A dal szüli énekesét

Cseh Tamás lázadásról, naiv hitekről és tervekről

A kilátástalannak tűnő, szürke hetvenes évek elején egyszer csak feltűnt egy gitáros énekes, Cseh Tamás. Dalai, egész megjelenése különbözött az addigi dalnokokétól. Nem volt egyszerű megmondani, ez a fiú mitől más, mint a többi, de egyértelmű volt, hogy a hangja egyfajta dacos, ellenzéki hangulatot áraszt.

Számomra Cseh Tamás egy olyan intellektuel volt, aki kikéri magának, hogy a "munkásosztály" és a "dolgozó parasztság", e két marxista-leninista fantom társutasának tekintsék, ugyanis velük ellentétben él, létezik.

Köztünk maradt

Nem Cseh Tamás volt az egyetlen énekes akkoriban Kelet-Európában, aki puszta létével, azzal, hogy a hivatalos kultúrpolitika pórusain átszivárogva ismertté vált, kihívást jelentett a hatalom számára. Mindenekelőtt két, az orosz értelmiség körében kultikus figurává vált moszkvai énekes sajátos, rekedtes hangja tört át a mesterségesen gerjesztett, fullasztó ködön: a színészként is zseniális Vlagyimir Viszockijé és az íróként is fantasztikusan tehetséges Bulat Okudzsaváé. Az előbbi negyvenkét éves korában, 1980-ban halt meg, az utóbbi sincs már az élők sorában. Cseh Tamás viszont szerencsénkre közöttünk van, s megtapasztalhatta, hogy a nyolcvanas évek közepén a média és a politika világa bizonyos értelemben "átcsap a feje fölött". Neki, orosz pályatársaival ellentétben, arra is lehetősége nyílt, hogy dalokba foglalja véleményét a hihetetlen gyorsasággal átalakuló "szép új világról". Cseh Tamás most alig várja, hogy régi, legendás szerzőtársa, Bereményi Géza befejezze a Széchenyi-film forgatását, mert vele együtt egy új lemez írására készül.

Hallotta a hetvenes években Viszockijt és Okudzsavát?

Csak jóval később jutott el hozzám a hírük. Akkoriban a hivatalos tájékoztatáspolitika még meglehetősen hermetikusan zárt, elvágott tőlük. És persze ott volt még a nyelvi akadály, mely legyőzhetetlen volt a számomra. Ezek a nagyszerű emberek oroszul énekeltek, márpedig Magyarországon több, egymást követő nemzedék szegült szembe azzal, hogy megtanulja az orosz nyelvet, köztük én is. Aztán évek múlva szerencsém volt, és megismertem Viszockijt, rövid időre barátok is lettünk.

1968 augusztusa

Tudatában volt annak, hogy egy életérzésnek ad hangot?

Nem gondolkoztunk ezen. Albérlőtársammal, Bereményi Gézával "a szobának és a barátoknak" írtuk a dalokat. Géza olyan dolgokat fogalmazott meg, amelyekről kiderült, hogy nem pusztán a szűk baráti körünket érdeklik. Akkoriban erős szégyenérzet élt bennünk Csehszlovákia miatt. Nehéz volt feldolgozni, hogy Magyarország részt vett az 1968. augusztusi "internacionalista segítségnyújtásban". Beszűkítettük az életünket, igyekeztünk magunkkal és a dalokkal foglalkozni, távol a hatalomtól ez volt az "életérzés". Úgy látszik, erre a hangvételre fogékony volt az akkori értelmiségi közvélemény, mert alighogy elkezdtem énekelni, felkaptak, s egymás után jöttek a meghívások. Egyetemisták, katonák írtak nekem hosszú leveleket. Az élőszónak abban az időben még nagy volt a szerepe, sok volt az alternatív színház, az egyetemistaklub és a kultúrház, ahol az értelmiség színe-java megfordult, mert volt ideje és igénye a kultúrára, az új hírre. A média meg esetlen, atyáskodó stílusban foglalkozott ezekkel a dolgokkal. A dalokat viszont rengetegen hallották, és ez volt a lényeg.

Ellenzéki érzelmű énekesként fellépett a Gyurkó László vezette Huszonötödik Színházban, és szerepelt Jancsó Miklós filmjeiben. Mennyi kompromisszumra volt szüksége a sikerhez?

Ellenzékiségről abban az időben még nem beszélt senki. Erős ellenérzéseink voltak. Lázongások, gyanúk, bizalmak, reménykedések, barátságok. Sokaknak az ösztönük volt az egyetlen irányjelzőjük, így nekem is. A dalokat először Erdély Miklós, Gyurkó László és Jancsó Miklós "fedezte fel". Gyurkó László és Jancsó Miklós jóban volt a mindenható Aczél Györggyel, ugyanakkor mindketten egyfajta "baloldali alternatívát" keresgéltek a teljesen kiürült és begyepesedett hivatalos ideológiával szemben. Gyurkó meghívott a színházába, és mi negyedszerre beleegyeztünk. Először háromszor nemet mondtam az ajánlatára, aztán elfogadtam. A dalok a Huszonötödik Színházat erősítették, azokat az embereket, akik csinálták, és áttételesen az ő ideológiájukat is. Abban a kicsi, nyolcvan főt befogadó szinháézbanszínházban, a MÚOSZ-székház tetőterében sajátos "Nékosz-hangulat" uralkodott, a nézők egy részében nosztalgia ébredhetett a "népi baloldal" iránt, amit a negyvenes évek végén a kommunisták felszámoltak és bedaráltak. Ez a hangulat érződött a Jancsó-filmek forgatásain is, melyekben attól kezdve részt vettem. "Nem te vagy fontos, Tamás, hanem a dalok", mondta Géza az előadások előtt. A túlzott magabiztosságtól is védeni kellett magunkat, nemcsak a "bedarálódástól". A Huszonötödik Színház 1978-ban szűnt meg, illetve olvadt bele a Népszínházba, s ezzel a hazai ellenzékiségnek ez a sajátos, a nyugat-európai baloldali mozgalmak által is inspirált fejezete véget ért. Emlékezetes, hogy 1979-ben került sor az első ellenzéki aláírás-gyűjtési akcióra a csehszlovák charta mellett. A nyolcvanas évek elején éreztem, hogy már más szelek fújnak.

Finom fegyverrel

Távol tartotta magát a "demokratikus ellenzéktől"?

Inkább az nem keresett meg engem. Pedig számos művész barátom vett részt az induló mozgalmakban, de én soha nem voltam politikus alkat. Lelkesen hittem és bíztam a jövőben, és azt a dalok erejével akartam elérni. Persze figyeltem az eseményeket, olvastam a Beszélőt is, de a "második nyilvánosságban" szereplő politikusok közül csak kevesekkel kerültem közelebbi kapcsolatba. A gátak később leomlottak, de a pénz és a piac elsöprő szerepe a rendszerváltás után tovább nehezítette azoknak az alkotóknak a dolgát, akik csak ideiglenes állomásnak tekintették a politizálást.

A nyolcvanas évek közepén önnek is szembe kellett néznie a politika kihívásával. Mi a véleménye Babits Mihály híres soráról: "Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét"?

Minden kor kitermeli a maga énekeseit. Nekem tömérdek munka, lemondás és pokoljárás árán sikerült ismertté válnom. S persze Bereményi Géza nélkül hiába ábrándoztam volna a pályáról. Pályafutásom során a dalainkat tartottam a legfontosabbnak, az énekesi szerepemet védtem. Szerencsém is volt, mert a műfajom beskatulyázhatatlannak bizonyult. Nevezték sanzonnak meg városi songnak, de végül maradt a dal, ami nehezen használható politikai agitáció céljára. Például a rendkívül népszerű és tehetséges Sándor Gyurit saját műfaja

szorította a politikához. A humor ugyanis radikális műfaj. A dal finomabb fegyver, és ugyanakkor pajzs is. Gézának és nekem is a dalok a gyermekeink, akiket védeni kell, és ugyanakkor sokszor megvédtek ők is minket.

Sokan számítottak arra, hogy az 1998-as májusi választások, a Fidesz vezette koalíció győzelme után újjáéled a Demokratikus Charta, és megismétlődnek a médiaháború eseményei. Mit tett volna ebben a helyzetben?

Bereményivel még a rendszerváltás idején megegyeztünk, hogy a dalokat távol tartjuk a politikától, bár nagy volt a kísértés minden oldalról. Jól emlékszem, 1992 őszén a Merlin Színházban tették elém a szöveget, mely valóban tisztességes volt, minden állításával egyet lehetett érteni. Azt mondtam akkor, a hátralévő igazítások után alá fogom írni. A charta végső formáját nem láttam többet, alá sem írtam tehát, így azután furcsálltam, hogy az én nevem egy külön "VIP-listán" szerepel. Ma már, ismerve a korszerű PR-technikát, világos, hogy az akciók szervezői felhasználható politikai tőkének tekintették az aláíró személyek ismertségét. Visszatérve a kérdésére, úgy gondolom, nem ismétlődnek a történelem eseményei ugyanabban a formában. Régebben nem sejtettem, milyen ordas indulatok rejtőznek a társadalom bugyraiban, melyek a falak leomlása után úgy törtek fel, mint a gejzír. Egy biztos, a barátom és szerzőtársam, Csengey Dénes ezekbe a konfliktusokba, az évtizedes barátságokat is tönkretevő, személyeskedő politizálásba halt bele. Nekem úgy tűnik, a Fidesznek sikerült elkerülni az egy évtizeddel ezelőtt végzetesnek bizonyult csapdákat, s most, az új évezred elején Magyarország sokkal kedvezőbb gazdasági helyzetben van.

Hol lép most fel, s mik a tervei?

Jelenleg a Bárka Színházban adom elő az Időrendben című műsoromat, vagyis eléneklem szinte az összes dalomat a hetvenes évek elejétől kezdve. Most a hetvenheteseknél tartok. Lélekben és dallamokban új műsorra készülök.

Pelle János

2001. november 7.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster