Egy trombitás Sting csapatában - Los Angeles-i interjú Chris Bottival

Akik a közelében lehettek, úgy nyilatkoztak róla, olyan, mint egy szeretni való kisfiú, akik viszont csak fotón látták, egészen másfajta szeretetről beszéltek. A lányok azonnal megadnák neki a telefonszámukat. Ám minden hiába: Chris Botti már nős és az egyik legsikeresebb, legtöbbet utazó amerikai muzsikus, aki Budapesten is fellépett Sting koncertjén. És hogy Fullánk Úr /Sting/ miért őt választotta a zenekarába, arra ezt a magyarázatot adja: "Chris trombitajátéka a legköltőibb és a legvokálisabb a mai trombitások között." Paul Simon is nagy rajongója Bottinak, szerinte Chris trombitajátéka gyönyörű. "Invenciózus játékos és komponista, öröm vele dolgozni."

Botti csak az elmúlt egy évben zenélt Natalie Merchant lemezén, turnézott Joni Mitchellel, az avant-rock Upper Extremities-zel /Toni Levin basszusgitáros és Bill Bruford dobos a King Crimsonból, valamint David Torn, az avantgard gitározás legjelesebb képviselője alkotják/, Paul Simonnal, a Paul Simon-Bob Dylan közös turnén. John Barry filmzeneszerző Chris Bottit kérte fel a Sean Connery-film, a Playing By Heart zenéjének szólistájaként, illetve meghívta Bottit, hogy a filmzene világpremierjén a londoni Royal Albert Hallban két koncerten élőben is eljátssza a trombita szólamot. Botti a One Life To Live teleregény két epizódjában színészként is debütált. Saját együttesével a Los Angeles-i Greek Theatra színpadán Al Jarreau előzenekaraként lépett fel. 40 perces műsorában két-két számot játszott el mindhárom szólólemezéről. Az előadás után adott interjút Mező Györgynek.

- Stinggel hogyan kerültél kapcsolatba?

Botti: Egyik esőerdő segélykoncertjén kért meg, hogy duóban eljátsszam vele a Roxanne-t. Két héttel később meghalt Frank Sinatra. Nagyon nagy rajongója voltam Sinatrának, valamint az In the Wee Small Hours című dalnak. Megkértem Stinget, hogy énekelje el a dalt az új lemezemen, amit Olaszországban, a házában vettünk fel. S mivel addigra már barátok voltunk, meg ha már úgyis ott voltam, megkért, hogy játsszak az ő új lemezének felvételein.

- Ha jól tudom, egy Paul Simon-turné indította el igazán a karrieredet.

Botti: Tulajdonképpen igen. 1986-ban költöztem New Yorkba, és akkoriban straight ahead /tradicionális/ dzsesszt játszottam, de nagyon érdekelt a popzene is. Néhány angol zenész, illetve zenekar intelligens és igen kreatív popzenéje kifejezetten felkeltették az érdeklődésemet.

- Kikre gondolsz?

Botti: Peter Gabriel, David Sylvian, Sting, Blue Nile, Tears For Fears. Lemezeiknek van egy középpontja, egy "feelingje", ami teljes és tökéletes. Nagyon szeretem őket. A trombitás Woody Shaw-val, illetve a szaxofonos George Colemannel való tanulmányaim persze eleinte főleg dzsesszlemezeken való közreműködéseket eredményeztek. De nem igazán éreztem magam otthon. Feltettem magamnak a kérdést:"Mi is a cél? Megpróbálok hódolattal adózni a nagy dzsessz mesterek előtt vagy megpróbálok önmagam lenni?" Szerettem volna vegyíteni az említett "pop"-zenészek hatását a dzsessz nyitottságával és átható erejével. Elkezdtem saját stílusomat alakítgatni, miközben egyre gyakrabban hívtak poplemezekre stúdiózenésznek. 1990-ben aztán Paul Simon megkeresett, hogy csatlakozzak a turnéjához. Valóban ez volt az igazi áttörés. Bejárhattam a világot, és olyan nagyságokkal játszhattam együtt nap nap után, mint Michael Brecker és Steve Gadd, nem beszélve az egyéb brazil és afrikai zenészekről. Az a másfél év meghatározó volt az életemben.

- Gondolom innen eredet akkor a Brecker Brothers-szel való együttműködés is.

Botti: Michael az egyik legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam. Nem tudok eleget mondani róla. A turnén kialakult barátságunk eredményezte, hogy felhívott és kért, dolgozzak at új lemezükön. Ez /Evocations/ volt egyike az utolsó számoknak, amiket felvettek a lemezre /Out Of The Loop/.

- Maradjunk még egy picit az együttmúködéseknél. Hogyan lettél tagja a Tony Levin és Bill Bruford által alakított Upper Extremitiesnek?

Botti: Tonyval, David Torn /a BLUE - Bruford Levin Upper Extremities/ gitárosa hozott össze. David Tornt én kerestem meg még 1990-ben, hogy együtt játszana-e velem néhány demo-felvételen, amin éppen dolgoztam. Azonnal igent mondott. Jó barátok lettünk. Meghívott magához a Door X című lemezére is. Tonyt is én kértem meg aztán, hogy játsszon a második lemezemen, illetve egyszer élőben is felléptünk együtt. Tony éppen szervezte a BLUE-t, és elhívott.

- A BLUE nagyon más jellegű zenét játszik, mint te a szólólemezeiden.

Botti: Igen, de ki mondta, hogy nem lehetek sokoldalú? /nevet/ Kifejezetten élvezem azt a szabad, rockos, avantgárd dzsesszt, amolyan /kezeivel a levegőbe rajzolja az idézőjeleket/ "King Crimson találkozik a Bitches Brew-vel féle zenét" játszani, amit a BLUE-val játszunk, de ami a saját lemezeimet illeti, szeretek lirikus lemezeket készíteni, amelyek inkább a zeneszerzői vénámat és a trombitajátékomat emelik ki. Nagy szabadságérzetet ad, hogy mindkettőt képes vagyok csinálni. A BLUE nem más, mint a tagok zenei világának összegzése, és ettől nagyon eredeti és sokszínű. Néha kicsit gyenge, de leggyakrabban brilliáns. Szeretek velük játszani.

- Saját zenédet hogyan kategórizálnád? Neveznéd dzsessznek?

Botti: Nézd! Dzsesszen nőttem fel, azt kezdtem el játszani, de a saját zenémet nem tartom dzsesszzenének. Túlságosan is becsülöm a Village Vanguard vagy a Plugged Nickel neveket ahhoz, hogy a zenémet dzsessznek nevezném. Hangszeres vagyok, aki olyan zenére improvizál, melyre főleg a popzene van hatással. Néhány akkordot megváltoztatok és esetleges dzsesszes kvalitása keletkezik, de a dzsessz lényege a spontaneitásban, a rögtönzésben, az adott pillanatban rejlik. Az én lemezeim hosszabb ideig készülnek, lehet változtatni rajta, hozzátenni, alakítani különböző módokon. Számomra, már csak azért sem dzsessz a zeném, még akkor sem, ha bizonyos részei kifejezetten improvizáltak. Nekiállhatnék én például improvizálni a Seven Steps to Heavenre is igen magas színvonalon, de ez nem az, amit szeretnék. Inkább a dalszerzés,a trombitám hangjának felfedezése érdekel, és az ilyen romantikus, "felnőttlemezek" készítése.

Ugyanakkor hallhattad most koncerten is, amikor élőben játszom a saját zenekarommal, rengeteg improvizálás és interaktivitás van. Szeretem, amikor a zenekari tagok figyelnek egymásra, inspirálják egymást és kockázatot vállalnak.

Tehát összegezve,a puritán dzsesszkritikusok szemében soha nem fogok dzsesszként elfogadható lemezt kiadni, mert nem tradicionális dzsesszt játszom. Viszont legalább játsszák a rádiók.

- Még két rövid kérdés. Kik a példaképeid?

Botti: Elég rövid a lista.Miles. Talán egy kis Chet és Freddie Hubbard, meg esetleg Woody Shaw.De számomra Miles messze vezeti acsapatot.

- Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

Botti: Hát,a Blue Nile Hats című lemeze az mindig egy kötelező darab a cédétáramban. Ezenkivül van most még benne néhány Miles Plugged Nickel lemez, a Bitches Brew újrakiadás és Savid Sylvian új lemeze.

- Köszönöm szépen az interjút.

Mező György

2000. augusztus 16.