Chicago Blues

Raeburn Flerlage

Elmúlt már az az időszak, amikor csupán 78-as fordulatszámú sercegő és öreg felvételek jelentették a blues zenét. Azóta számos olyan sebtiben összehozott illusztrált könyv jelent meg a témával kapcsolatban, amely elhomályosította a zene képiségben rejlő lényegét. Ezt cáfolta most meg a chicagói veterán, Flerlage, hiszen műve a blues műfajról alkotott eddigi legjobb vizuális esszé.

Néhány fotó – Wolf zenélés közben, Junior Wells, Otis Spann, Muddy és Hooker – ismerősnek tűnhet a blues rajongótáborának két generációja számára. Azonban a képek többsége először kerül nyomtatásba és látszik rajtuk, hogy egy olyan ember foglalkozott velük lelkesen, aki mindig is tisztában volt azzal, hogy mondania kell valamit a többieknek. A portrékon az ő gitáros haverjai, mint pl. Magic Sam, vagy a kilenc húrt pengető Big Joe Williams szerepelnek, illetve olyan legendás helyek, mint a Smitty Corner. Az alagsori próbáktól kezdve a legnagyobb szabású Trianon Ballroom-beli fellépéseken át rengeteg minden szerepel a fényképeken. A könyv Flerlage megkapó önéletrajzával indul, amely a Nagy Világválság korszakának sajátos dokumentarista fényképészeti stílusából táplálkozott olyan mesterek nyomán, mint Walker Evans, Dorothea Lange és Eugene Smith. Egy fehér ember, aki a legnagyobb rasszizmus idején afro-amerikai lányt vett feleségül, csak úgy illeszkedhetett be közvetlen környezetébe, ha maga is szinte négerré vált.

A most 80-as éveiben járó szerzőt képei már mintegy 50 éve kísérik a pályán. Flerlage ezen kívül tagja a People’s Song nevű szervezetnek, mely a nép ügyeit igyekszik keresztülvinni a népzene médiumát felhasználva. A szerény fotós és bölcs "jegyző" így egy vizuális kontinuumba helyezi a blues zenét, ezzel is kihangsúlyozva annak meghatározó erejét.

Flerlage dokumentumainak eredetiségét és őszinteségét kevés kívülálló lenne képes utánozni. Olyan őszintén mondja el a blues történetét, hogy mindenki csak annyit mondhat: ez igen!

2001. április 18.