Tripla De La Soul

De La Soul
Kevés olyan rapzenekar működik, amely több mint tizenkét éve van jelen a Hip-hop színpadán. Éppen ezért ha a De La Soul új albummal rukkol elő, akkor arra érdemes odafigyelni. Pláne akkor, ha a négy év kihagyás után elkészült Art Official Intelligence egy tripla-album első része. Dehát, mint tudjuk, a Long Island-i Posdnuos, Maseo és Dave (avagy Trugoy) szerencseszáma mindig is a hármas volt.


- Mit csináltatok az elmúlt négy évben?

Pos: Két év ment el az album felvételeire. Előtte meg folyamatosan turnéztunk. sokat dolgoztunk a zenén, olyan embereket kerestünk meg, akiket mindig is tiszteltünk, és akikről tudtuk, ugyanazon a hullámhosszon mozognak, mint mi. Mikor elhatároztuk, hogy tripla-albumot csinálunk, egyben vissza is akartunk térni a régi gondolkodásmódunkhoz. A kiadónk benne volt, de azt javasolta, külön adjuk ki a lemezeket, hogy az emberek meg tudják venni azokat.

- Könnyebb lemezt csinálni ekkora kihagyás után?

Pos: Nem igazán. Néha komoly motivációid vannak, hogy belevágj, mint például a mi első lemezünknél. Akkor tényleg azt csináltuk, amit akartunk, amit csinálnunk kellett. Most viszont mindegyikünknek tekintettel kell lennie a családjára. Nem töltünk túl sok időt a stúdióban, törődnünk kell a gyerekekkel, az asszonnyal. Kissé nehezebb így a szervezés.

- Melyik lemezetekre hasonlít leginkább az új album?

Dave: Azt hiszem, leginkább a 3 Feet High and Risinghez áll a legközelebb. Kreatív, laza, tele kórussal. Igazából nem is hasonlítható egyik lemezünkhöz sem.

- Mire utal a cím?

Dave: Átgondoltuk, hogyan is látjuk mi a művészetet. mit teszünk, vagy mivel próbálkozunk. Mindig viszünk egy kis intelligenciát abba, amit csinálunk.

- Ez egy koncept-album?

Dave: Nem hinném, hogy bármelyik lemezünk is az lett volna. Inkább arról szóltak, hogy jól érezzük magunkat. A De La Soul Is Deadnek már komolyabb üzenete volt. A lényeg, hogy a lemezeinken is önmagunk maradtunk, mindig arról beszéltünk, amit éppen érzünk.

- A lemez vendégszereplői közül kivel volt a legjobb a közös munka?

Pos: Személy szerint én Chaka Khannal élveztem legjobban a munkát. Régi rajongója vagyok, minden lemeze megvan. Frankó volt, hogy ott lehettem vele a stúdióban, hogy tanulhattam tőle.

- Szerepel még Busta Rhymes, a Beastie Boys...

Pos: Az első maxink Redman közreműködésével jött ki, de dolgoztunk Xzibittel és Chief Rocker Busy Beevel is.

Dave: A legtöbb szám eleve úgy készült, hogy ebben ez és ennek kellene közreműködnie.

- Zeneileg mennyiben újultatok meg?

Pos: Ezen a lemezen semmi sincs, amit kifejezetten eredetinek nevezhetnénk. Egyszerűen csak próbáltunk jók lenni.

- Kaptatok ötleteket az undergroundtól?

Maseo: Igen, mindig figyeltem a bulikon, hallgattam a rádiókat, sokat beszéltem az újakkal.

- Mennyire fontos manapság egy befutott rapsztárnak, hogy figyelje az utca hangját?

Maseo: Ez mindenkinek fontos, akinek a legkisebb köze is van a Hip-hophoz. Nem azt kell nézni, hogy a De La mennyire különbözik a többi rapbandától, hanem azt, hogy a mi zenénk hogyan egészíti ki a hip-hop palettát. de ehhez mindent ismerned kell.

- Milyen érzés volt együtt dolgozni olyan raplegendákkal, mint Busy Bee?

Dave: Pos ragaszkodott Beehez. Mindannyian akartunk egy kis old school hangulatot vinni a lemezre, és Pos azt mondta, erre Bee a legalkalmasabb.

Pos: Régről ismertük őt, valamilyen formában mindannyian kapcsolatba kerültünk vele. Még gyerekek voltunk, amikor a kazettáit hallgattuk.

- Mennyire fontos a mai gyerekeknek, hogy ismerjék az old school nagy alakjait?

Dave: Ha a Hip-hop történetéről beszélsz a kölyköknek, megkerülhetetlenek az old school első úttörői. Sok gyerek szerintem azért nem foglalkozik a Hip-hoppal, mert nem érdeklik azok a dolgok, amelyekről a rapperek szövegelnek. Mi viszont visszahozzuk azokat a nagy öregeket, akik még igazi hip-hopperekként kezdték pályájukat. Az embereknek nem szabad elfelejteniük őket.

- Ismeretlen arcok is felbukkannak a lemezen.

Dave: Valakinek be kell mutatni őket. Bennünk is kevesen hittek, amikor Prince Paul annak idején felkarolt minket. Miért ne segítenénk az újaknak? Nem hiszem, hogy a világ rosszul járt volna Q-Tippel vagy Mos Deffel.

- Még mindig zsákszámra kapjátok a demókazettáket?

Maseo: Rengeteg demót kapunk, de ezzel nincs is semmi gond. Ha találunk igazi tehetségeket, nem sajnáljuk az energiát arra, hogy segítsük őket. Ugyanazt az izgalmat hozza vissza, amikor mi próbálkoztunk a kiadóknál.

- Gondoltátok volna, hogy túl a harmincon is ezt fogjátok csinálni?

Dave: Mindig azt mondtuk, a De La nem lesz az a csapat, amelyik folyamatosan próbálkozik lépést tartani az új divathullámokkal, miközben majd megszakad, hogy visszakapaszkodjon a slágerlistákra. tesszük a dolgunkat, egészen addig, amíg az embereknek elegük nem lesz a zenénkből.

Maseo: Senki sem láthatja a jövőt. Mindig kérdezgetjük magunktól: honnan fogjuk tudni, hogy már nem kíváncsiak ránk? Sokan vannak, akik még mindig sorban adják ki a lemezeket, és nem veszik észre, hogy már senkinek sem kellenek. Mi nem akarunk ebbe a hibába esni.

2000. október 2.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster