John McLaughlin

The Heart Of Things - Live in Paris

Verve - Universal

John McLaughlin - elektromos gitár
Gary Thomas - tenor- és szopránszaxofon
Otmaro Ruiz - billentyűs hangszerek
Matthew Garrison - basszusgitár
Dennis Chambers - dob
Victor Williams - ütőhangszerek

John McLaughlin

John McLaughlin azok közé a zenészek közé tartozik, akik fontosnak tartják a különböző zenei korszakaikban létrejött élő produkcióikat hangzóanyagon dokumentálni. Feltehetően az alkotás, az élmény megismételhetetlenségének, a hallgatósággal való közös kapcsolat hatása indította arra, hogy felvegye a Between Nothingness and Eternityt, a Friday Night In San Franciscót, a Live In The Royal Festival Hallt és most a Heart Of Things című lemezeket. Ez a koncertlemez a vele azonos című '97-es, barnás borítójú stúdióalbum kék változata.
Kézzelfoghatóbb különbség, hogy a stúdióban rögzített lemez közreműködői közül hiányzik Jim Beard, helyette a még alig ismert, de szintén kitűnő Otmaro Ruiz játszik szintetizátoron. Hallhatóan nagy hatással van rá Joe Zawinul, némely hangszín az övére emlékeztet, és a szűk tartományban nagyon fürgén játszott hangok is az ő stílusát idézik. Érdekes módon a párizsi koncerten csak hármat adtak elő a stúdiólemez számaiból. A másik három közül az egyiket az 1990-es Royal Festival Hall-beli triókoncertből készült lemezről ismerhetjük (Mother Tongues), Gary Thomas szerzeménye (The Divide), a "Tony" című darab pedig feltehetően Tony Williams emlékére íródott, akivel McLaughlin 1969-től a dobos Lifetime zenekarában játszott együtt. Szokatlan szerkezetű kompozíció, melyben egy gyönyörű témájú ballada keretez egy közel hétperces dobszólót. Egyébként Dennis Chambers most is úgy dobol, hogy órát lehethozzá igazítani. Első hallásra ezek a számok nagy szabadságot engednek a muzsikusoknak, a zenekarvezető előzékenyen hosszú szólókra ad lehetőséget mindenkinek, melyet megfelelően ki is használnak - csak Gary Thomas játékában érezhető valamiféle túlzott visszafogottság. Érdekesség, hogy majdnem minden darab páratlan ritmusképletű, 4/4 csak páratlan hangsúlyozással fordul elő - amit McLaughlintól már megszokhattunk.

John McLaughlin
Ebben zenében nagyon kell egy kis finomság, melyet például a Tony áraszt. A hetvenhét percnyi hangzóanyag, akármennyire is zseniális, nem ajánlott klubokban lejátszani, próbára teheti a kávé mellett beszélgető zenehallgató befogadóképességét, bár az élő zene közvetlensége valószínűleg gazdagabb élményt jelenthetett a közönségnek.
John McLaughlin esetében mindig érdekes kérdés lehet, hogy vajon merre indul tovább a jövőben; úgy érzi-e, hogy a jelenlegi megközelítésével valóban a dolgok lényegébe nyert betekintést, vagy nyílnak még számára ajtók a belsőbb utak felé. John több mint harminc éve folyamatosan képes megújulni, számára legfeljebb az új lemezcím kitalálása okoz majd némi gondot.

2001. március 30.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster