Universal jazz Top

Maloschik Róbert, a Magyar Rádió dzsessz szerkesztőjének ajánlataiból

John McLaughlin - The Heart Of Things /Live/

Ha jól emlékszem, lehetett úgy 1997 nyarának egy ugyancsak borongós és az időszakhoz képest rendkívűl hűvös estéje, amikor a Budai Parkszinpad esőáztatta teltházas nézőterén én is ott szorongtam. Habár szabályosan dideregtünk - John McLaughlin például egy hajszáryítóval melengette elgémberedett ujjait! - mégsem tágítottunk. Fantasztikus koncert volt! Hogy ez miről jutott eszembe? Nos, ez egy koncertlemez, amit 1998 novemberében rögzítettek egy párizsi teremben. A The Heart of Things- turné jól elhúzódott. A Budapesten jártak közül a franciaországi hangversenyen is játszott a szaxofonos Gary Thomas, a szupersztár dobos Dennis Chambers, a kicsi, de annál ördöngösebb basszusgitáros Matthew Garrison /génjeiben hordozza a basszusmeneteket, hisz apja Jimmy Garrison John Coltrane bőgőse volt egykoron!/, valamint az ütőhangszeres Victor Williams. Az egyetlen csere a billentyűs hangszerek mögött történt - Jim Beard-et Otmaro Ruiz váltotta. Ez egy kolosszális jazz-rock lemez, csupa dinamizmus, csupa virtuozitás. Futás az első lemezbolt felé. /5/

Dee Dee Bridgewater - Live At Yoshi's

Itt egy másik 1998-as koncertlemez. Ennek érdekessége, hogy a lassan 25 léve Párizsban élő memphisi fekete énekesnő /50/ ellátogatott Kaliforniába, de vitte magával francia zongoristáját /Thierry Eliez/ és bőgősét /Thomas Bramerie/ is. Dee Dee szerintem ma a legjobb az Ella Fitzgerald által kijelölt "scat" útvonalat követők közül. A sodró erejű swingekben és a balladákban egyaránt nagyot alakít, plusz egyéni humorával a közönséget nemcsak tapsra, hanem nevetésre is ingerli. /5/

Kenny Barron - Spirit Song

Az utóbbi húsz évben lettem Kenny Barron-fan. /Ebben a rajongásban csak megerősített 1992 novemberében, mikor is a Budapesrt Kongresszusi Központban lépett fel, így élőben is láthattam, majd a szenzációs koncert után néhány szót is válthattam vele/. Barront /57/ mindig is modern zongoristának tartottam, de ez a CD-je még az eddigieknél is jobban tetszik nekem. Az első szám hallgatása közben úgy éreztem magam, mintha egyszerre játszanék egy Oláh Kálmán Sextet és egy Black Smith Workshop lemezt. Az alaptrió /Barron - zongora, Rufus reid - bőgő, Billy Hart - dob/ itt / és még több másik számban/ kiegészül a veterán trombitás, Eddie Henderasonnal és az ifjú titán szaxofonos David Sanchezzel. De nagyon jó az a két felvétel, ahol Regina Carter hegedül, és az a három "track" is, melyen a gitáros, Russell Malone "domborít". Ezredvégi, modern mainstream a legjavából! /5/

Steve Lacy - Roswell Rudd - Monk's Dream

Monk világát mindig is szerettem. S habár a szopránszaxofonos Lacy /66/ és a harsonás Rudd /65/ a legbelső avantgarde körhöz tartoznak, ez a lemezük még számomra is élvezhető. Csak Irene Aebi "idegborzoló"+ hangját tudnám feledni. De mivel a "nasasszony" csak két felvételen "markolt a lelkembe", így majdnem five starsnak, magyarul ötös alának minősítem ezt a CD-t! /5/

Yosuke Yamashita New York Trio - Fragments 1999

A tokiói zongorista /58/ kétségkívül a legjobb - mind technikailag, mind kompozicióilag - hangszerén a Felkelő Nap országában.De játékában én erős Cecil Taylor reminiszcenciákat érzek. Magyarul, túl modern nekem. Persze, végig bírtam hallgatni a lemezt, de nem kimondottan az én izlésvilágomnak való ez a CD. A New York-iak,a bőgős Cecil McBee és a dobos Pheeroan Aklaff méltó partnekrek ebben a néhol absztrakt "szárnyalásban". /4/

All Jarreau - Tomorrow Today

Természetesen én is ott áztam 1998 nyarán a PeCsa /Petőfi Csarnok, you know/ szabadterén, mikor az akkor még csak 58 éves hangszálvirtuóz /ő így mondja a saját nevét: Ál dzseró!/ elkápráztatta a közönséget. Már akkor mondta, hogy van egy új számuk, a Tomorrow Today és rövidesen lesz lemezük is. Ehhez képest a zeneszerző-billentyűs Freddie Ravel csak ebben az egy számban játszhat, a többieknek meg semmi nyoma ezen a poplemezen. Úgy értsék, ahogy mondom - ez egy poplemez! Persze, ezt mi megbocsájtjuk Al bácsinak, de dzsessszlemezként ezt a CD-t nem lehet "megcsillagozni". Amikor a hetedik számhoz értem, meglepődtem, mert mintha egy régi Lírai Weather Report- számot hallottam volna. Fülem ezúttal sem csalt, hisz Josef Zawinul szerzeménye ez /Something That You Said/ nagyjából a "Mr Gone" korszakból. Jaco Pastorius szellemét Jommy Johnson idézi, nem beszélve arról, hogy Steve Gadd a dobos: /Ez a legdzsesszesebb felvétel az egész lemezen!/ És van egy gyönyörű duett is, amit Al apó Vanessa Williams-szel énekel. De nem semmi az utolsó nóta, az acapella Bobby McFerrines Puddit. Azoknak ajánlom, akik a kellemes popzenét szeretik,vagy "megveszekedett" All Jarreau-rajongók.

2000. augusztus 3.