Sting koncert, Kenny Kirkland nélkül

Tegnap elmentem megnézni Sting koncertjét a Universal Amphitheatre-ben. A koncert önmagában nagyon tetszett, viszont nagy csalódást okozott számomra a zongorista Jason Rebello játéka. Nagyon sok Sting koncertet hallgattam már végig Kenny Kirkland játékával. Szinte betéve tudtam a szólóit. Időnként úgy vártam, hogy Jason Rebello hasonló virtuozitással, ötlketgazdagsággal fogja a bizonyos szólókat eljátszani, de csalódnom kellett. Annyira gyenge, egyszerű, ötlettelen, virtuozitást mellőző szólókat produkált, hogy helyette is elszégyelltem magam, és igen megsajnáltam Stinget.

Kenny Kirkland 1998 november 12-én hagyott itt minket. Sting új lemezének felvételei e sajnálatos esemény miatt húzódtak el oly sokáig. Eddig csak azt hittem, hogy nagyon nehéz pótolni Kenny Kirklandet, a tegnapi koncert óta viszont tudom, hogy lehetetlen.

Kenny-nek egyetlen szólólemeze jelent meg1991-ben, amit most újra kiadtak. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen zseniális zenész miért nem jelentkezett több önálló opusszal. Egészen biztos, hogy azért, mert borzasztó elfoglalt volt. Tulajdonképpen egyszerre volt tagja Bradford Marsalis, illetve Sting zenekarainak az elmúlt 13-16 évben. Velük vagy lemezt vett fel, vagy turnézott. 1983-tól 86-ig még Wynton Marsalis is alkalmazói közé tartozott. Időnként már világsztárok is elhívták egy-egy lemezfelvételre. A modern dzsessz egyik legjobb lemeze szerintem Michael Brecker első szólóalbuma, amin Kenny zongorázik, Pat Metheny gitározik, Charlie Haden bőgőzik és Jack De Johnette dobol.

Az, hogy mennyire sokszínű volt, azt ez a lemez is nagyszerűen bizonyítja. Saját kompoziciói mellett eljátszik egy-egy szerzeményt a nagy példaképektől /Bud Powell, Thelonious Monk/ illetve két kortárs szerzőtől is /Ornette Coleman, Wayne Shorter/, akikkel ugyan nem dolgozott együtt, de nagy hatással voltak rá.

A lemezen a legkülönbözőbb hangulatok, tempók váltogatják egymást, Van itt minden: uptempo, straight ahead virtuozitás, nyugodt ballada, funky, calypso ritmusok, blues, stb. Kenny nemcsak zongorán, hanem különböző szintetizátorokon is játszik, színessé, izgalmassá téve ezzel a lemezt. Ráérzett arra, hogy egy végig straight ahead akusztikus dzsessz zongora lemez, akármennyire is tökéletes, néha unalmassá válhat,. Ő még a számokat is nagyon jó sorrendben rakta egymás után. Kenny minden számban lélegzetelállítóan játszik. Nem akarom senkihez hasonlítani a játékát, mert legfeljebb több zongorista keverékét tudnám csak meghatározni, annak meg semmi értelme. Kenny Kirkland igazi egyéniség, saját stílussal.

Nekem a John Coltrane-re emlékező nyitó szám /Mr J.C./ tetszik a legjobban. Itt mind Kenny, mind Branford Marsalis egészen zseniálisat alakítanak. A második felvételen /Midnight Silence/ nagyon tetszik, amint egy egész fúvós szekciót varázsol elénk a szintetizátorokkal. Bud Powell "Celia"-jában is minden hangszert ő szólaltat meg az ütösökön kivül. Itt hadd jegyezzem meg, hogy Don Alias mindkét duó számban meglehetősen forróvá varázsolja a hangulatot ütőhangszereivel. Több számot és előadót lehetne még kiemelni, de nem érdemes, mert az egész lemez egy tökéletes egész. Az biztos, hogy Branford Marsalis talán jobb, mint saját lemezein, sziporkázik.

Szerencsém volt több alkalommal Kenny-vel beszélgetni a Sting turnék során. Borzasztó kedves és szerény ember volt, tele fogékonysággal a világ új dolgai iránt, és rendkivül széles zenei érdeklődéssel, amibe belefért Thelonious Monk, James Brown, Herbie Hancock, Igor Stravinsky, Wayne Shorter, Chick Corea, Richard Strauss, Gustav Mahler, Nat King Cole, Keith Jarrett és Bartók Béla, de a Beatles,Sting, Seal és Tori Amos is.

Én úgy gondolom, hogy mindez hallatszik ezen a lemezen. Nem csak tiszteletadásból kell ezt a lemezt megvenni, hanem mert egy igazi zsnei kezeiből kikerült, kiemelkedően jó, modern dzsessz-lemezzel lehetünk gazdagabbak.

Mező György, Los Angeles

2000. szeptember 18.