Freee szeptember

Ajánló: Magyar sikerek Nyugat-Európában, Keyser and Shuriken, Andry Nalin, DJ Storm, Széll László, Sziget - Pall Mall Night Zone Party Aréna 2000  

Natacha Atlas

Natacha Atlas
Az idei Pepsi szigeten ugyan a világzenei színpadon lépett fel Natacha Atlas, de a nyitottabb Freee olvasók is nyugodtan rávethetik magukat három szólóalbumának bármelyikére. A lemezboltokban is inkább az etno-dance skatulya környékén található meg, mármint a jobbakban.

A drága hölgy élettörténete kis multi-kulti gyöngyszem, ha regényben olvasnánk, szinte túl sok is lenne. Édesanyja angol, apja szefárd zsidó, és Brüsszel arab negyedében nott fel. Azóta beszéli folyékonyan az angol, francia, spanyol és arab nyelvet, és akkor kezdődött megmerítkezése az arab kultúrában. Megismerkedett a hastánc rejtelmeivel, és az egyiptomi "shaabi" popzenével. Tini korában a sivár angol iparváros, Northampton és Brüsszel között ingázott. Ekkor kezdett arab, török night clubokban énekelni. Első lemezfelvétele a Loca! Együttessel felkerült a Nation Recorsds egy válogatásalbumára - egy hosszabb munkakapcsolat kezdete. A szintén etnós beütésű Jah Wobble's Invaders of Heart nagy kritikai sikert arató Rising Above Bedlam c. lemezén több számon közreműködik.

A Nation hozza össze az ekkoriban első kislemezével, a Templeheaddel arató Transglobal Undergrounddal. Azóta is minden lemezükön szerepelt, koncertjeiken is énekel és hastáncol. Igazából velük tört be a mi Natachánk a köztudatba, de ahogy ő sokat köszönhet a TGU-nak, úgy ők is neki: zenéjük vonzerejében oroszlánrésze van az ő hangjának és tehetségének. Mielőtt erre rátérnénk, még egy szót a további karrierről: együttműködik még újra Jah Wobble-val, ezen kívül Peter Gabriellel, Apache Indian-nel, és David Arnold filmzeneszerzővel.

Szóval, ami Natacha Atlasban a legfontosabb, és ami leginkább ellenáll a leírásnak, az a hangja. Természetesen elképesztő, azt csinál vele, amit akar, és így velünk is. A Melody Maker szerint "úgy énekel, mint egy gyémántkehelyre szállt fülemüle" - ki tudja. Nem állítom viszont, hogy ennél jobb metaforát ki tudnék találni, úgyhogy maradjunk abban: hallani kell.

Akkor most végre rátérhetünk a szólólemezeire. Ezekben nagy szerepe volt a Transglobal Underground tagjainak: ők vették rá, hogy egyáltalán ilyesmivel próbálkozzon, és mindhárman játszanak és producerkednek. És sok a közös vonás is: a hip-hopos, trip hopos, kb. downtempo táncritmusok, dubos befolyások, a (kissé néha avittasnak tűnő) szinti-hangok keverése, autentikus arab hangszerekkel: fúvósokkal, vonósokkal, ütősökkel. Egyéb közreműködők az arab kultura közeléből érkeztek, például Essam Rahad oudjátékos, mellesleg nagybácsi.

Natacha mindig kissé másképpen állt a zenéhez, mint a TGU tagjai: a keleti-nyugati fúzióhoy más-más oldalról közelednek. Atlas, mint mondja, dalaiban inkább az arab énekskálákból indul ki. Ez hallható is a lemezeken, ugyanakkor mégsem lehet a zenéjét két részre szétszedni: a két hagyomány szépen összenő.

Ezek az albumok leginkább otthoni hallgatásra valók: a dallamokra is figyelhetsz, és közben a legtöbb számnál ütheted a lábaddal a ritmust. Ha a székről nem is fogsz felpattanni, koncerteken már önfeledten lehet rá táncolni. Ugyanakkor egy átlag downtempo lemeznél sokkal mélyebb és intenzívebb élményt nyújtanak, és nem is csak az egzotikumuk miatt.

Interjúiból egyébként mintha az derülne ki, hogy saját lemezein legfontosabbnak az éneket tartja: célja, hogy hangjával felnyissa hallgatói csakráit.

Az első szólólemez, az 1955-ös Diaspora viseli magán leginkább a Transglobal Underground kezenyomát. Himnikus tánc-slágerek (Leysh Nat'Arak, Zalla Chant) erősen dubos, belassult számok (Dub Zalil), sűrű, őseredei dobok (Fun does not exist), és két arab szám (Feres, és a gyöngyszem Duden) a mérleg. A már említett hangsúlykülönbségek mellett is nyugodtan elmehetne egy jó TGU-lemeznek - ami persze nem lebeszélés, inkább ajánlás.

Az 1997-es Halim már sokkal inkább kihozza Natacha Atlas egyéni stílusát, annak ellenére, hogy egy meglehetősen eklektikus lemez. A korábbihoz hasonló táncos számok teszik ki az album kb. felét.

De ezek is jobban koncentrálnak az énekre, autentikusabb a hangszerelés (főleg: sokkal több a vonós hangszer), és ez jót tesz neki. Az elektronikus hangszínek, effektek jobban megtalálják a helyüket. A lemez közepe felé található egy régebbi tánczenei stílus, egy csodálatos, többtételes tangó (Za Weledi, személyes kedvenc), aztán pedig a másik csúcsdal, az Enogoom Wil Amar többször lenyugvó, majd újra kirobbanó extatikus ritmusaival (Jay Coleman segítségével). Így már fel vagyunk készülve a lemez vége felé hallható két autentikus hangszerelésű arab dalra is, amiket csak úgy talán nem bírnánk befogadni. Egyébként a lemez címét az egyiptomi dal klasszikus alakja, Natacha nagy kedvence, Abdel Halim Hafez után kapta.

Az 1998-as Gedida egy újabb csodálatos lemez. Amilyen sokszínű volt a Halim, a Gedida annyira egységes hangzásban. Úgy lett még keletiesebb, hogy minden eddiginél keményebbek a ritmusok. Néha még tiszta drum'n'bass illetve hip-hop hatások is megjelennek, van kis scratch, sőt, Natacha hangjára is réeresztik egyszer az effektgépet (szentségtörés!). Ugyanakkor a dob, basszus, szinti mellett végig jelen vannak a hangszerek, rövid, arabos futamaikkal igazán élővé, dinamikussá téve a lemezt. Az érzelmek, dallamok hullámzása ellenére egyetlen lendület visz végig a lemezen a francia nyelvű sanzon-átirattól (Mon amie la rose) az utolsó elotti számig. Az utolsó, a David Arnolddal felvett One Brief Moment kissé kilóg: Björk hatása kísért itt. (Ő egyébként Natacha egyik kedvenc énekesnője, szívesen énekelne vele duettet.)

Egyelőre ennyi, a negyedik lemez éppen most készül. Várhatunk hát, mint ahogy újabb koncertre is lehet lélekben készülni, hiszen az énekesnő gyakori vendég nálunk: a transglobal tagjaként igen sokszor fellépett, szóló előadóként pedig kétszer. Utoljára a Szigeten, ahol többen beleszerettek. Nem ok nélkül.

2000. szeptember 1.



Click to Visit

Schmidt Vera játék


Játssz velünk és nyerd meg Schmidt Vera csodálatos debütáló albumát!

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster