MALI TO MEMPHIS

Megjelent: 1999., Putumayo World Music PUTU 145-2, Magyarországon forgalmazza az INDIeGO

Címek és közreműködők: (1) Mon Amour, Ma Cherie - Amadou and Mariam; (2) I'm in the Mood - John Lee Hooker; (3) Sirata - Habib Koité; (4) Sabali - Rokia Traoré; (5) You Don't Know My Mind - Guy Davis; (6) Kar Kar Madison - Boubacar Traoré; (7) Don't Ever Let Nobody Drag Your Spirit Down - Eric Bibb; (8) Dounouya - Lobi Traoré; (9) My Home Is in the Delta - Muddy Waters; (10) Standing in My Doorway Crying - Jessie Mae Hemphill; (11) Sabari - Baba Djan; (12) Queen Bee - Taj Mahal.

Lejátszási idő: 56 perc 50 mp A Putumayo World Music kiadó nevében hordozza koncepcióját és a hazai disztributor most "zizzent rá". A lemez azt igyekszik bemutatni, hogy a blues gyökerei az egykori Nyugat-Afrikai Királyság területére nyúlnak vissza. A zenét meghallgatva ebben kétségeim támadtak, és inkább osztom Joe Murányi véleményét, aki szerint Afrikában nincsen, és nem volt sem blues, sem pedig jazz. Ez a két műfaj Amerikában alakult ki és nem kizárólag csak a feketéknek köszönhetően. A válogatás afrikai része főleg a Bambara, Fulani és Songhai zenére fókuszál. Ezek a zenei hagyományok erős kapcsolatot szuggerálnak öt hangos moll pentatóniájuk révén az amerikai blueszal. Párhuzamok az afrikai és amerikai zenében. Ennyi és passz. Ezen az alapon a világ más részén született népzenék is rokoníthatók lennének a blueshoz, ha onnan nagy számban hurcoltak volna embereket az Újvilágba. Most meg lehet botránkozni, de inkább tessék meghallgatni ezt a szép, digipak csomagolású lemezt, és elolvasni a 20 hasznos oldal terjedelmű füzetcskét. (*****)

BERNARD ALLISON: Across the Water

Megjelent: 2000. augusztus 8., Tone-Cool CD 1178, Magyarországon forgalmazza a Mafioso Records.

Címek: (1) The River's Rising, (2) Meet Me Half Way, (3) I Just Came Back to Say Goodbye, (4) I Wanna Get You Back, (5) Love is Free, (6) Across the Water, (7) Change Your Way of Living, (8) Feels Kinda Funny, (9) Work It Out, (10) Higher Love, (11) I've Been Down.

Lejátszási idő: 49 perc 10 mp Annyira friss ez a lemez, hogy még csak az előzetes sajtópéldány, az ún. advance CD alapján írhatok róla, így a közreműködők névsorát nem áll módomban közölni. A 35 éves Bernard a három évvel ezelőtt elhunyt Luther Allison fia. Először 13 évesen játszott apja koncertlemezén. Bár a papától is sok mindent eltanult, de a slide-gitározásról Johnny Winter és a néhai Stevie Ray Vaughan adott neki tanácsokat. Az eredményt leginkább a 7. tételben lehet lemérni. A lemezről ugyan azt írta kiadója, hogy erőteljes blues-rock, de ezt nem osztom teljesen. A Love is Free és a Work It Out például gyönyörűszép lassú kompozíció, tele lélekkel és női vokálkórussal. Rádióbarát hangzás - ezt viszont készséggel aláírom, de fogadjunk, hogy rajtam kívül nem sokan fogják forgatni itt a Kárpát-medencében. A producer az a Jim Gaines, aki korábban Luther Allison mellett dolgozott még SRV-vel, Santanával, Albert Collinsszal vagy John Lee Hookerrel. Nagyszerű ének és gitárjáték, sok helyütt dominál a Hammond-hangszőnyeg, feltehetően Ron Levynek köszönhetően. "Köszönhetően az olyan fiatal sztároknak, mint Susan Tedeschi és Bernard Allison, a blues él és köszöni jól van." - írta a Billboard magazin. (****)

Új blueslemezekről dióhéjban

Blues De-Luxe (Columbia/Sony): Két lemezes kiadvány egy akusztikus és egy elektromos koronggal. Leadbellytől Jimmie Vaughanig, 1928-tól 1994-ig szemezget a cég a körébe tartozó labelek hihetetlenül gazdag archívumából. Benne olyan gyöngyszemek, mint Blind Willie Johnson Dark Was The Nightja vagy SRV The Sky Is Cryingja. A blueszal barátkozni kívánóknak feltétlenül ajánlott, de haladók is találhatnak csemegét. Számomra pl. Boz Scaggs felvétele volt ilyen. A válogatás ***** (19 + 14 szám/60'30" + 64'10")

Toni Lynn Washington: Good Things (Tone-Cool/Mafioso): "Jó dolgok jönnek azokra, akik várják" - szól a nyitó dal, és lőn. A Satisfaction címet olvasva Jaggerék himnuszára vártam, helyette egy szépséges lassú balladát kaptam Edward Frank zongorista tarsolyából. Az ilyen lassú darabok uralják a lemezt, lefekvés előtt elringat. A gospelkórusban eltöltött gyermekkor végig érződik az albumon. A fekete bluesdíva lemeze legalább olyan jó, mint a borítón látható '63-as Buick Rivera. **** (12 szám/43'45")

Rick Holmstrom: Gonna Get Wild (Tone-Cool/Mafioso): Először lemegyünk vadba, majd a végén elveszünk egy húzós, instrumentális shuffléban. De vége még nem a vég: kapunk egy titkos, zenekari 13. bónusztrekket, amiről nem szól a fáma és a borító. Az 1. és 12. között tipikus nyugati parti blues, fúvós kísérettel szvingelnek a muzsikusok. A témákat Holmstrom jegyzi, hol maga, hol társakkal. A Los Angeles-i fehér gitáros korábban játszott William Clarke-kal, Billy Boy Arnolddal,. - szóval nem kezdő. **** (12 szám/47'40")

Clarence "Gatemouth" Brown: Okie Dokie Stomp (Bullseye Blues Basics/Mafioso): Ez a sorozat a kiadó saját korábbi lemezeiből válogat, - foglalkoztam már egy ilyennel Johnny Copeland ürügyén. "Gatemouth" 1981-85 közötti lemezeiről hallhatók a felvételek. A nóták szvingelnek rendesen, fúvósok turbózzák főhősünk amúgy is lendületes előadását. (12 szám/55'25")

V/A: Deep River of Song: Mississippi - Saints & Sinners (Rounder/Mafioso): Amit tudni akartál a bluesról, de sosem merted megkérdezni - ferdíthetném Woody Allen filmcímét ide. A népzenegyűjtő Lomaxok 1935-42 közötti felvételeiből nagyszerű autentikus bluesok és egy kevés spirituálé is, meg templomi imák, helyenként interjúkkal. Az előadók jórészt ismeretlen amatőrök. A kisérőfüzet minden igényt kielégít a dalszöveggekkel és magyarázatokkal. (25 szám/74'30")

V/A: Deep River of Song: Mississippi - The Blues Lineage (Rounder/Mafioso): Azt is írhatnám: lásd fentebb, csak annyi különbséggel, hogy itt már profi, félprofi előadók felvételei szólnak az 1936-42 közötti időszakból. Eddie "Son" House, McKinley Morganfield (sic!), David "Honeyboy" Edwards, Willie Brown (akit Robert Johnson a Crossroadsban emleget),. (16 szám/61')

Jimi "Prime Time" Smith: Give Me Wings (Atomic Theory/Mafioso): Még tavalyi adósságom a gitáros-énekes Jimi Smith lemeze, melyen a Hammond-orgonista Michael Pendergast oroszlánrészt vállalt. Jazzes darabok keverednek bluesokkal ezen a koncertlemezen. A saját számok mellett Albert Collins és Luther Allison egy-egy nagyszerű szerzeménye is helyet kapott. ****? (12 szám/73'45")

Bhuba Bruce Lewis: Walk Down that Lonesome Fretboard (Duende/saját kiadás és terjesztés): Bruce Lewis énekes-gitáros Kentuckyból érkezett úgy a rendszerváltás után hazánkba. Ez a lemeze már három éve van piacon. Egy szál gitárral adja elő a bluesokat, a hazájából származó népdalokat. Csak négy számban élt a rájátszás adta lehetőséggel, inkább az élő megszólalásra helyezte a hangsúlyt. Robert Johnsontól Jimmie Rodgersen át Bill Monroe-ig szinte mindenki a kezében van, éneke is rendben. Nemcsak az útlevele szerint amerikai, hanem a zenéje miatt is. **** (16 szám/53'35")

Nemes Nagy Péter

2000. szeptember 25.



Click to Visit




FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster