A novemberi Wanted tartalmából

Amorf Ördögök, Anima Sound System, Németh Judit, Nyers, Phil Anselmo, Ákos, U2, Quimby, Action, Jonas Akerlund Az eleven Holt
Eleven Hold lemezbemutató koncert
Wigwam, 2000. szeptember 29.

A cím, tudom, olcsó szópoénkodás, de nagyon adja magát, és remélem az alábbiakban ki is világlik, mire fel ez a nyelvöltögetős névtorzítás a részemről.

A zenekar születésének időpontjára nem sikerült választ találnom, a kiadói szóróanyag és a weboldal ennek a ténynek a közlésétől eltekint.Ugyanígy tesz a néhány elvakult rajongó által irányított kettő darab fan club site is, melyek gyakorlatilag szóról szóra ugyanazt az információt nyújtják az érdeklődőnek, csak más-más dizájn kiséretében. Tehát pontos születési dátum kilőve, de úgy nagyjából Kr. u. 1995 és 2000 közé tehető. A zenekar furcsának tűnő nevével sem sikeredett dűlőre jutnom, a Nap nevű énekes-gitáros-frontember ennyire engedi csak közel a megfejtéshez a mindent tudni akaró kíváncsiakat: "egy alkimista szimbólum, ennél többet nem árulhatok el". Köszi, de végül is mindegy.

Egy Balaton körüli utcazenélős magán-projekt adta az inspirációt az alakulásra. Az igaz történet szerint a turisták, a helyi lakosok és az egyéb járókelők annyira áhítatba jöttekia saját készítésű dalok hallatán, hogy ezt a fegyvertényt a két őstag, Bodó Gyula gitáros és a karizmatikusnak tűnő, Jézus imidzsben utazó, Nap név mögé rejtőző énekes-gitáros, frontember sem tudta figyelmen kivül hagyni. Összeboronáltak maguk mellé még három embert, és megalapították az Eleven Hold együttest. Klubkoncertek és fesztiválfellépések követték egymást, majd megtörtént a nem várt csoda: a gödöllői dalos találkozón felfigyelt rájuk az EMI egyik éppen jelenlévő munkatársa, innentől sima az ügy: előbb az Az a néhány tegnapi perc című számból videoklip gyártódott, majd jött a lemez, melynek bemutató koncertjén én is részt vettem a fent megjelölt időpontban és helyen. Ezzel el is érkezünk a konkrét mába.

A Wigwam nem egy rossz hely, rockerként biztos nagyon komálnám. De nem vagyok az, agy csak flash-elgettem magamban, hogy mennyire tartja még magát most is ez a rockdiszkós korszak a maga keményre szabott táncos kocsmáival. Tíz után nem sokkal lépett pályára a sokak által vágyott új magyar felfedezett, s rögvest a húrok közé csaptak, hogy időnk se volt igazán felfogni a valót: elkezdődött a koncert. Ami legelőszőr fület szúrt, hogy a lemez kissé erőtlen, steril hangzásához képest itt azonnal szaggatni kezdtek a gitárok. Az "irish pop grunge" stílusmeghatározást, mely mind a hivatalos, mind a rajongói információs anyagban szerepelt, a lemez hallattán nem nagyon értettem. Ír hangzást adott ugyan a hegedű, de a zene még jóindulattal sem volt grunge, mondom ezt annak ellenére, hogy sosem voltam igazi grunger. Az egész inkább a Crowded House-ra és a Waterboysra emlékeztetett, a koncert során azonban világossá vált számomra, hogy az egyébként nagyon karakteres hangú énekes kire játszik rá maniros énekével. Eddie Vedder leendő szelleme végig ott kísértett a Wigwamban. De ez kevésbé zavart. Ami viszont igen, hogy a hangszerüket alapjában véve jól kezelő zenészek, miért nem tudnak egy számnál többet kierőltetni magukból. A rétestésztaként elnyúló koncert mintha egy számról szólt volna, nem volt különbség igazából a dalok között, ugyanazt kaptuk hússzor egymás után. Érdektelen és unalmas lett így az egész, egy számomra feleslegesen eltelt este. A csávók azonban nagyon akartak, ez pózaikból, mesterkélt műsorukból ki is derült. Azt se nagyon bírom, ha valaki úgy próbál hangulatot kicsiholni a nézőseregből, hogy kér és könyörög nekik: tapsoljatok jobban, mert akkor biztos elhívnak még egyszer ide, meg mi akkor sem vagyunk olyanok, mint a Corrs. Ilyenek és ehhez hasonlók hagyták el két számonként a Nap nevű énekes-gitáros-frontember száját. Nem tehetek róla, de egy idő itán jobban lekötött a színpad melletti kivetítőn szimultán futó olimpiai közvetítés, és az olyan gyönyörű, életszagú sztorik, mint például a mával igencsak lépést tartani igyekvő rocker család esete. Kétméteres rocker apuka, bal vállán a rocker gyerekkel, a jobbján egy egyébként hozzá nem illő retiküllel próbálta ütemmel párhuzamosan mozgásban tartani magát, miközben kisméretű rocker felesége ellágyulva a romantikus dallamoktól eksztatikusan mozgatta előre-hátra még mindig keskeny és életképes csípőjét. Anyu olyan volt, mintha erotikusan hullahopp-karikázna, apu meg mintha nem akarna lemaradni. Az alapjában véve rosszat nem akaró, tehetséges zenészekből álló Eleven Hold együttes véleményem szerint nagyon nem jó úton jár. Lejárt lemezek kliséli adják zenei repertoárjuk alapját, ettől érdektelen és lapos az egész produkció. A szövegeik pedig, melyek a Nap énekes-gitáros-frontember szerint versek, és "a szeretetről szólnak, és aki adni akar, annak lesz mit", olyan közhelyekben tobzódnak, hogy szégyellek idézni belőlük. De aki dagályosnak, pátoszosnak és mesterkéltnek titulálja Ákost, az még nem hallotta az Eleven Hold együttest, s erre a nyakamat teszem.

A wigwambeli koncert olyan nekem, mintha meg sem történt volna. Gyengébbek kedvéért: mintha egy mesterségesen feltámasztott, régen halott figura jött volna közénk vissza kisérteni és fennen hirdetni, hogy ő még bizony él.

-wágner-

2000. november 11.