanatig sem habozott, amikor 12 000 fontot kértek tőle egy tetőn elhelyezett jacuzzi-ért. Az énekes, aki egyébként nagy rajongója a luxuscikkeknek, először medencét szeretett volna, de mivel azt nem lehetett megvalósítani, úgy gondolta, hogy más fürdési élvezet után néz. A buborékfürdő valóban drága volt, de David úgy van vele, hogy hosszú távon ezek a kiadások megtérülnek. Amikor ugyanis lazulásra vágyik nem kell külön pénzt kiadnia, hogy kikapcsolódhasson, egyszerűen csak hazamegy beindítja a masszázsprogramot és élvezi a jacuzzi nyújtotta élményt.

2005. szeptember 8.

Amerie: „Sosem volt erősségem a tánc!”

A fiatal washingtoni r'n'b csillag nemrég bevallotta, hogy igazából sohasem volt erőssége a tánc. Az énekesnőt egy klipje és színpadi mozgása kapcsán faggatta egy újságíró, aki arra is rákérdezett, hogy önállóan találja ki a koreográfiáját, vagy esetleg szakértők kezeire bízza magát. Amerie a kérdésekre azt válaszolta, hogy minden mozdulat a sajátja és bár gyerekként semmi ritmusérzéke nem volt, most valahogy elsőre ráállt a zenére. Tiniként a rádiókban hallott slágerekre gyakorolt otthon, aminek úgy tűnik meg is lett az eredménye, hiszen a közönség semmit sem vett észre egykori botladozásaiból.

2005. szeptember 8.

 
Legújabb cikkek

 



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster