EMINEM ÉS A KEKSZ

Mi történik, ha Amerika két legnagyobb antihőse közös színpadra áll? Csatlakozzunk az Anger Management-hez, a gigászi küzdelemhez Eminem és a Limp Bizkit között. Légy üdvözölve Amerika legutáltabb roadshow-ján! Az év legnagyobb, legforróbb, leginkább várt amerikai turnéján. 18 , harcokkal, viszályokkal, vádemelésekkel zsúfolt hónap után közös színpadon Eminem és a Limp Bizkit. Bölcsen Anger Management turnénak keresztelték, a múltból pedig arra következtethetünk, hogy itt bármi megtörténhet.

A közeli New York-ban az elnöki választások és a különlegesen ritka baseball döntő (a Yankees a Mets) szinte meállították a város életét. Az Anger Management az egyetlen szórakozási lehetőség most a városban, bár Manhattan-től 20 mérföldre, a New Jersey-i Rutherford szélén, egy óriási beton hangárban, a Continental Airlines Arena-ban tartják. És itt gyülekeznek az ifjú törszek, a bő nadrágos generáció, a b..zd meg generáció. Közel húszezren egész Jersey-ből és a New York-i megyékből.

Ez tényleg történelmi közös vállalkozás, hiszen a jelenkori amerikai rock színtér két legnagyobb neve tartja a frontot az ellenséges világ ellen. Képzeld el a Roses-t és a Mondays-t Spike Island-en. Vagy ha a The Clash és a Pistols az Anarchy turnén óriási arénákban lépett volna fel. Az Anger Management a Koncert a serdülő kölyköknek, akik kimaradtak a grunge-ból, a rave-ből, vagy a jó öreg punk-ból.

"A Limp Bizkit az évszázad zenekara."-erősködik Chris Grote a New Jersey-i Clark-ból. "Nem vicc. Annyira fel tudják rázni a közönséget. Nem úgy, hogy mindenki jöjjön és verje a szart is ki mindenkiből, hanem úgy, hogy mindenkit telepumpálnak energiával. Hazajössz a munkából,egyszerűen csak lazítani akarsz, és ez igazán segít." John Wright, a New Jersey-i Winfield-ből szintén egyetért. "Annyira kemények, ember! Amikor elkezdenek játszani, csak hagyják, hogy jöjjön magától. Mindent kiadnak magukból. Csak hagyják, hogy minden menjen az útján, és jól szórakoznak."

Sajna az interjú alatt John-t, Chris-t, és haverjukat, Matt-et a biztonsági emberek elkapják a parkolóban. A srácok sört ittak. A sört elkobozzák, a maradékokat a dobozokból a Tamac-ba öntik. A rocktörténet leglázadóbb roadshow-jának hivatalos nyitánya ezek szerint teljesen alkoholmentes, nemdohányzó esemény.

"A biztonságiak bekaphatják!"-kiáltja Matt. "Azért vagyok itt, hogy lássam a Limp Bizkit-et, őrült legyek egy kicsit, berúgjak, de ezek az összes sört elvették. Ez kibaszás, haver. Már nem is akarok itt lenni, elcseszték az estémet!"

Kezeld a dühöd, Matt.

Az éjszaka még mindig elég gyerek. És a teljesen zsúfolt arénában a kedvesség uralkodik.

Egész éjszaka csak egy balhét láthatunk, azt pedig a kőkemény biztonságiak azonnal leállítják.

Egyébként pedig ezek az ok nélküli lázadók lelkiismeretesen kitűnő magaviseletet tanúsítanak. Tisztára jó modor generáció.

" Három óriási zenekar jött itt össze."-mondja a New Jersey-i Union-ból érkezett Karrie. "Miért verekednél ilyen buli alatt? Ez az egész nem erről szól." Karrie azért jött, hogy lássa Eminem-et, mert "Tud rappelni, vagány, nem pedig műanyag, meg ilyesmi."

Oké, seggfejek, kib.. .tul kész vagyunk. Gyerünk, kezdjük el.

Xzibit az első, old-skool gengszter rap. A detroiti születésű, Los Angeles-ben lakó rapper jó kis Dr Dre-féle dalokkal, mint a 'Paparazzi' érkezik a puttonyában, de az új anyaga többsége szinte már az önparódiáig általános: "Bitch please.you're fucking with some real OG's" például. Ó hó!

Bár Xzibit később fellép Eminem-mel és a Limp Bizkit-tel is, az azért megjegyezendő, hogy olyan közönségnek játszik, ami durván 99 százalékban fehérekből áll. Más szavakkal, a közönség fehlrebb, mint az átlag középiskola, vagy szupermarket. Ez elég különös a hip-hop "fajnélküli" szülőhelyének határán lévő bulin. Ez a turnézó rap-metal cirkusz talán törekszik az utópisztikus kulturális összeolvadásra, de csak úgy, mint a Lollopalooza-n, a forgalom úgy tűnik, egy irányba halad.

A második előzenekar a Papa Roach. Könnyedén megjegyezhetőek, ha nem másról, hát arról, hogy tökéletesen sikerült nekik összeszedni a sports metal rossz tulajdonságait, a humortalanságot, az önsajnáló macsóizmust, miközben teljesen elrontották az egészet azzal, hogy a stílus már-már nevetségesen egyszerű alapszabályát, a magas fokú szórakoztatás követelményét nem tudták teljesíteni. Iron Maiden-szerű logójuk alatt (amin látható gázmaszk szarvakkal, ááá!) a tiszta feketébe öltözött énekes, Coby Dick ünnepélyesen közli velünk, hogy "elege van már ebből a sok kib..tt halott lélekből a világban". Ó, istenkém, de szomorú, na mindegy.

Kellően unatkozunk már, ezért nézzünk szét a lekrített különrészben, ahonnan a VIP-k nézhetik a koncertet. Itt lesz később az új Limp Bizkit albumon is szereplő színész, Ben Stiller. Eminem is beugrik. De épp most látunk egy roadie-féle fickót, körülvéve Playboy-cicákkal és nyavalygó talpnyalókkal. Az ismerős archoz nem tudunk nevet társítani.

"Ember, az Fred Durst!"-mondja egy segítőkész idegen.

Tényleg? Tényleg ő Amerika legellentmondásosabb rockere?

A főműsor Eminem-mnel kezdődik.

A szőkített rüvidhajú rapper olyan, mintha a saját mitológizált életéről szóló filmben játszana főszerepet, a Marshall Mathers-től a Sli Shady-ig, meg azon is túl, Eminem, mint saját maga. Oda-vissza.

Egy videóval indul a műsor, kis paródia a 'The Blair Witch Project'-ről, amiben két idióta Eminem rajongó próbálja megszállni a lemezborítón látható düledező házat.

Ez az előjáték forrongó hisztériába csap át, ahogy ennek az epikus minihorrornak a záróképén megjelenik az elborult tekintetű Slim Shady, amint beidít egy motorosfűrészt. Ezután felmegy a függöny, irtóztató a színpad, hiszen ugyanazt a házat láthatjuk, mint az előbb a videón. Eminem egy rejtekajtón át érkezik meg, arcát maszk fedi, kezében ismét a motorosfűrész. Elkápráztató, felkavaró rockszínház. A közönség teljesen megőrül.

Eminem és MC Proof rumot vedelnek, majd úgy tesznek, mintha Ecstasy tablettákat vennének be. A mögöttük lévő kivetítőn kavargó viharfelhők egy tablettákból álló óriási képpé alakulnak át. Ezen a nemdohányzó, alkoholmentes bulin a közönség természetesen imád minden ilyen pillanatot.

Jön a 'Criminal', előszó a rapper eljövendő bírósági ügyeihez.

"Akarjátok tudni az igazi okát annak, hogy az a kibaszott pisztoly mindig nálam van? Akarjátok tudni az okát annak, miért gyűjtöttem össze egy nap alatt három kibaszott bírósági ügyet? Mert . . . bűnöző vagyok!!"

Jön a detroiti rapper szülővárosából érkezett pártfogolt, a Dirty Dozen. Kegyetlen a kislemezük, az 'I Shit On You'. A kislemez B-oldalán lévő számot, az 'I Remember'-t szintén leadják. Everlastot nem kínélő a szöveg. Persze Eminem jóval ötletesebb ennél: "Ha tetszik a Whitey Ford, akkor vegyétek ki a kib...tt farkatokat a seggetekből, emeljétek a levegőbe, csináljatok valami kib...tt zajt!!"

Pár perccel később Eminem már újra úriember, örök hálával, nagy öleléssel köszönti a vendég brit énekesnőt, Dido-t.

A függöny lehull, a félideji szünetet újabb folm tölti ki. Most egy szürreális rajzfilm megy, ahol Eminem mindkét arcával megjelenik.: a szűzies vesztes Marshall Mathers és a gránit agyarú gengszter szörny, Slim Shady. A South Park tagjaival együtt kapnak be Ecstasy-kat, Mathers Wendy-vel enyeleg, miközben Slim Shady széjjelveri Leonardo di Caprio-t. Kib...elmebaj. Nem, ez nem túlzás. Freudista psszichiáterek egész hadát lehetne itt hosszú hónapokra munkával ellátni.

Vissza a színpadhoz, ahol Eminem-et most egy Drakula-vár-szerű kastélyban láthatjuk, ahogy fegyházi egyenoverálban, egy villamosszékhez kötözve ül.

A kastély talán a nyomorból a villába, a szegénységből a gazdagságba utazás megjelenítéseként is tekinthető lenne, de inkább csak újabb bizonyítéka rapper óriási vonzalmának a horror iránt.

A 'The Way I Am'-et "minden kritikusnak és minden kib...tt szemétnek, aki szarakodik velem, ha kimondom, amit gondolok" ajánlja. Persze könnyű az orthodox liberális álláspontból ilyenekkel előjönni. A Ku Klux Klan is kimondja, például, amit gondol. Na mindegy.

De akár így, akár úgy, Eminem közvetlen fellépése ellenségei ellen ritka, és elbűvülő tulajdonságokról tesz tanúbizonyságot. Csakúgy, mint a 'Stan', az 'I Am' is kevésbé önmentegetés, mint inkább pokoli boncolgatása a pszichotikus szeretem/utálom háromszügnek sztár, küzünség és médiá között. Mathers kedvesebb, mint amilyennek kinéz, és talán ezt ő is tudja. Mint ahogy már mondtuk, posztmodern, mint a szar.

Eminem színpadi show-ja fantasztikus pop látványosság, ami furcsa, beteges és meglepő dolgokat árul el a sztárról.

Valójában, ha Mathers-nek van brit megfelelője, akkor az nem lehet más, mint Robbie Williams. Egy újabb szupersztár, akit letör a saját hírneve, hasonlóképpen ócsárolják és tisztelik, és szintén boldogan regad meg minden alkalmat, hogy akár dalszövegben, akár interjó során elmondja legbelsőbb gondolatait.

Mindekettő önimádó, vesztes milliomos, sebezhető komédiás, rock n' roll öngyilkos.

Eminem bebizonyította, hogy a szürreális showmankedés plussz a nyers, tiszta érzelmek az út az igazi szórakoztatáshoz. Ez a show félig a 'Texasi motorosfűrészes gyilkos', félig a 'Willy Wonka és a csokoládégyár', ezzel Marshall Mathers valószínű a leginkább a figyelem központjában álló híresség ma Amerikában. De hogy a picsába teljesíti ezt túl a főzenekar Limp Bizkit?

Ez egy jó kérdés. Átalakuló óriásrobotok, tűzijáték petárdák százai, a színpad minden részéről kilőve, végig robbanva az egész műsor alatt. Így érkezik meg, üdvrivalgások közepette a zenekar. A 'Take A Look Around' alatt néhány jól időzített rakéta még a Mission Impossible dallamát is visszaadja. Ügyes, még a legemelkedettebb pillanatokat is feldobja. Vizuális Viagra, ez kell a népnek.

A Bizkit hatalmas ugrálással kezd. Az önsajnálgató 'My Generation' itt jóval több értelmet nyer. Óriási, kamionnyi Slayer-szerű riffek, ezernyi összezavart serdülő veszi Durst szövegét. Utána jön a 'Break Stuff', a dal, amit az egész éjszaka tartó anarchia kirobbantásával vádoltak Woodstock-ban. Ez eddig a LimpBizkit legjobbja. "Senkinek nem esik baja."

Innentől kezdve a dolgok kibogozhatatlannak tűnnek. Az új dalok, a 'My Way', a 'Livin' It Up', a 'Full Nelson' debütálnak a színpadon, de hogy nem annyira harapósak, az nem pusztán az első előadás miatt van. Fred kívánságainak tökéletes teljesítését követeli. Fred az összes pénzét tűzijátékokra költi. Fred azzal fenyegetőzik, hogy nekimegy bárkinek, aki ellentmond neki. Úgy tűnik, az üzletember Durst nyávogó szuperkölyök.

Ezután Fred "kibaszott kurvának", "kibaszott ringyónak" nevezi Christina Aguilera-t, aki az MTV díjkiosztón előadott duett után csúnyákat mondott róla.

Őszinte, vagy sem, ez a randa kirobbanás rossz szájízt hagy maga után.

Elég riasztó, de Fred ma este szexmajomnak képzeli magát. Amikor a 'Faith', George Michael számának punkos feldolgozása következik, közli velünk, hogy: " Ezzel a jó kis riffel próbálom a csajokat kanossá tenni." Mikor melltartó eső hull a színpadra, inkább bugyikat szeretne látni, ezért így szól : "Inkább bugyikat szeretnék szagolgatni, mint melltartókat fogdosni." Mmm, oké.

Még a Bizkettes-cel (a négy táncos, akik a 'Rollin'-ban tűnnek fel) kapcsolatos buja gondolatait is közzéteszi. Mind a négyük a hivatalos Fred Durst egyenruhában, khakiszín nadrág, fekete póló, visszafelé fordított piros baseball sapka. Ez, mint ahogy az énekes elismeri, a nadrágjában különleges folyamatokat indít el. Mm, köszi tesó. Ez talán egy kicsivel több információ a szükségesnél.

Most egy kis fordulat, hiszen következik a 'Nookie', Wes Borland reszelős tech-funk gitárriffjével. Festett szfinx maszkkal az arcán, Banshees-szerű gótikus metal zúzásával inkább egy másik zenekarba illene be. De talán éppen ő a Limp Bizkit csodafegyvere a sports metal kihívók ellen.

De Borland tekerése nem elég, hogy felpumpálja még az elszabadult energiákat, ahogy a Bizkit befejezi a műsort. Durst rátesz még egy lapáttal, keményen mocskolódik. Minden szaros "nagybácsi ba..ót", "tesóimádó fingfejet", aki bármikor is rosszat merészelt szólni Ő Fredségéről, arra szólít fel, hogy lépjen elő és szopja le a "kiba.ott fa..át". De a szíve biztos nincs ebben benne. Ez olyan, mint egy meló, egy póz, egy forgatókönyvi szerep.

"Kibaszott szarok vagytok!"-üvölt Durst, miközben a színpad mögötti részt közelíti meg, ahol már nagy tömeg várja. "Basszatok meg, és basszátok meg magatokat is!"

Páratlan egy figura. Visszahívás persze nincs.

Szóval így ér véget az Anger Management első éjszakája. Nem durranás, inkább nyöszörgés. És úgy érezzük, hogy ha ez egy hadüzenet nélküli háború volt, hát Eminem magasan nyert. A színpadi látvány jobb, a videóklipjei találékonyabbak voltak. Az egész hozzáállása komolyabb, de viccesebb is volt. Fred tagadhatatlanul jó fickó,de önutálata kevésbé meggyőző, mint Eminem-é. Mindeközben pedig a társai nem találták azt az erőt, amit a Reading Fesztiválon felmutattak.

De talán a turné tovább haladásával együtt kiegyenlítődnek a viszonyok. Talán a Bizkit teljes sebességre kapcsol, Eminem pedig elhalványul. Egyébként meg ki tudja előre, mit hoznak a csillagok?

Különben is, emlékezzünk arra, amikor a Sex Pistols és a The Clash az Anarchy turnén vetélytársként tekintett egymásra. Vagy a Hole tavalyi, rövidéletű kiruccanására a Marilyn Manson-nel. Állítólag az egész azért lett annyira rövid, mert Courtney Love betojt a színpadtól.

És akkor mi van, ha Durst és Mathers felbontja kölcsönös, örökös kívülálló kötelékét, és hírhedt haragjukat egymás ellen fordítják? Ha vetünk egy pillantást állhatatlan karrier történetükre, nem is olyan valószerűtlen a dolog. De ha ez lesz belőle, ki lesz a közönség előtt a nyerőember?

"Semmi kétség, Fred Durst! Eminem nem hat úgy a közönségre, mint Durst. Fred jön, és hozza a kib.ott fájdalmat. Így van ez, haver." - állítja új barátunk ,a sörivó, cigiző Matt.

De a másik New Jersey-i srác, John már nem olyan biztos a dologban: " Szerintem inkább Eminem. Ő is a gettóból jött, nem úgy, mint Fred, aki a fehér külvárosi területről. Eminem piszkos eszközökkel harcol, és a piszkos srácok a nyerők."

Lesz még itt düh, amit kezelni kell, mire Amerika legutáltabbjai hazatérnek. Nézzétek, szararcúak!

Winter

2001. március 24.