66 Popcenzor

Letiltások a Pannon Rádióban

Nem érezzük jól magunkat attól, hogy a mi dalainkkal hitelesíteni lehet ilyen tartalmakat. Nem akarjuk, hogy azok a gyűlöletbeszéd kontextusában elhangozzanak, hogy a nevünkkel és a dalainkkal toborozzanak közönséget számunkra vállalhatatlan közlendőjükhöz – jelentette ki Nagy Gergely, a Kimnowak együttes basszusgitárosa.

A fenti nyilatkozat mintegy nyitánya volt annak a muzsikus demonstrációnak, amely a választások közeledtével a Pannon Rádió és azon keresztül áttételesen a MIÉP ellen indult. Mert lehet bármire hivatkozni, csak arra nem, hogy merő véletlen a sorsdöntő voksolás előtt alig két hónappal történt bejelentés. A Rádió másfél esztendeje sugároz, az abban elhangzó híreket, hírmagyarázatokat mindenkinek volt ideje megismerni, azzal egyetérteni, vagy attól elhatárolódni. A bejelentés mégis csak most történt, az első hat tiltakozót pedig hamarosan még hatvan követte, de vegyük sorra először a pionírokat.

Nagy Gergely (Kimnowak), a kezdeményezés elindítója már rutinos elhatárolódó, egyike azon keveseknek, akik a Demokrata 1994 augusztusától tartó fennállása alatt megkeresésünkre nem kívánták nevüket adni a laphoz. Jellemző, hogy az 1996-ban készített interjút Nagy megíratta, elolvasta, jóváhagyta ,majd néhány perc múlva közölte, hogy mégsem járul hozzá a közléséhez. Mindketten jobban jártunk volna, ha mindezt előre jelzi. A zenekarnak akkoriban nagyon futott a szekere, Fekete zaj című lemezük a MAHASZ szavazói szerint az év albuma, az év borítója, a címadó dal pedig az év klipje titulust kapta. A kiadvány jellegét tekintve a városi roma folklór skatulyába került, az első ezer CD tulajdonos pedig boldog birtokosa lehetett egy-egy amerikai mákszemnek. Noha Gergely szerint ez a növény drogként nem használható, mégsem a jenkiföldre sokkal jellemzőbb gyapotmagot helyezték a tasakba.

A basszusgitáros az elhíresült "Te is más vagy, te sem vagy más" nézet és a tolerancia egyik szószólójaként az alábbiakat vallotta: "A viselkedési formákat el kell fogadni. Mindenkinek legyen egy helye, egy utcája, egy zenekara, egy lemeze, ahol/amin azt csinálja, amit akar."

Ehhez képest az említett CD-n elhelyezett Lődd szét a discót! című tétel mintha nem erről a fene nagy megértésről tanúskodna. Nagy Gergely ugyan ezt is csak jelképes gondolatként tüntette fel, ám a szöveg más üzenetet sejttet: "Ha beborít a fehér zaj, gyere és gyújtsd fel a várost, igazi élet vár, ha ég minden". Ennyit a Kimnowak türelmi rendeletéről, ami ezen dobásuk után kapta a fentebb említett díjakat, az énekes, Nowák( Novák) Péter pedig – évek óta az RTL Klub reggeli műsorainak egyik vezetője – Jancsó Miklós kérésére március 15-én elénekelhette a Nemzeti Múzeumnál a Nemzeti dalt.

A tiltakozó jegyzék másik alapítója az Anima Sound System, amelyik azzal lopta be magát egyesek szívébe, hogy tavaly év elején megjelent, Bujdosó című maxi lemezén igyekezett megremixelni a magyar nemzeti Himnuszt, míg a Nyers együttes lehetőség szerint a Beatlestől a KFT-ig, a discótól a Kispál és a Borzig minden stílusból összelopott valamit a "Mi, rendes emberek" című albumán. A "Nem muszáj" épületes szóhasználattal ecseteli szerelmi bánatát:" Nehéz megmondanom, hogy még kurvára fájsz."

A Kispál és a borz énekes vezetője Lovasi András nem határolódott el a Demokratától és néhány évvel azelőtti politikai lépésükre az alábbi magyarázatot adta. 1994-es lemezkiadójuk, a Rózsa Records vezetője, Rózsa István szoros kapcsolatokat ápolt a választásokra készülő SZDSZ-el és rávette őket, hogy engedjék nevük feltüntetését a párt transzparensén. Ez arról tudósított, hogy a szabad madarasok szeretik a zenekart, kvázi annak tábora viszonzásként támogassa szavazatival barátaik barátait. A nyomaték kedvéért Fodor Gábor és Pető Iván nyilvánosan is gratulált a csapat sikereihez. Mivel Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, a társaság a reklámért kapott pénzből zavarta le küszöbönálló faluturnéját. Lovasi ezzel együtt nem nevezte magát pártszimpatizánsnak, hanem zöld-alternatív-liberalista jelzővel illette szemléletét. Miközben a Pannon Rádiótól elhatárolta magát, ugyanezt nem tette meg Slágerrádióval, pedig arról sem nyilatkozott valami fényesen: "A Slágerrádióban csak folyamatos öntömjénezés és poénkodás megy". Úgy tűnik, ez a bocsánatos bűnök közé tartozik.

A hatok bandáját erősíti még a Másfél és a Pál utcai fiúk (PUF), velük nem érdemes különösebben foglalkozni, nézzünk inkább néhány új csatlakozót. Horváth Attila szövegíró a szakma egyik veteránja. Évekkel ezelőtt őt is megkereste a Demokrata, de Nagy Gergelyhez hasonlóan visszautasította az interjú lehetőséget. Pedig nagyon szerettük volna megkérdezni, hogyan értsük a Zenészmagazin 1995/3. számának általa vezetett Szóklub rovatában elhangzott felszólítását, mely szerint ...gyorsan liberalizáljuk a füvet...

Később, amikor könyvalakban megjelent szövegeinek gyűjteménye, már bánta korábbi elzárkózását a laptól és szívesen beszélt volna a kiadványáról. Most ismét hallat magáról, ezúttal a Pannon Rádiótól tart távolságot.

Azon persze nem nem csodálkozunk, hogy Lang Gyöngyi (Pa-Dö-Dö) szintén elhatárolódik, hiszen alteregójával együtt az SZDSZ legutóbbi kampánygyűlésén illegette magát. Hasonlóképp érthető Hobó hozzáállása, akiből 1956-ban belügyminiszter helyettes apja családi vonásai nem tűnhettek el nyomtalanul, és, mert testvére, Földes György az elmúlt időszakig jelentős szerepet töltött be az MSZP soraiban. Földes László nemcsak elhatárolódni szeret, hanem figyelmeztetni is. Ezt tette, amikor pár éve Szomjas György filmrendezői életművét mutatták be a Petőfi Csarnokban és ebből az alkalomból néhány szám erejéig ismét színpadra állt a Kopaszkutya című filmből ismert és Schuster Lóránt vezette, jelképes Colorado együttes. Hobó addig nem lépett az épületbe, amíg Lóri el nem hagyta a terepet, majd nemtetszésének adott hangot a világot jelentő deszkákról, hogy Deák Bill fellépett az együttessel. "Hiába figyelmeztettem, Bill, vigyázz!" – emelte fenyegetően magasba mutatóujját az elképedt hallgatóság megdöbbenésére.

A zenésztársadalommal időnként elszalad a szekér. Ez történt 1990-ben is, amikor a muzsikusok krémje – mintegy 65 fő – Antall Józsefhez írt tiltakozó jegyzéket, mert Fekete György a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára felmentette állásából a Hungaroton vezérigazgatóját, az ügynöki múlttal is büszkélkedő Bors Jenőt.

Ami a jelenlegi, pökhendi zenészek akcióját illeti, lényegében semmi értelme. Egyrészt többségük eddig sem – vagy csak minimális mértékben – jelent meg a Pannon Rádió műsorában, ahogyan a Heti Hetesbe sem fogják behívni a nemzeti oldal elkötelezett híveit. Ezt a tényt mindkét fél hallgatólag tudomásul vette. Ami a dolog szerzőjogi oldalát illeti, a közkinccsé tett zeneanyagokat törvényi úton a műsorból letiltani nem lehet. Olyan ez mintha egy szobrász kikötné, hogy köztéri alkotását csak bizonyos személyek tekinthetik meg, a többi járókelő pedig kösse be a szemét, ha arra téved. Az eset azért is példátlan, mert – amint azt Dobos Attila az m1 műsorában elmondta – a rádióállomások szerzőjogi általányt fizetnek az Artisjusnak, ebből pedig akkor is osztanak a tiltakozó zenészeknek járulékot, ha nem játsszák felvételeiket.

Az elmúlt héten jeleztük, hogy az Universal kiadó vezetője, Hegedűs László eltiltotta a Demokratát a promóciós kiadványoktól, mert úgymond, most jutott tudomására, hogy évek óta ismertetjük lemezeiket. Hát úgy legyek én bakter!

Sokkal inkább egybecseng a zenészek mostanra időzített tüntető magatartásával, amely – vélhetően – csak első lépése egy akciósorozatnak. Annál is inkább, mert ahogyan az SZDSZ 1994-ben saját céljaira igyekezett felhasználni a Kispál és a borz rajongótáborát, ugyanezt játsszák el most is az alábbi muzsikusok, akiknek nevét érdemes megjegyezni: Babos Gyula, Back II Black, Bajor Imre, Benkő László, Berkes Gábor ex-Első Emelet, Bochkor Gábor, Bornai Tibor, Boros Lajos, Bródy János, Cserháti Zsuzsa, Csonka András (az RTL Klub műsorvezetője), Dés László, Eszenyi Enikő, Eszményi Viktória, Fábri Péter, Falusi Mariann, a Favágók (Vágó István zenekara, amelytől viszont énekesük, Makrai Pál határolta el magát), Gálvölgyi János, Gerendás Péter (nem mert részt venni az m1 szervezte beszélgetésben Dobos Attilával), Geszti Péter (a rapper), Gőz László, Halász Judit, Heilig Gábor, Hernádi Judit, Hobó és a Hobó Blues band, Hofi Géza, Horgas Eszter, Horváth Attila, Horváth Kornél, Karácsony János (LGT), Katona Klári, Kentaur, a KFT, Koltai Róbert, Koncz Zsuzsa, Koós János, a Korai Öröm, Kováts Kriszta, Kulka János, Lang Györgyi, Lerch István, Malek Miklós, Novai Gábor, Pierot (ő készítette a Poljuska diszkó változatát és a Best Of Communism CD összeállítást), Presser Gábor, Rácz Zoltán, a Republic, Soltész Rezső, Solti János, Somló Tamás (aki már a magyarságtól is elhatárolta magát a Hősök terén), Sztevanovity Dusán és Zorán, a TNT, Victor Máté, Wolf Péter és Závodi János nem vállalt közösséget a szerintük "kirekesztő, nyíltan rasszista, antiszemita" Rádióval.

A felsoroltak azért tudják, merik, teszik a dolgukat, mert biztosak abban, hogy a Pannon rádió hanyagolásával cseppet sem csökken médiaszerepük. Sőt.

Szakács Gábor / Demokrata 2002/8


Kapcsolódó linkek:

Forrás: Magyar Demokrata
Fórum: Tiltakozás a Pannon Rádió ellen

2002. március 1.



Click to Visit

Schmidt Vera játék


Játssz velünk és nyerd meg Schmidt Vera csodálatos debütáló albumát!

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster