Zene.net - Jazz / Blues

Törj szét, gitár - Walter Trout

A bluesnak számtalan ága és válfaja van, a tiszta akusztikus megszólalástól kezdve a jazz-blueson keresztül egészen az elektromos, sokak által Hendrix óta elismert gitár bluesig.

Az az izgalmas helyzet állt elő, hogy a "villanygitár-bluesban”, vagy másfajta megfogalmazással élve az elektromosság progresszivitása és a végtelen fantázia birodalmában rengeteg muzsikus otthon érzi magát. Jimi Hendrix ezek közül egy volt, az viszont tény, hogy a belőle áradó elementáris energia és féktelen lendület nem tudja hidegen hagyni az embert.

Az egyik, divatos kifejezéssel élve "interpretálója” ennek a stílusnak, feeling-nek Walter Trout és zenekara. Az egyedi hangszerkezeléséről és a húzós, néhol eksztatikus magasságokba emelkedő játékáról elhíresült muzsikus - bármilyen hihetetlen is - dzsesszen cseperedik fel, talál zenész önmagára, mégpedig a bluestól távol álló, big band jazz-en keresztül.

"A blues tulajdonképpen egy múzeum. Állandó jelenléte, és az, hogy mindenre kiterjed, AZ teszi igazán élővé...”

Már gyermekkorában is ilyen zenei közegben mozgott, hiszen otthon szinte folyamatosan jazz szólt, a kis Walter állandóan ezt hallotta. Nem sokára ajándékba kap egy trombitát, majd rövid tanulóidő után rögtön a "mélyvízbe” zuhan: a színfalak mögött bemutatják Duke Ellington-nak. Ez a találkozás egy életre meghatározó, és gitárosunk enged a ráhatásnak...

Ez a felejthetetlen találkozó van, akinek sokat jelentett volna, hősünk azonban nem adta meg magát. Tizenhárom évesen látta a Beatles-t New Jersey-ben játszani, és ez olyan mélyen érintette, hogy a trombitát rögtön lecserélte egy akusztikus gitárra, amelyen bravúros gyorsasággal megtanul játszani.

Akkori példaképeiként említi Mike Bloomfield-et, illetve Paul Butterfield elektromos gitáron prezentált játékát ("Úgy gondoltam, hogy e két gitáros játékában együtt van meg az, amit én csinálni akarok”).

Mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában számtalan ’Fan Club’ alakult, és állandó Trout szereplése a zenei magazinokban, műsorokban (400.000 eladott lemez után nem csoda).

Jómagam még John Mayall mellett figyeltem föl rá. Akkoriban nem volt több, mint egy hangos, "idesüssetekénmindenkitlegitározok” típusú muzsikus, aki azért már meg-megmutogatja az oroszlánkörmeit (egyébként nem foglakozott volna vele a Bluesbreakers fáradhatatlan rugója).

A nyolcvanas évek végén, otthagyván mesterét, szólókarrierbe kezd, és az évtized végén megjelenik első lemeze, a Life In The Jungle (még Walter Trout Band jelzéssel). Azt ugyan nem tudjuk meg, milyen az élet a dzsungelben, viszont azt igen, hogy néhány feltörekvő, tehetséges fiatal zenész a világhírre törekszik.

Teszik is soha nem múló lelkesedéssel és vehemenciával, nyolc lemez erejéig, amelyek évente követik egymást (közülük talán a legérdekesebb és legfogyaszthatóbb az 1992-ben piacra dobott No More Fish Jokes).

Két éve véget ért a gyümölcsöző kapcsolat Trout és zenészei között, rövidke szünet után új segédeket toborzott maga mellé, és megalakította a Free Radicals kísérőzenekart. Három album bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló a fáradozás. A Livin’ Every Day (1999) már egy egészen érdekes és határozott zenész személyiséget mutat. Jellegzetes, könnyen felismerhető gitársound, lenyűgöző technikai tudás és blues megállás nélkül.

Az utolsó két cédé az, ami igazán hű képet tár a hallgató elé... Az elmúlt évben kiadott korongok koncertlemezek; ugyanúgy, mint sok más muzsikusnak, Walter Trout-nak is ezeken mérhető le igazán a "színpadi kvalitása”.