Csavargás a blues bolondjaival

1/3 Rambling és 2/4 Blues Fools megint Gin Tonic-kal

Egyszerre csak ott ülök 1936-ban, valahol egy New Orleans-i füstös, büdös kocsmában izzadságszagú négerek között, szívom velük a kokaint, és hallgatom a fogatlan, vén, néger gitárost, amint jajong a gitárjával, hogy igaz, hogy minden nő megőrül a kocsijáért, de most mégsem ül benne senki, és az Úristen is elhagyta.

Még egy nap, amikor a pénztelenség rosszabb, mint az, hogy napok óta nem ettem egy rendeset és nem szívtam el egy jó cigarettát. Egész nap csak jártam a várost, valami havert keresve, aki fizet egy jó hideg sört, vagy teker egyet. Persze senkivel sem találkoztam, viszont ültem a Széchenyi téren egy órát a nyálam csorgatván néhány agyatlan cicababa után, aki végigbámultatta a kitenyésztett seggét a korzón.

Igy bánik velünk, férfiakkal ez a kegyetlen világ.

Csak az estét vártam. Újra a Gin Tonic Klub, és újra blues bluessal. Az akusztikus blues "szegedi királya " (ahogyan Fekete Kálmán a 2. Blueskönyvben kitűnően megfogalmazta), Király Vajk barátom által összekalapált "blúzbend" szórakoztatta a nagyérdeműt: Vajk-gitár, dobro, kazoo, ének; Pribojszki Matyi (Blues Fools, Békéscsaba), szájharmonikák; Köles Márk (Blues Fools, Békéscsaba, szintén), dob. Érdekes összeállítás, mert a két békéscsabai zenész elsősorban chicago style, illetve rhythm & blues oldalon mozgolódik nemzetközi szinten is elismert módon. Ehhez képest nagyszerű, pörgős bulit csináltak - de ne rohanjunk a dolgok elé.

Már fél kilenckor lent voltam a Gin Tonic-ban, ami a tizenegy órás kezdéshez képest kicsit korán van (főleg lapos pénztárcával), de egy nagyot dumáltunk a fiúkkal. Meghallgattam a németországi koncertsorozat élményeit - hatalmas berugászatok, frenetikus jammelések, semmi alvás, utána hét-nyolcszáz kilométer vezetés félig alva -, illetve szórakoztattam egy mosolygós kislányt, akit akkor mutattak be. Bevágódás képpen elmeséltem néhány válogatott ÁVH-s kínzási módszert, illetve a szocialista bel-és külpolitika elmúlt 30 évének demagógiáját. Lehet, hogy nem jött be. ( J ).

Aztán belevágtak a srácok. Nagyon sokan nem szeretik igazán az akusztikus bluest - engem az egyszerűsége és az ambivalenciája mindig felpörget és messzire űzi az indulataimat.

Egyszerre csak ott ülök 1936-ban, valahol egy New Orleans-i füstös, büdös kocsmában izzadságszagú négerek között, szívom velük a kokaint, és hallgatom a fogatlan, vén, néger gitárost, amint jajong a gitárjával, hogy igaz, hogy minden nő megőrül a kocsijáért, de most mégsem ül benne senki, és az Úristen is elhagyta. Get the blues !

Jöttek sorban a jól ismert Rambling Blues Trió által interpretált dalok(1920-as, '30-as évek ragtime-jai, blues-ai): Cigarette Blues, OneMeatball, Let's Get Drink Again, Just As Well To Let Her Go. Matyi játéka szervesen és mégis újszerűen dobta fel ezeket a század eleji dalokat; nagyon dinamikusan, de visszafogottan és virgázás nélkül kisérte Vajkot. Ebben rejlik a tehetségének és játékának a titka is: úgy játszik zenei környezettől függően, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy igazán milyen zenei környezetben érzi magát otthon.

Kedvenc darabom előadásával szereztek nekem igazán meglepetést a srácok: a Balkan BluesTheme, ami egy nagyon szép slide-s tanulmány, harmonikakísérettel szólalt meg. Egyből közelebb húzódtam az újdonsült hölgy ismerősömhöz, de hiába.

Nehéz dolgok ezek, na.

Köles Márk (akit most ismertem meg, de erről még szó lesz) érdekes ritmusszekciónak bizonyult. Már korábban hallottam, hogy érdemes erre a visszafogott, csendesebb, érdekesen öltöző srácra jobban figyelni. Elsőre fölvette az akusztikus blues nyugodtabb, de nagy ütős precizitást igénylő lüktetését, és nagyon jól, néha pedig virtuóz módon dobolt (még egy rövidke szólóra is vállalkozott; és bizony ott is volt a szeren a dolog!).

A végére még egy sört is kaptam az egyik lánytól, ami, ha úgy nézzük, gázos egy kicsit, de azért megittam. Hát jóhogy. Jött a második blokk vége (lehengerlő mix: I'm Houl For You Baby & (Every Woman I Know) Crazy 'bout Automobile, kész voltam tőlük.), már hajnal egy felé járt az idő. Elindultam hát hazafelé, de még Márkkal lehaverkodtunk. Annak rendje és módja szerint eldurrantottuk a zsebemben lévő kis "dzsodzsót"; megbeszéltük, hogy én olyan vagyok, mint egy autista zseni (bár már nem emlékszem, hogy miként jutottunk erre a mélyértelmű konzekvenciára).

Elindultam.

Durván 200 méterre van a helyszíntől a Szeged Étterem, amelynek a teraszán ekkor egy bárzenekar nyomta a "Kék a szeme, arca csupa derű"-t. Kb. tizenöt percig álltam a tér szélén, néztem és hallgattam ezt a zenei fertőt, és megállás nélkül röhögtem.egészen hazáig.

Barátaim, újra átjárt a blues. és átjár minden reggel.

Keep bluesin' alive!

Balogh Tibor
bluesman@fbi.hu

2000. szeptember 20.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster