Binder Károly - Változások a Jazz Tanszéken

Binder Károly a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézet Jazz Tanszékének vezetője. Zeneszerző és zongoraművész, 1956- ban született. Klasszikus zenei tanulmányai után, 1979- ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán. Zeneszerzőként 1978 óta dolgozik.

Több mint két évtizedes munkássága alatt több mint 40 TV, színházi és filmzenét komponált. Saját műveiből több mint harminc lemez, illetve CD-lemez készült. Sikeres zongoraművészként is nagy népszerűséget ért el nemcsak hazánkban, hanem szerte a világban. Kairótól Koppenhágáig önálló koncerteken mutatta be saját szerzeményeit. Itthoni sikereit különböző zenei díjak bizonyítják: a Magyar Rádió Nagydíja,eMeRTon díj - '98 év zongoristája, '98 év lemeze (Binder Károly: Dance Music).

- Milyen változások történtek a Tanszéken?

Gonda János tanár úr után Borbély Mihály vette át a tanszék vezetését, aki két év után lemondott a vezetői posztról. Nem volt ki továbbvigye a vezetést, rám esett a választás, elvállaltam.

Gonda tanár úr alapította az iskolát. Nagyon fontos szerepet töltött be az iskola az életében. Ő egy Európa-szerte ismert tanár és művész, elméleti, gyakorlati szakember. Sajnos, szeptember 1-től teljesen visszavonult. Váratlan volt a bejelentés. Sürgősen új tanárok után kellett nézni. A jazz zongora, zeneszerzés szakot Oláh Kálmán vette át, a módszertan és pedagógiát Márkus Tibor tanítja, a jazz elméletet pedig én. Nem könnyű pótolni egy ilyen nagy tudású és tekintélyű embert. Úgy érzem azonban, hogy sikerül megoldani a változások adta "problémákat". Mindenesetre várom a nyarat, amikor egy kicsit több időm lesz, mert egy könyvet szeretnék írni, ami összefoglalja a jazz elmélet tantárgyat. Vannak terveim.

- Mi a véleménye a tanár-diák viszonyról?

Azt mondom, hogy egy tanár-diák kapcsolat akkor jó igazán, ha az összes kapcsolat - tanár-diák, apa-fiú, barát. - benne foglaltatik. Jó, ha őszinte lehetsz tanárodhoz, elmondhatod a magánéleti problémáidat, a zenei-emberi kudarcaidat, sikereidet. A tanárnak nyitottnak kell lennie és a diákot mindenféle szinten nevelnie és ápolnia kell. Sok olyan tanár van, aki szigorúan csak a szakmára koncentrál . Ahhoz, hogy te hogy fogsz játszani, hogyan nyílsz meg a színpadon, milyen egyéniség vagy, milyen erőket mozgósítasz magadból komplexitásra van szükség, melynek csak egyik, de nélkülözhetetlen szegmense a szakmai tudás. Sokkal fontosabbnak érzem azonban ezt a fajta munkát és kapcsolatot, mint szigorúan a szakmait.

- Vidéken ez működik?

Sajnos, nem hallok sok pozítívumot. Azt mondom, hogy Magyarország, ez a kis ország tele van tehetségekkel. Kreatív nemzet vagyunk. De minden Budapestre koncentrálódik. Holott vannak nagy egyetemi városok ( Debrecen, Szeged, Győr, Veszprém, Székesfehérvár, Pécs, Szombathely.). Miért illúzió az, hogy legyen tíz nagyvárosban ugyanilyen oktatás, mint a fővárosban?! Miért nem lehet vidéken jazz tanszék? Miért nem tudunk ott létrehozni egy bázist? Sajnos, a lehetőségek olyan szűkek, hogy nem lehet vidéken kibontakozni. Természetesen mindemellett vannak bíztató és pozitív dolgok is. Így szó van arról, hogy Debrecenben a konzervatóriumban bevezetik az improvizáció és a jazz oktatását .

Úgy érzem, hogy a tanszékvezetői feladatomat akkor töltöm be, ha ezt az egész műfajt , a muzsika megközelítését, vagy magát az improvizációt olyan magas szintre emelem, ahol igazából a kezdetektől fogva a helye lenne. Úgy érzem, hogy ezt meg tudom valósítani, mert van bennem annyi erő és kitartás.

- Mi a véleménye a magyarországi jazzéletről?

Nehéz erről beszélni. Ez egy olyan témakör, melyet az alapoktól kellene rendbetenni. Jazzélet Magyarországon csak vegetációs szinten létezik. Van egy jazz tanszék, ahol a zenészek képzése folyik. A fórumok, a befogadás, a világ, amiben élünk,a társadalom, az egész anyagias gondolkodásmód nem alkalmas arra, hogy igazából a kreativításnak, a művészeteknek teret adjon. Nem lehet egy dúr skálát 20.000 Ft plusz áfában számolni. Nem lehet a művészetet pénzre fordítani. Nem szabadna. Most, sajnos, erről szól minden. A zenészek sem azért mennek el igazából a klubokba, hogy találkozzanak, játszanak, hanem a megélhetési szempontokat helyezik előtérbe. A '70-es, '80-as években - amikor mi végeztünk - jól éreztük magunkat, boldogok voltunk, élveztük a játékot. Ez küldetés volt, egy olyan kultúra terjesztése, ami idegen volt nálunk, ugyanakkor elsöprő erejű. Akkor nem volt szó pénzről. Most meg az első kérdés: "Mennyi a gázsi?" . Ez a fajta szemlélet abszolút a művészet ellen dolgozik.

A másik. Kevés klub van, így kevés a fellépési lehetőség is. Szinte nincs olyan klub, ahol megfelelő zongora állna rendelkezésre. Sok az olyan fiatal, diák, jazz muzsikus, akik a vendéglátó felé fordulnak, szintén megélhetési okokból.

A harmadik. Az identitástudat. Megint olyan időben élünk, amikor gyakorlatilag nagyon erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy ezeknek az áramlatoknak, bombáknak - amiket naponta kapunk - ellent tudjunk állni, fel tudjuk őket dolgozni. Egyfolytában stresszben, információs özönben élünk. Bármit letölthetünk (MP3). Hihetetlen mennyiségben áll a rendelkezésünkre a világ. A Glóbusz összesűrítve a tiéd. A kérdés az, hogy ezeket az infrmációkat hogyan szűröd meg, a te szűrőd hogyan működik. Mi az amit hozzáteszel, s mi az, amit befogadsz. A másolás az nem te vagy!!!

Az improvizatív zene kapcsán én az indivídumot tartom a legfontosabbnak. Az improvizációban ez a lényeg. Szólistákról szól. Keményen kell szelektálnod az információs áradatban. Mi az, amit befogadsz, beépítesz a zenédbe. Vannak, akik elvesznek ebben az áradatban, mellékutakon járnak, melyek sehova nem vezetnek. Lehet cél, hogy úgy játszak, mint Jarrett, de hát Jarrett már van!!! Ki kell alakítani egy saját világot!!!

Az igazság az, hogy én a hazai klubéletben nem vagyok tájékozott, mert már tíz éve nem játszottam ilyen helyeken. Azokat a zenészeket, zeneszerzőket, akiket az üzlet orientál, az üzlet "kényszerít" olyan "vállalkozásokra", melyek a zenének csak ártanak, én azokkal bajban vagyok. Ezek a problémák emberi tényezőkről szólnak, melyekbe nem mennék bele szívesen.

Én abban hiszek ,hogy, ha valaki konzekvensen járja a saját útját és egyre jobb és elmélyültebb, előbb-utóbb nem fog problémát okozni az, hogy a saját zenéjéből megéljen.

- Miért mennek sokan külföldre?

Miért ne menjen bárki is külföldre?! Egy művészembernek a célja az Univerzum. Akkor boldog, ha Japánban ugyanúgy tapsolnak neki, mint Üzbegisztánban. A művészet adást jelent. Szeretnénk adni az embereknek. Gondolom azonban, hogy sokan anyagi megfontolásból választják ezt az utat.

- Mi az, amire szükség lenne Magyarországon?

Szerintem egy-két koncertteremre - én már akkor boldog lennék, ha egy lenne! - , ahol kis létszámú (200-300 fős) kamara és kisebb produkciókat lehetne bemutatni. Természetesen fel lenne szerelve (zongora, hangosítás.). Rendszeresen otthona lenne a kisebb előadásoknak. Nem jazz klubra gondolok. Az mindig egy kicsit az evésről, ivásról, beszélgetésről szól. Itt műalkotások, művészi produkciók előadásáról lenne szó. Egy kész színpadra állított műnél tökéletesen kell mindennek működnie.

A másik. Az oktatás színvonalát kellene egyre magasabb szintre emelni. Azt a fúziót, kohéziót, ami a zenészek között van, erősebbre kéne fűzni. Meg kell teremteni a "NAGY ZENEBIRODALMAT". Nem lehetnek szakadékok, hiszen minden zene egyről szól.

Minden művészeti iskolának az kell legyen a célja, hogy minden ott diplomázó művész-palánta - zenész, festőművész, színész, iparművész, táncos - egyéniséggé válljon. Ez az elsődleges szempont, a CÉL. Különben nincs értelme.

Olyan világot élünk, amikor az embereknek hiányzik az életéből egy olyan érzés, ami megint valami újat jelent, újfajta dimenziókat, egy újfajta lelkiállapotot nyit meg. Ránézel egy festményre és azt mondod: "Ez milyen fantasztikus!". Nem tudod miért, de annak érzed. Meghallgatsz egy zenét és nem azért tetszik, mert úgy játszik az illető, mint Pat Metheny, hanem azért jó, mert ilyet még nem hallottál. Nem tudod megfogalmazni. Egyre inkább ilyen élményekre van szüksége az embereknek! Nekem is!

2001. március 29.