Eric Clapton – Me and Mr. Johnson

Van a kedves olvasók között olyan, aki ne ismerné Eric Clapton nevét? Nem hiszem, ugyanis „Mr. Slowhand” már egy élő legenda. Játszott a 60’as években a Beatlesszel és még egy sor legendával. John Lennon és George Harrison haverja volt, rengeteg Grammy-díjat mondhat magáénak (meg ki tudja mennyi más elismerést). A nevéhez fűződik az egyik legjobb (ha nem A legjobb) MTV Unplugged album. No meg persze, amúgy „mellékesen” megszámlálhatatlan remek dal és blues-lemez került ki a keze alól hosszú pályafutása alatt.

Ne is csodálkozzunk így hát azon, hogy Clapton Úr ma már a gyökereit keresi, s tiszteleg a blues hallhatatlan alakjai előtt. Így volt ez a 2000-es Riding With The King címet viselő, BB Kinggel közösen felvett korongon is, míg legutóbbi, nem kevésbé nagyszerű, Raptile címmel kiadott anyagát nagybátyának ajánlotta, aki a kis Eric zenei ízlését alakította (szerencsékre remek irányba). A mostanság megjelent új lemez pedig a Mississipi blues legendás alakjának, Robert Johnsonnak állít méltó emléket.

No, de kicsoda is ez a Mr. Johnson? Gyakran nevezik őt minden idők legjobb blues zenészének. A 30-as években írta és adta elő dalait, sajnos mindössze 27 év adatott meg neki és mindössze 29 dal maradt utána, de alakja így is legendássá vált. Igazi csavargó volt, aki kocsmáról kocsmára járva adta elő blues-dalait, amelyek vagy a szerelemi kalandokról vagy a csavargásról szóltak. Játszott a kor összes nagy blues-zenészével, s mindenhol valamiféle nőügybe keveredett – állítólag halálát is ez okozta – de ez talán már csak a mítosz része. Munkássága hatással volt több mára szintén legendássá vált együttesre, dalait többek között feldolgozta a Rolling Stones, a Led Zeppelin vagy a Fleetwood Mac. Nem is beszélve Eric Claptonról, akinek zenéje egyébként is igen közel áll Robert Johnson stílusához.

Az albumon tehát a legendás zenész 14 dala elevenedik meg rendkívül intim is ihletett tolmácsolásban. Mr. Clapton s kiváló zenésztársai tisztelettel és élettel töltik meg a remek darabokat. Hihetetlen, hogy ezek a dalok már 70 évesek, mert ma hallgatva is mélyen megérintik az embert. Fantasztikus az a dinamika vagy épp az a melankólia, amely elemi erővel hat ránk.

Gyönyörű és esszenciális blues ez – aki nem ismeri a stílust, annak remek kiindulópont megismerni és megszeretni a hangulatát. Aki pedig szereti ezt a zenét, annak nem is mondok semmit, álljanak itt inkább Eric Clapton szavai: „Figyelemre méltó dolog, hogy egész életemben egyetlen ember munkája vezetett és hatott rám. (…) Sosem tudtam igazán elszakadni tőle, végül annyira rabul ejtett, hogy semmi mást nem tudok így értékelni.(…) Ez a legtisztább zene, amit valaha hallottam.”

-HZ-

2004. április 21.