Letűnt idők bluesa

Big Bill Broonzy

1893 nyarának egy sötét éjszakája a Mississippi partján. Csöndesen hömpölyög a hatalmas folyam, rajta hajók, tutajok, lassan csorognak le dél felé, New Orleans-ba. Orrukon apró tüzek lobognak, sejtelmes narancssárga ragyogást keltvén, ami visszaverődik a folyó felszínéről.

A parton valahol sikolt egy asszony; erős gyermeksírás veri fel a környék nyugodt csöndjét. A bábaasszony elégedetten bólint.

A fekete kisfiú a keresztségben a William (Bill) nevet kapta.

Tizennégy éves koráig nem történt különleges dolog az életében. Teltek a napjai, halászat, játék, nagy csavargások az erdőben.

De persze a zene sem maradhatott ki. Néha esténként összegyűltek a férfiak és asszonyok a falu egyetlen italkimérésében, és halkan szólt a kopogós zongora, kísért csöndesen a gitár. A kis Bill az ablak sarkán leskelődött estéről estére, imígyen szívta magába a bluest.

A következő állomás Arkansas, ahol végre igazán közel kerülhetett a fiatal Broonzy. Az egész család költözött persze, és az első dolog volt, hogy beíratták Billt egy tánc-és illemtant is oktató iskolába. Itt találkozott először a folkzenével, és az ezt bölcsőként körülvevő hangulattal, érzésvilággal.

Hamarosan azonban véget ért a szép világ, és jött a mindent fölborító első világháború. Európába nem került át William barátunk, viszont két boldog évet szolgált a háború apropóján az Egyesült Államok hadseregében.

Nem volt rossz dolog ez, hiszen itt találkozott a gitárral, és kettejük kapcsolata egy életre megpecsételődött.

A szolgálat befejeztével, 1920 elején, már felnőtt férfiként Chicago a következő állomás. Ekkoriban itt már kiforrott klubélet zajlik, esténként számtalan helyen szól a muzsika, folyik a whisky; száll a por…

Ebbe a környezetbe csöppen bele a fiatal Bill, akinek ez maga a mennyország. Nem is gondolkodik sokat, hanem elkezdi sorba járni a kocsmákat, és keresi azokat az előadókat, akik a számára kedves zenét játsszák – a bluest.

Így találkozik Papa Charlie Jackson-nal, aki ekkor már híres előadóművész Chicago-ban. Rövid időn belül összebarátkoznak, és hamarosan együtt lépnek föl estéről estére.

Néhány hónap múlva azonban ennek vége, és William barátunk elindul egyedül a karrier és a világhír felé vezető úton.

Muzsikájában jól érezhetően megjelenik az illemtan órákon szerepeltetett folkdalok hatása, de a nagyváros lüktetése még dinamikusabbá teszi azt.

Műsorában szerepeltet az akkori divatnak és kívánalomnak megfelelően ragtime és country dalokat is, attól függően, milyen helyen és milyen közönség előtt kell fellépnie.

Az akkori sajtó egyenrangúnak tekinti a jazz muzsikusokkal, és a spirituális, valamint tradicionális bluest játszó zenekarokkal.

A húszas évek közepén nem Big Bill Broonzy volt az egyetlen, aki az akusztikus blues (amit akkor még természetesen nem így hívtak) „témakörében utazott”.

Kortársa és időközönként zenésztársa volt pl. Memphis Minnie, aki egyike volt az első női előadóknak a gitár blues kategóriájában.

Mindezek mellett fellép és felvételeket készít Tampa Red-del és egy fiatal, de nagyon tehetséges és ünnepelt szájharmonikással, John Lee „Sonny Boy” Williamson-nal…

Broonzy 1930-ra már elismert és keresett, népszerű előadó Chicago összes klubjában, színpadán. Telnek az évek, és a zenét kedvelő és táncolni vágyó közönség hálás szívébe fogadja.

1938-ban, John Hammond odaadó szervezésének köszönhetően egy nagyszabású koncertet hirdettek meg a Carnegie Hall-ba, New York City-ben.

Az előadás „Spirituals and Swing” címmel futott, és egy új, frissen felfedezett blues zenész volt a sztár: Muddy Waters

A koncert „előzenésze” Big Bill Broonzy volt, ami egy csapásra országos hírnevet szerzett neki.

Nem is kellett ennél több, mint amerikai folk-bluesmant Európába hozták turnézni (az első koncertkörutak egyike volt ez). Programjában fellelhetőek standard bluesok, folkdalok, spirituálék és általában a blues befogadhatóbb darabjai.

Elsősorban Angliában adott koncerteket (ahol véletlenül az egyiken vendégként a nézők között ült a fiatal John Mayall is…), de a kontinens nagyobb városaiban is szépen akadt jegyrendelő. A szervezőknek természetesen nagy feladat volt egy ilyen bonyolult, sok helyszínnel rendelkező turnét összehozni, de ebből nőtte ki magát a világkörüli turnészervezés magasiskolája.

1955-ben, egy Yannick Bruynoghe nevű író segítségét igénybe véve elkészült Broonzy életrajzi ihletésű könyve, amely nemes egyszerűséggel a Big Bill’s Blues címet kapta.

Két évvel később súlyos romlás állt be az egészségi állapotában, kórházba került, majd hosszú szenvedés után 1958. augusztus 15-én eltávozott a folk-és akusztikus blues egyik legkarizmatikusabb képviselője.

„Spreadin’ Snake Blues” címmel a Sony Music 1991-ben kiadott egy gyűjteményes albumot ( a Legends Of The Blues - Volume 1 sorozatban), amelyen Big Bill Broonzy énekel és gitározik, valamint Joshua Altheimer kísér zongorán.

1980-ban Broonzy bekerült a Blues Foundation's Hall of Fame –be, amely a legnevesebb blues előadóknak állít örök emléket.

Hangszeres darabjait a mai (és régebbi) zenésztársadalom számtalan tagja műsorára tűzte, John Mayalltól kezdve az Almann Brothers Band-en keresztül Eric Claptonig.

Balogh Tibor
bluesman@fbi.hu

2001. január 18.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster