Vidám blues és csavargás

Kötetlen beszélgetés Király Vajkkal

A honi akusztikus blues egyik zászlóvivő zenekarának vezetőjével, Király Vajkkal beszélgettem a zenekarairól, a bluesról, a zenész megélhetési, érvényesülési lehetőségeiről. Gondolatai és meglátásai érdemesek arra, hogy elgondolkodjék rajta az ember, és ráadásul egyedi humora élvezetessé teszi a beszélgetést…

Mára kiforrott és ismert zenekar lett a Rambling Blues Trió. Ebben a helyzetben hogyan látod a honi blues-ban az érvényesülési lehetőségeket (nem csak kezdő zenekarnál) ?

Szerencsére az elmúlt évek meghozták a gyümölcsüket, bőven el vagyunk látva koncertekkel - csak júliusban volt 14 fellépésünk (ebből 3 a Blues B.R.Others Show). Ez ahhoz képest sok, hogy egyikünk sem csak a zenéből él, mindenkinek megvan a maga polgári foglalkozása is. Mellékesen jegyzem meg, hogy szerintem ez nem is baj, mert így nem kell olyan bulikat elvállalnunk, olyan dalokat játszanunk, amit nem akarunk!

Úgy gondolom, ha olyan zenét tud játszani valaki, amivel megragadja a közönséget, tud neki valami pluszt nyújtani, az már egy hatalmas előny, jó alap. Szinte hallom az ellenkezőket, hogy a bluest elsősorban magának játssza az ember, mert az ilyen műfaj - szerintem nem. A zenével másoknak is adunk, adhatunk valamit. Ezért is kezdtem el a blues-nak ezt a vállfaját játszani, mert senki nem tudta, hogy pl. egy ragtime-blues is milyen klassz lehet. OK, nem az a földhözdöngölős fajta, kis képzavarral élve "vidám blues", de blues! És a bluesman-ek sem szomorkodtak állandóan, Robert Johnson is szerette a nőket (ez is lett a veszte), Bo Carter is az italt ("Let's Get Drunk Again!"), és még sorolhatnám. Bocs, kicsit elkanyarodtam.

Sajnos egyre inkább arra jövök rá, hogy -és lehet, hogy most sokan fognak megharagudni rám, de - hiába jó zenész valaki, a produkcióját el is kell adni! Tehát sajna még ebben az igazán emberközeli műfajban is szükség van egy jó vezetőre, divatos szóval menedzserre. Tényleg, sok, nálam jóval tehetségesebb zenészt ismerek, aki csak vegetál, mert egyszerűen képtelen normálisan tárgyalni, hosszú távra gondolkodni, stb. No, de ebbe ne menjünk bele.

Érvényesülési lehetőségek? Azt ne várja senki, hogy ad egy sikeresnek mondható koncertet a helyi presszóban vagy akár a Szigeten, és majd tódulni fognak a meghívások. Sajnos főleg még a talpalások korát éljük. Nekünk az a szerencsénk, hogy a legtöbb helyre már VISSZAhívnak minket, meg aztán a rengeteg koncert viszi a hírt is (itt kell figyelni arra, hogy a rossz hír gyorsabban terjed ám, mint a jó!). Mindenkinek végig kell járni szerintem a sok ingyenbulis, kevéspénzes, kevéskoncertes korszakot - önerőből csak így lehet előre jutni. Persze megint ellentmondok magamnak: sok helyen, ha az ember túl keveset kér, az sem feltétlenül előny, sokszor inkább gyanús! Nehéz dolog ez, de nem lehetetlen.

Milyen „sebességgel” szélesedik a trió által játszott-bemutatott repertoár? A ragtime-ok, régi blues-ok mellett továbbra is vannak-e „kakukktojás” darabok (mint pl. a Hawaiian Cowboy volt)?

A "Tissassippi" c. CD-nkkel úgy érezzük, egy korszakot zártunk le, így folyamatosan dolgozunk az új repertoáron, új hangszíneket, ritmusokat beledolgozni dalainkba, természetesen a '20-as, '30-as évek zenéjét alapul véve.

Gondoltál-e már arra, hogy a hangszeres „dúsítás” érdekében a Rambling-ba csábítasz más zenészeket is (pl. tuba, billentyűsök, steel-gitár)?

Régóta a levegőben lógott a téma, hogy egy basszushangszert jó lenne bevenni a csapatba, de egészen egyszerű tények gátolták meg: A trióval roppant mobilok vagyunk - egy személyautóba hangszerestül, erősítésestül, mindenestül kényelmesen beférünk, és a világ végére is elmegyünk. Még egy tag nem cak egy emberrel többet jelentene, hanem egy basszushangszerrel is többet, nézzük: ha nagybőgős lenne az Istenadta, ami ehhez a stílushoz leginkább passzolna, biztosan még egy autó kellene=dupla útiköltség. A tuba kilőve, nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy Dr.Valterékat koppintjuk. Akusztikus baszusgitárja meg senkinek nincs… Hát, így. Azért történt némi előrelépés, régi zenész kollégánk, Török Peti, aki gitárosként a Blues Bell testvérzenekarunk sorait erősíti már vagy nyolc élve, vállalta a basszusos szerepét - egyelőre jazzgitáron, de ennek meg az a nagy előnye, hogy bármikor szólóra válthat… Vele egyre többet lépünk fel. És itt említem meg, hogy "ha már lúd, legyen fehér" alapon a jövőben még egy taggal bővül a zenekar, Szirtes Edina "Mókus" (ének, hegedű) ugyanis szíves-örömest vette az ötletet, hogy velünk zenéljen. Vele egyébként a Blues B.R.Others Show műsorunkban kezdtünk el együttműködni, de szerintem az ország nagy részén ismerik már kiváló énekesként, vokalistaként, hegedűsként (Street Cry, Nyers, stb.). Ez az öttagú formáció már Rambling Blues 5 néven fog futni. Amúgy az egésznek bővítősdinek az alapötletét Indiából kaptuk… De, komolyan! Pár hónapja kaptam egy Emilt az egyik legnagyobb indiai szervező cégtől, hogy ráakadtak a honlapunkra, és szerintük az indiai közönségnek tetszene ez a zene, csak nem lehetne-e esetleg egy énekesnőt is beszervezni?… És innen már adta magát az ügy. Sajnos az augusztusra tervezett indiai turné nem jött össze, de azt ígérték, szeptember-október környékén összehoznak valamit nekünk. A formáció mindenesetre létrejött, remélhetőleg pár hónapon belül komplett műsorral tudunk előrukkolni, és akkor már gondolom egy hangzóanyagot is megjelentetnénk. Ezzel e bővített felállással még szélesebb körben szeretnénk "rambling"-elni (gy.k.:rambling=kóválygás, bolyongás) - A groove-osabb témák mellett a soul irányába is kacsintgatunk - természetesen a szokásos "Ramblinges" hangzásvilág megtartásával, szóval senki ne számítson "minélhangosabbannáljobb" zenére… Ja, és persze a Trio is tovább működik!

Szólóban milyen rendszerességgel lépsz föl?

Véleményed szerint másnak (elsősorban gitárosoknak) is jót tenne a szóló fellépés? (Neked miért tett jót?)

Szólóban mostanság igen ritkán - több mint 6 éve játszunk változatlan felállásban, a dalokban kialakult mindenkinek a szerepe - hiszen egy ilyen triónál nem nagyon lehet azt mondani, hogy van egy fő hangszer, és a többiek "kísérik" - itt mindenkinek szóló "feladata" van. Tehát ha csak egy valaki is hiányzik, akkor az nagyon.

Amikor előfordul néha-néha szóló fellépés, csomo olyan dalt el tudok játszani, amit a Trioval nem játszunk, de az én szívemhez közel állnak. Egy csomó olyan bluest, ami csak az ilyen magunkfajta blues-őrülteknek mond valamit…

A külföldi fellépések ebben az évben hogyan alakultak(nak)?

A már említett indiai lehetőségen kívül most nyáron jártunk Felvidéken (SK), Erdélyben (RO), Vajdaságban (YU) is. Augusztusban Csehország és Lengyelország tart igényt ránk, fesztiválokon. A tavalyi nagy német turné idén nem jött össze, valószínűleg jövőre tudjuk ismételni.

Amennyiben lehetőség volna rá, két általad választott magyar slide-gitárossal elvállalnál egy több állomásos turnét ? Milyen programot állítanál össze? Kiket választanál?

Nem.

Attól függetlenül, hogy jól tipizáltan és behatároltan akusztikus bluest játszol, nem próbálkoztál elektromos hangszeren (pl a Blues Brothers-produkcióban)?

Szó került róla, és meg is fogjuk csinálni, hogy a Blues B.R.Others Show-ban néhány számban slide-gitározom, de valószínűleg ugyancsak az akusztikus rezonátoros gitáromon. Az elektromos hangszer nem nekem való, igazából soha nem játszottam rajta, amikor meg kipróbáltam, rögtön szakítottam is a húrokat: Én 13-as, 14-es húrokat használok, és akkor kezembe adnak egy ilyen 8-9-es hajszálhúros cuccot - nem is csoda.

Véleményed szerint hol vonható meg a határ az akusztikus blues, a tradicionális blues és a századeleji amerikai folkdalok között ? (Előadók, időpontok, lemezek, feldolgozások)

Miért kéne határvonalat húzni? Már a 20-as, 30-as években is olyan zenei mixek voltak, hogy hajjaj! Pl. Jimmie Rogers (the Blues Yodel) a jódlizást vegyítette (többek között) a blues-zal, Big Bill Broonzy country standard-ekkel "haknizott". Mozart zenéje annak idején könnyűzene volt, kavart akkora vihart, mint nemrég a Beatles.

Sosem szerettem határvonalakat huzigálni, ezért nem veszi be a gyomrom például azt sem, hogy valakik (név nélkül) lehülyézik az angolul bluest éneklőket, akik viszont esküsznek rá, hogy a blues nyelve az angol és csakis az. Meg hogy mitől akusztikus egy zenekar (sokan úgy hiszik, ha a villanygitár helyett dobgitár szól, megcsinálták az unplugged műsort), stb. Tiszta hülyeség - "Élni és élni hagyni". Valakinek EZ a fajta hangzás, formáció, nyelv, stílus-vegyítés tetszik, van akinek AZ. Én azt mondom, amíg valaki ki tudja fejezni magát akár így, akár úgy, vagy teljesen leegyszerűsítve: amíg JÓ ZENÉT csinál, teljesen mindegy, hogyan, minek a felhasználásával.

Visszatérve a kérdésre: szerencsére több, bluestörténetben nálam sokkal jártasabb, és az enyémnél nagyobb lexikális tudással rendelkező bluesista van hazánkban, nem venném el a "kenyerüket".

John Lee Hooker halála szörnyű tragédia és veszteség. Betölthető-e az űr, amit maga után hagyott?

Meghalt Blind Boy Fuller, Robert Johnson, Mississippi John Hurt, Blind Blake is (és én sem érzem túl jól magam…:-)))), ami szintén hatalmas veszteség. Ezzel véletlenül sem akarom bagatellizálni ezt a szomorú eseményt, de sajnos még ez a kiváló zenész is emberből volt… Természetesen nagyon tiszteltem mint zenészt, sajnos személyesen nem találkoztam vele. Örülnünk kell viszont, hogy hosszú élete alatt hatalmas életművet hagyott ránk, tömérdek lemezt, "kezei alól" rengeteg kitűnő zenész került ki, akikben tovább él az öreg John Lee.

Balogh Tibor

2001. augusztus 14.