Lil'Kim - Biggie után

Lil'Kim új lemeze négy évnyi hallgatás után jelent meg. Sok minden történtezidő alatt a méhkirálynővel. Mentora és szerelme, Notorius B.I.G. merényletáldozata lett, Bad Boy Recordsos pótpapája, Puff Daddy pedig alig tudottidőt szánni rá. Lil' mégsem adta fel, új lemezének köszönhetően pedighamarosan elhódíthatja Da Brattől a legfelkapottabb női rapelőadó címét.

- Négy év telt el első lemezed megjelenése óta. Mit csináltál azóta?

Lil'Kim: Rengetegszer bukkantam fel különböző magazinok címlapján...

- Minden magazin címlapján.

Kim: Hát, igen. Emellett főleg az üzleti ügyeimmel voltam elfoglalva. Rengeteg zűrös dolog volt, amit rendbe kellett tennem. Miután Biggie meghalt, nagyon kemény időszak következett számomra. Olyan ügyekkel kellett foglalkoznom, amelyekhez semmi kedvem sem volt.

- Magad írogatod acsekkeket?

Kim: Igen, és mind hozzámfut be.

- Ez nem hangzik rosszul.

Kim:Így kényelmes számomra, és ma már szeretem a dolog üzleti részét is.Még akkor is,ha ez azt jelenti, hogy néhány évig sorozatban követemel a baklövéseket. Korábban - most már elárulhatom - folyamatosan harcban álltam a kiadómmal, most azonban vállvetve küzdünk egymásért. Sikerült közös nevezőre jutnunk, de ez nem volt könnyű. Sokáig fogalmuk sem volt arról, mi kell egy előadónak, és azt sem tudták, miféle ember is vagyok én. Most végre megértettek néhány dolgot.

- Mire van szükséged művészként?

Kim: Nos, Puff Daddy nemegyszer kijelentette, hogy igazi művésznek tart. Az emberek azonban nem tudtak erről, és úgy gondolták, megcsinált valaki vagyok, mivel Notorius írja a szövegeimet és egy kisebb hadsereg ügyködik a karrieremen. Pedig azért nekem is alaposan ki kellett vennem a részem a munkából.

- Új lemezeden mindenszöveget te írtál.

Kim: Pontosan. Biggie márnincs köztünk, és az elmúlt években rengeteg pozitív és negatív élményben volt részem. A családom, a kollégáim amiben csak tudtak, segítettek. Másképp nem is működött volna, mivel mint művész és mint magánember rengeteg előzékenységet várok el a környezetemtől. Ha segítesz nekem,én is mindent megteszek érted.

- Ezt vehetjük hitvallásnak?

Kim: Mélységesen hiszek a munkámban, amely száz százalékig kapcsolódik a privát életemhez. A modellkedésbe, a zenébe, a színészkedésbe a létező összes energiámat beleadom. Azoktól, akik velem akarnak tartani ezen az úton, ugyanezt várom el. És hát a lemezkiadók nem mindig képesek felfogni ezt.

- Legszívesebben mindent te irányítanál?

Kim: Van egy saját kiscégecském, a Queen Bee Records, amelynek az első előadója Lil' Cease volt. Az ő lemeze például a nagy kiadó bénázása miatt nem fogyott úgy, ahogyan kellett volna. Valósággal odadobtak minket a közönségnek, semmiféle segítséget nem kaptunk. Pedig én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogyan kellett volna ezt szakszerűen intézni.

- Végigmentetek Puffyval a lemez számain? Elégedett volt a hangzással?

Kim: Puffy és én. Egy dolgot mondhatok csak kettőnkről: nagyszerűen tudunk együtt dolgozni. Az elmúlt éveimet nagyban meghatározta Puffy... hogy is mondjam... egyénisége.

- Puff Daddy nagyon elfoglalt mostanában

Kim: Igen. Azért is volt különösen kemény az elmúlt időszak, mert alig jutott ideje rám. De ezt meg tudtam érteni. Én nem tartozom a Bad Boy kiadóhoz, Puffy tulajdonképpen csak barátságból foglalkozik a karrieremmel. Olyanok vagyunk, mint Tammi Terrel és Marvin Gay... vagyis nem, ez inkább Biggire és rám illik. Puffyval olyanok vagyunk, mnt Berry Gordy és Diana Ross.

- Mit jelent számodra, hogy Biggie nincs többé? Annak idején sok terhet levett a válladról?

Kim: Biggie volt a mindenem. Egyetlen embert sem fogok annyira szeretni, mint őt. Nagyszerűen értett a zenéhez, minden apróságra oda tudott figyelni. Vele csináltam az első fotózásomat, ott volt az első klipforgatásomon. Az ő ötletei nyomán lettem olyan, amilyen. Teljesen egy hullámhosszon mozogtunk. Furcsa, de sohasem veszekedtünk. Ha én elhatároztam, hogy most így és így nézek ki, ő mindig egyetértett. Ha valami nem tetszett neki, úgy beszélt lea dologról, hogy észre sem vettem. És nagyon értett a zenéhez.

2000. augusztus 16.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster