Rap: black power

A rap csupán a zenei eleme a meglehetősen összetett Hip Hop kultúrának, amelynek gyökerei a hetvenes évek New Yorkjában keresendők. A zenei stílus párhuzamosan fejlődött a graffitivel és a breakkel, majd tíz évnyi underground-lét után berobbant a tömegkultúrába. A feketék által megteremtett stílus hatása kiterjedt a filmvilágra, a divatra és a média egészére is. A rap sokmilliárdos üzletté vált, amelyben gyakran szitává lőtt sztárok pörgetik fel a lemezeladásokat.

Tartalomjegyzék

Egyenesen Kingstonból
Graffiti, break
Old School
Fehér zaj
East Coast vs. Weast Coast
Rapháború
Cenzúrázva
Linkek
Irodalom

Egyenesen Kingstonból

A hetvenes évek elején felerősödött az a törekvés, amely el akarta szakítani a feketéket hagyományos zenei stílusaiktól, így a jazztől és a bluestól. Louis Farrakhan, a Nation of Islam vezetője egyik 1971-es beszédében arra szólította fel követőit, hogy tagadják meg azon zenei formákat, amelyek egykori rabszolgaságukra emlékeztetik a feketéket, és hozzanak létre új irányzatokat, amelyek már egy szabad ember érzéseit közvetítik. Ezzel párhuzamosan erősödött fel az az igény is, amelyet még Malcolm X fogalmazott meg, miszerint a feketék művészete ne váljon a fehérek üzletének részévé, a pénz maradjon meg az előadóknál.

A rap, mint ritmikus szövegelés már jóval a Hip Hop zene előtt felütötte a fejét. Muhammad Ali is ily módon juttatatta kifejezésre ellenfele iránti érzelmeit, James Brownnak is gyanúsan monotonná vált néha az éneke. 1974-ben egy színesbőrű költő, Gil Scott-Heron lemezre is mondta kemény politikai töltetű rapstrófáit, ekkor már a zenei háttér is adott volt az efféle csintalanságokhoz. Az új zenei forma létrehozásában a jamaikai kultúra játszotta a főszerepet. Egy kingstoni DJ, Clive Campbell hozta át New Yorkba a Sound Systemek két lemezjátszós technikáját, hangzásvilágát. Ő volt az első, aki rappelni kezdett Bronx klubjaiban. DJ Kool Herc néven kiadott, amatőr körülmények között felvett kazettái ezerszám terjedtek New Yorkban anélkül, hogy a lemezipar a legcsekélyebb érdeklődést mutatta volna a jelenség iránt.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Graffiti, break

A rapper szó az 1910-es évek Amerikájában még a rendőrségi besúgókat jelölte, s csak évtizedekkel később illeték ezzel az elnevezéssel azokat, akik hirtelen ötlettől vezérelve dumálni kezdtek a zenére. A hetvenes évek elején a breakkel és a graffitivel egészült ki a Hip Hop hármas oltára. A megszülető szubkultúra a fiatalok kreatív versengésének terepévé vált. Ennek leglátványosabb megjelenési formája a vandalizmus művészete, a graffiti volt. A falfirkálás hagyományát még az ötvenes évek bandái teremtették meg, amelyek így jelölték ki működési területüket a rivális csapatok figyelmeztetéséül. A graffiti első sztárja egy görög származású firkász, Taki 183 volt, akinek művészneve egyben lakóhelyére is utalt. A létező összes felületre felfirkálta a nevét, mondván: ha ismertté válik, kiemelkedhet a gettólakók szürke tömegéből. Takiról végül cikket közölt a New York Times, és ezzel elszabadult a pokol. Fiatalok ezrei kezdtek el firkálni, létrejöttek az első graffiticsapatok, mint például a Mad Bombers és a Cazy Inside Artists. Mindenki igyekezett saját stílust kialakítani, és lenézték azokat, akik csak másolták a többieket. Létrejött egy sajátos graffiti szleng, íme néhány gyöngyszem a repertoárból:

bite - ellopni egy firkász ötletét
bomb - graffitizés, bombázás
tag - a firkász azonosító jele, aláírása
toy - amatőr, tehetségtelen graffitis
fat cap, skinny - vastag, illetve vékony vonalak fújására alkalmas szórófejek
throw up - két színű, gyorsan elkészített graffiti

1972-ben New York városa már évi tízmillió dollárt költött a firkák letakarítására. Az első graffitisek egyfajta törvényen kívülieknek tekintették magukat, akik művészetüket közvetlenül az utca emberéhez juttatják el. A nyolcvanas évek első felében forgatott Style Wars és a Wild Style című filmek szemléletesen mutatták be, miként válhattak egyesek valóságos népi hőssé a flakonokkal császkáló haveri kör szemében. Ugyancsak ezen filmekből derül ki az is, hogy a nyolcvanas évekre meghozott óvintézkedések miatt szinte lehetetlenné vált a graffitizés a metrószerelvényeken és a vasúti kocsikon. Addigra azonban a legtehetségesebbek már a Nemzeti Galéria kiállítótermeiben találták magukat, bár valószínűleg nem igazán értették, mit is keresnek ott.

A Hip Hop ekkorra már igencsak megizmosodott. A graffiti mellett a break is meghódította a világot, köszönhetően a Roxy és a Disco Fever úttörő lemezlovagjainak. Afrika Bambaata mint népnevelési módszert kezdte alkalmaznia a breaket, mondván, még mindig jobb, ha a srácok kitörik a nyakukat egy táncversenyen, mintha halomra lőnék egymást az utcán. A Bambaata által létrehozott Zulu Nation nevű táncgeng hamarosan egyfajta önsegélyező egyletté alakult, amelynek sorra alakultak a társszervezetei Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Megszületett a hazai KISZ-közösségekre is nagy hatást gyakorló Break című film, az első csapatok, mint például a Rock Steady Crew ikonszerű gyülekezetté váltak szerte a világban. A rappelő, breakelő, graffitiző B-boyok és B-girl-ök kezdtek öntudatra ébredni, és már külsőségeikben is igyekeztek kifejezni mindazt, amit képviseltek. A laza adidas cuccok a tánchoz, az óriási zsebekkel ellátott bagy-jeans a festéklopáshoz volt elengedhetetlen, a kezdetekre jellemző ékszer-túltengés pedig egyszerűen csak nagy hatást gyakorolt a csajokra.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Old School

A rapzenére elsőként egy független cégecske, a Sugar Hill Records figyelt fel. Tulajdonosa, Sylvia Robinson rokonaiból és a haveri körből tákolta össze a Sugar Hill Gang nevű formációt, amelynek albuma 1979-ben került a boltokba. A rap bemutatására mindjárt egy tizennégy perces számban, a Rappers Delightban került sor, amelyhez egy Queen-alap adta az ütemet. A szokatlan valami felkeltette az emberek érdeklődését, Sugar Hillék lemezéből több mint 2,5 millió példány kelt el. A sikert követően már olyan fehér előadók is kísérletezni mertek a rappel, mint például Blondie, a Clash, vagy a Sex Pistols-mahinátor Malcolm McLaren. Ekkoriban még a legtöbb rap-szöveg a csajokról és a bulizásokról szólt, a változást ezen a téren a bakelitvarázsló Grandmaster Flash és a hozzá csapódott The Furious Five gettóeposza hozta el, a mely a The Message címet kapta a keresztségben. A himnikus magasságokba szökkenő számhoz később a Melle Mel részvételével megalkotott White Lines című antidrog költemény is felzárkózott. Megszületett a rap azon irányzata, amely felismerte, hogy a stílus alkalmas pozitív üzenetek közvetítésére is.

1984-ben a sápadtarcú Rick Rubin és a fekete Russel Simons Def Jam Records néven kiadó alapításába fogott, és elkezdett turkálni a New York-i tehetségek között. Első felfedezettjük merő véletlenségből Simons testvérének bandája, a Run-DMC vala. A legendás hármas először ötvözte a brek-beat ütemeket és a scratchet a heavy metállal, és ez nagyon bejött nekik. Néhány évvel később már azt is megengedhették maguknak, hogy lemondjanak egy turnét Madonnával, és a punkokból rapperekké manifesztálódott fehér Beastie Boyst küldjék el maguk helyett, s indítsák el ezzel a fiúk karrierjét. A Run-DMC-től amúgy nem állt távol a jótékonykodást, 1986-ban a Walk This Way-jel az Aerosmith-t is sikerült kihúzniuk a feledés homályából. A Beastie mellett a Def Jam csapatát erősítette még LL Cool J és a Public Enemy is.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fehér zaj

Az ötvenes években állítólag így sóhajtott fel egy producer: „Hozzatok egy fehéret, aki úgy zenél, mint egy fekete, el tudja hitetni, hogy úgy is érez, mint egy fekete, és milliókat fogok keresni”. Az önmagukat komolyabban vevő rapperek szerint ezen stratégia első terméke Elvis Presley volt, aki úgy vált sztárrá, hogy ellopta a feketék zenéjét.

A nyolcvanas évek végéig a Hip Hop lemezek eladási listáját egy fehér rap-metál banda, a Beastie Boys vezette License To Ill című albumával. A zenekart több fehér csapat is követte, amelyek mindig igyekeztek egy kis pluszt hozzáadni az imidzsükhöz. A 3rd Bass nevű, egy feketéből és két zsidó fiatalból álló trió például lépten-nyomon lenyilatkozta, hogy ők valóban beleszülettek a Hip Hop kultúrába, s amíg a Beastie Led Zeppelin dobalapjait lopja el, addig ők James Brownig nyúlnak vissza. A Young Black Teenagers még messzebb ment el: a neve ellenére csupa fehér fickóból álló csapat következetesen feketének nevezte magát, mondván: afro-amerikainak lenni nem bőrszín, sokkal inkább egy életérzés függvénye.

A folyamat a kilencvenes évek első felére eljutott a „fehér-nigger” legpopulárisabb megjelenéséig. Ismét egy fehér, Vanilla Ice ugrott a Hip Hop listák élére, To The Extreme című lemezével. Ő nem csupán lemásolta a fekete rapperek külsőségeit, de még rá is tett egy lapáttal. Ezt, valamint a nyálas zenét még a sápadtarcú kollégák többsége sem tudta megemészteni, a 3rd Bass például egy videoklipben baseball-ütőkkel verette szét Vanilla hasonmását. Az Ice Ice Baby-hullám levonulása után a különböző árnyalatú rapperek már ügyeltek arra, hogy ne akarjanak feketébbnek látszani Malcolm X-nél, és inkább saját gyökereik után kezdtek kutakodni. Az ír House of Pain, a latino Cypress Hill, Funkdoobiest, Kid Frost, az olasz-amerikai Lordz of Brooklyn és társai sikerrel vittek egy kis színt a Hip Hop palettájára.

Vissza a tartalomjegyzékhez

East Coast vs. West Coast

A „tudatos” rapperek közül az 1986-ban New Yorkban alakult Public Enemy tett szert a legnagyobb ismertségre, amely Malcolm X eszméit felelevenítve, a Fekete Párducok egyenruhájában adta elő politizáló számait. A nyugati part feketéinek ez az üzenet viszont semmit nem mondott. Ők teljesen kilátástalannak ítélték a saját helyzetüket, amelyen szerintük nem lehet változtatni holmi pozitív kisugárzással és némi politikai odamondogatással. A west coast-on az agresszív önvédelem, a társadalom erőszakszervezeteinek kompromisszum nélküli gyűlölete vált meghatározóvá. Richard Ryner, a Granta riportere írta a Los Angeles-i gettólázadás idején: „Rájöttem, hogy Los Angelesben egészen mást jelent feketékkel találkozni, mint New Yorkban. Úgy viselkedtem, hogy New Yorkban vagy Londonban hányingerem lett volna saját magamtól. Los Angelesben rasszista voltam.”

A producerek gyorsan felismerték, hogy a nyugati part gettóinak bűnözői múlttal is rendelkező rappereiben mekkora üzleti lehetőség rejlik. Hamarosan azok is gangsta külsőségeket vettek fel, akiknek semmi közük nem volt South Central, Compton vagy Long Beach alvilágához. A legnagyobb sikert az N.W.A. (Niggers With Attitude) érte el, amely azzal sokkolta a cenzorokat, hogy fekete társait folyamatosan leniggerezte, a csajokat pedig csak kurváként emlegette. 1988-as Fuck Da Police című számukkal sikerült az FBI érdeklődését is felkelteni. Ők voltak az elsők, akik először kezdtek üzengetni az általuk túlságosan beképzeltnek tartott keleti partiaknak. Az N.W.A. még életben lévő tagjai mára egytől-egyig komoly szólókarriert futottak be. Dr. Dre nélkül jóformán ma már semmi sem történhet a zenei fronton, akit ő felkarol (lásd Snoop Dogg, Eminem) azt az isten se menti meg a hírnévtől. Dre egy ideig maga is uszított a keletiek ellen, majd az East Coast Killa, West Coast Killa című számmal békejobbot nyújtott, hogy a Chronic 2000-rel ismét felfedezhesse magában a nyugati öntudatot. A bandából elsőként kivált Ice Cube kezdetben még a Public Enemyvel nyomult, majd ő is beállt a New York-ellenes ligába, de szűkebb lakókörnyezetében is igyekezett helyre tenni a dolgokat. A színészként is karriert csinált jégkocka attól sem riadt vissza, hogy a koreai bevándorlók ütlegelésére szólítsa fel fekete testvéreit. Mc Ren szólóban próbálkozott, és be is érte ennyivel. Eazy-E igazi gangstához méltóan AIDS-ben elhalálozott, pont akkor, amikor már-már tettlegességig fajultak az ellentétek egykori bandatagjaival, elsősorban Dre-vel. Dj Yella pedig a tűzhalált választotta.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Rapháború

A keleti parti hiphopperek sokáig nem reagáltak a nyugatiak beszólásaira, járták tovább a saját útjukat. A helyzet akkor változott meg, amikor New York zenei palettáján is felütötte fejét a gengszterizmus. A műfaj korábban sem állt távol az itteniektől, a Los Angeles-i Ice-T, a gangsta rap emblematikus figurája itt is nagyon népszerű volt, elsősorban azért, mert mellőzte a kelet-ellenes kirohanásokat. A Puff Daddy által alapított Bad Boy Records viszont felvette az eléje dobott kesztyűt, ráadásul a nyugatiak elsőszámú kiadójának, a Death Row Recordsnak az üzleti érdekeit is veszélyeztetni kezdte. Verbális bandaháború vette kezdetét, amelyet sokak szerint maguk a kiadók szítottak mesterségesen. A csetepaté középpontjában a Digital Undergrounddal indító Tupac Shakur állt, aki egy ideig a Bad Boy környékén sertepertélt, de amikor egy New York-i stúdió előtt rálőttek, megsértődött, és átigazolt a Death Row-hoz. Dr. Dre és Suge Knight szárnyai alá kerülve aztán keményen elkezdte cseszegetni volt kollégáit, őket - elsősorban Puff Daddyt és Notorius BIG-t - okolva a merényletért, amely miatt egyébként Public Enemyvel közös budapesti fellépését is kénytelen volt lemondani. A helyzet olyannyira eldurvult, hogy amikor 1996 szeptemberében Tupacet végül mégis sikerült szitává lőni, sokan a keleti partiakat gyanították az ügy hátterében. Mikor a következő év áprilisában Notorius is a boncasztalra került, többen arra fogadtak, hogy a Los Angeles-iek álltak bosszút Tupacért.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Cenzúrázva

A kritikusok egy része az előadókat okolja az utcai erőszak terjedéséért, és törvényszerűnek tartja, hogy mindez előbb-utóbb visszaüt az előadókra is. A műfaj védelmezői viszont azzal érvelnek, hogy a rap semmivel sem brutálisabb, mint az amerikai társadalom bármely egyéb összetevője. A rapperek többsége azt hangoztatja, hogy számaikban csak megjelenítik azon problémákat, amelyekkel az utcán felcseperedvén szembesültek, s a melyekről a politikusok többsége hallani sem akar.

A sorozatos botrányok folyományaként egyre-másra jelentkeztek a cenzúrázási kísérletek, amelyeknek egyik első áldozata a Miami illetőségű, hiperszexuális The 2 Live Crew lett volna, már amennyiben túl bénák az ügyvédeik. Mivel peres úton nem sikerült befogni a rapperek száját, a vájt fülűek stratégiát váltottak. Tipper Gore alelnök-feleség, a szülők Zenebizottságának elnöke elérte azt, hogy a kiadók figyelmeztető jelzésekkel lássák el azon hanghordozókat, amelyeken trágár, durva szövegek hallhatók. Az ilyen lemezeket fiatalkorúak elvileg csak szülői engedéllyel vásárolhatnák meg, a valóságban persze pont az ellenkezője történt. A Parental Advisory - Explicit Lyrics címke a Hip Hop mozgalom jelképévé vált, s a rapperek a szólásszabadság szimbólumaként kezdték el viselni sapkáikon, pólóikon. Ráadásul az eredetileg elriasztásnak szánt védjegy nagyszerűen orientálja a vásárlókat, mivel az ilyen figyelmeztetéssel kidekorált lemezborítók esetében a vevő biztos lehet abban, hogy gondosan összerabolt pénzéért nem az Mc Hammer-féle műnyált kapja.

Az amerikai közvélemény nyomására a nagy kiadók végül kénytelenek voltak lazítani a szókimondó rappereket futtató kisebb kiadókkal ápolt kapcsolataikon. A Warner azután bontott szerződést Ice-T-vel, hogy a veterán rapper Body Count nevű bandájával nyíltan rendőrgyilkosságra buzdította követőit. A helyzetet tovább élezte, hogy a Copkiller közvetlenül a Los Angeles-i gettólázadás előtt került piacra, amikor már éppen elég feszült volt a helyzet a sajnálatos Rodney King-eset miatt. A lemezt végül bezúzták, megmaradt példányait csillagászati összegekért árulták a jólértesültek, Ice pedig vidáman dalolta tovább a betiltott slágert koncertjein, így Magyarországon is.

A gangsta rap ellen valóságos mozgalom bontakozott ki, amelynek élére C. Dolores Tucker, a Fekete Nők Politikai Kongresszusának elnöke állt. Sikerült elérnie, hogy a Warner megváljon a Death Row Records kiadványait is terjesztő Interscope-tól. amelyhez többek között Tupac-et is szerződés kötötte. Időközben azonban az Interscope-hoz hasonló kis cégecskék annyira megerősödtek, hogy önállóan is képesek voltak talpon maradni. Ráadásul a vágóhídra küldött sztárok poszthumusz albumai jobban fogynak, mint az élőké, és mindig előkerül annyi hanganyag a stúdiókból, amennyiből bőven összedobható egy újabb legeslegutolsó lemez.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Linkek

http://www.hiphop.hu
http://www.manhunt.com
http://www.aka.com
http://www.ohhla.com
http://www.bringthenoise.com

Vissza a tartalomjegyzékhez

Irodalom:

Szőnyei Tamás: Az új hullám évtizede 2., Budapest 1992.
Roy Schulker: Understanding Popular Music. London, 1994.
Michaell Small: Break it Down. London, 1992.
S.H. Fernando Jr.: The New Beats. New York, 1995.
Ulf Poschardt: DJ Culture. Rowohlt, 1997.
B. Adler - Janette Beckman: Rap. Book Sales, 1992.

Vissza a tartalomjegyzékhez

2001. február 10.