A téma az utcán hever

Tissassippi

Hosszú évek óta járom ugyanazokat az utcákat, nyövöm az aszfaltot, nyelem a kipufogógázt. Sokszor járt, zakatolt az agyamban Király Vajk és zenekarának valamelyik kellemes dallama; sokat fütyörésztem a Balkan Blues Theme-t, vagy a Come On In My Kitchen-t, vagy áradoztam barátaimnak a Rambling Blues Trióról, bíztatván őket, jöjjenek el velem egy koncertre, nem bánják meg. Volt aki kitartott, de a többség egy idő után sosem ért rá...

Azért koptatom ebből az összefüggésből a billentyűzetet, mert az elmúlt év májusában - sok év küzdelme és fáradtságos, néhol megalázó "házalása" után - végre megjelent a Rambling Blues Trió első CD-je.

A zenekar tulajdonképpen már 1994 óta létezik, bár nem ilyen formában, de koncerteket is adott ( lsd. Sztárvilág, Délvidéki blues ).

Az album tizenkét darabot tartalmaz, zömét már évek óta játssza a zenekar. Stílusosan meghatározza a zene "fílingjét’ a barnás árnyalattal nyomtatott lemezborító, amelyen a három zenészt látjuk közeledni, határozott és komoly arccal. Szép munkát végzett a grafikus.

A hanganyag is ilyen - kiforrott, begyakorolt és hatásos. Igaz, hogy a dalok mindegyike hosszú idő óta a koncertek kedvelt résztvevője, de ettől szólnak úgy, ahogyan kell.

Mint tudjuk (vagy ha nem, akkor most ki fog derülni) a zenekar stílusa a ’20-as, ’30-as évek Amerikájának akusztikus népzenéjén alapszik. Mi volt jellemző erre az időszakra?

A gazdasági válság előtt, de már a romlás bűzét érezvén megkezdődik az egyszerű (főleg színesbőrű) kétkezi munkások vándorlása a kontinensen... Sokan minden éjszakájukat máshol töltik, éhbérért megállás nélkül, keményen és egyetlen jó szó nélkül dolgoznak. Otthonuk nincs, sokszor szállást sem kaphatnak - mi maradt hát ? Egy kocsma, egy füstös, sötét és whiskyszagú, szűk luk, ahol valaki, aki ugyanolyan szerencsétlen, mint én, énekel egy gitárral - nekem...

Rendkívüli zenei sokrétűség határozta meg és alakította át ezeknek a kocsmáknak a hangulatát - játszott itt country zenész, szólt a tömör blues, táncoltak ragtime-ot, de egy ilyen helyen lépett föl először Robert Johnson is...

Megállapíthatjuk tehát, hogy a rengeteg zenei irányzat és hangulat megváltoztatta Amerika zenei szokásait - remélem, ez a Rambling Blues Trió album szintén így viselkedik majd hallgatói életében...

A fent ismertetett stílusirányzatok a kilencvenes évek elejéig nem voltak ismertek hazánkban, vagy ha igen, akkor az csak nagyon szűk (vájtfülű) rétegnek adatott meg.

Vajk és zenekara egyik határozott elképzelése volt (és a mai napig az is), hogy rávilágít egy apró tévedésre: a "blues" és a Hobo Blues Band között különbség van. A stílushűség és a fíling eredetisége miatt a dalaik - kevés kivétellel - angolul szólalnak meg, valamint a saját szájízük és orgánumuk szerint "átgyúrva" prezentálják ezt a sokszínű zenei kavalkádot.

Ennyi mellébeszélés után nézzük végre a hanganyagot.

Az első darab rögtön egy vidám ragtime, Jivin’ Woman Blues. A technikás gitárjáték (amely sajátságos jellemzője Király Vajknak) mellett a mosódeszka, mint ritmushangszer érdemel figyelmet. A dal eredetijét Blind Boy Fuller szerezte 1929-ben, tőle szerepel még egy darab a lemezen, az pedig az Untrue Blues.

Másodikként Jimmy Rogers egy kellemes, "elgondolkozós" darabját élvezhetjük: Desert Blues.

Az album egyik kakukktojássá avanzsáló remekműve egy hawaii dal, a Hawaiian Cowboy. Eredeti és rendkívül ötletes dolognak tartom, hogy közép-európai zenész ilyen, nyelvileg és zeneileg is távol álló stílust próbál honosítani (egyébiránt sokan feldolgozták Sol. K. Bright darabját, pl. Catfish Keith).

Szerepel még két darab ragtime-blues a lemezen, mind a kettő Bo Carter interpretációjában lett ismert (egyébként Carter úr ebben a stílusban utazott): Cigarette Blues és a - számomra a szövegvilága és a hangulata miatt oly kedves - Let's Get Drunk Again (whisky és gin - good feeling). Lüktető és dinamikus zene, Vajk hangja pedig a spicces néger zenészt idézi (aki annyira még nem részeg, hogy a kazoo-t ne tudja megfújni...).

Tiszetelgés az Ős(ök) előtt: Robert Johnson által írott blues egy akusztikus delta-bluest játszó zenekar műsorából nem maradhat ki: itt a Come On In My Kitchen, a zenekar honlapján található egysoros ismertető szerint "lassú slide-os gyakorlat". A megállapítás helytálló, valóban egy kellemes bottleneck "kötelező" gyakorlatról van szó, nem több, mint bármelyik feldolgozás eddig, de színvonalban magasan a mérce felett "szól".

Ha már a slide gitárnál tartunk, a dolgozatom végére hagytam - nem hiába - a lemez két legszínvonalasabb "six string" fantáziáját, két instrumentális zenét. Az egyik a Homesick Mac által írott Balkan Blues Theme, a másik pedig egy magyar népdal bottleneck feldolgozása, a Tissassippi Slide. Ez a durván öt perc elviszi a hátán az egész albumot (erre persze nincs szükség, ez csak hasonlat): a gitár sejtelmesen szól, furcsa, de kellemes harmóniákkal simogatja az ember lelkét, hosszú - hosszú gondolatfolyamok indulnak el százféle irányba, mint ahogyan az esővíz csordogál szét a betonjárda repedésein...

A balkáni ritmus lüktetése szívdobbanásszerű, és már egy perc után dúdolja az ember (koncerteken szájharmonika kísérettel hallható, aki így ismeri meg, az sosem felejti el ezt a jellegzetes dallamot).

A Rambling Blues Trió ezzel lemezzel kikötött a showbusiness nagy óceánjának első kikötőjében - de nagyon sok van még hátra.

A blues az utcán hever - de nagyon kevesen járunk ezen az utcán.

Király Vajk, Hrabovszky Tamás és Szabó Csaba viszont igen. Szerintem tartsunk velük !

Keep Bluesin’ Alive !

Rambling Blues Trio: Tissassippi, 2000

A lemez megrendelhető az Interneten.

Balogh Tibor - bluesman@fbi.hu

2001. január 8.