És szól a gitár, mert anya csak egy van...

(TÍZÉVES A NEOPRIMITÍV)

"Az előttünk járó generáció egész életében azon munkálkodott, hogy elérjen bizonyos rangot az életben, felöltsön állásának megfelelő ruhákat és beássa magát a megfelelő rókalyukakba. Nekünk nagy szerencsénk volt, hogy huszonöt éves korunkra rájöttünk, mi azt a rókalyukat foglaljuk el, amelyiket csak akarjuk."

George Harrison

 

AZT GONDOLOK, AMIT CSAK AKAROK

1981 novemberében felfokozott várakozás, több száz fős tömeg jelenlétében lép színre a Neoprimitív együttes a Közgáz gólyabálján. A helyszín ismerős: a Neoprimitív innen indult és évenként legalább egyszer ide is tért vissza: minden év őszén, az egyetem gólyabálján mutatták be új műsorukat.

A terem elsötétül, szórvány fütty, kiabálás, majd valahonnan, talán már nem is létező magasságokból megszólal a rádióból jólismert bemondóhangja. Ünnepélyes, mint egy szavazás és kimért, mint egy telek a Balaton partján. " Hölgyeim és uraim! A történelem csak rendkívüli esetekben ismétli meg önmagát. Pár perc múlva olyan fiatalemberek állnak majd Önök előtt, akiknek neve egy időben sokaknak sokat mondott. Olyanok, akiknek szíve együtt dobbant a hetvenes évek fiatalságáéval. Volt, aki felnézett rájuk, volt aki lenézte őket, mások pedig elnéztek mellettük. Akik nem utálták őket, azok rajongtak értük. Ahol nevük elhangzott, ott szem nem maradt szárazon.

Hölgyeim és uraim! Megtörtént a csoda: ismét együtt a Neoprimitív!"

Hatalmas üdvrivalgás, a musorközlő rövid szünet után, még mindig sötétben, hozzáteszi: "Most a Neoprimitív egyórás figyelmeztető musort tart."

Így kezdődött a Neoprimitív hetedik, "Álarcképtelenség" című műsora. Mint csaknem minden gólyabálon, a bukás ezúttal is látványos és sokat sejtető volt. A bukás, mely mintha csak egy előre elrendelt rendezői utasítás szerint csak azért történt volna, hogy azután egy éven keresztül sikert sikerre halmozzanak ennek a különös, legföljebb ha önmagához hasonlítható együttesnek a tagjai.

S felhangzott az Álarcképtelenség első dala: Mama, kérek még egy fagylaltot, / hogy legyen valami, mit nyalhatok,/ mama, ez egy hathúros gitár,/ nem bírja a politikát, / mama, látod, hátat fordítok, / s legföljebb magamban ordítok, / azt gondolok, amit csak akarok, / és arra, amire merek...

Ez volt hát a Neoprimitív 1981 őszén, mint ahogy azt az Álarcképtelenség alcíme is jelzi."Háttal a politikának". (Persze úgy, hogy közben mégicsak szembe kell nézni vele!) De hát mi történt azzal az együttessel, melynek alakulását csaknem akkora homály fedi, mint jelenét és jövőjét; azzal amely megalkotta az "Uralkodóosztály I/b." címu, magnókazetták ezreire átmásolt zenés politikai kabarét? Hogyan jutott el odáig a Neoprimitív, hogy a nyolcvanas évek elején már arra is gondol, amire mer?

Hívjuk segítségül Sebők Jánost, a Közgazdász egykori újságíróját, aki a lap 1976 június 2-i számában "Mindenki ismerősei" címmel szóra bírja az akkor még teljesen ismeretlen Neoprimitív tagjait:

"Jancsó: másodévesek voltunk, amikor Nagy Gyuszi és Jobbágy Gyuszi discot tartottak az egyetemi klubban. Itt ismerkedtünk meg és jöttünk össze. Később csatlakozott hozzánk Jack, ősszel szüretelni mentünk, magunkkal vittük a gitárokat is. Ott játszottunk közösen."

Világos beszéd, bár teljesen érdektelen, csupán azért említjük, mert ez volt az első újságcikk, amely a Neoprimitívvel foglalkozott. Az együttes névsora 1976 tavaszán: Jobbágy Gyula (Vászon), Jancsó Kornél (Jamzon), Nagy Gyula (Szipü), Markó István (Jack Bruce), Szántó Péter (Yeti) és Szentirmay László(Irma).

Ezt követően a Neoprimitív több személyi változáson ment keresztül, ezek azonban a személyi összetételt nem érintették. E talányosan igaznak tűnő mondat után nyissuk föl a Rocklexikon 1982-es kiadását a Neoprimitív címszónál (a könyv egyébként a legtöbb házikönyvtárban magától is ott nyílik ki).

"...A zenekar tagjai jóformán a fél világot bejárták, így Csehszlovákiában, a Fülöp-szigeteken, Marokkóban, Angliában, Hong Kongban, a Szovjetunióban és Hollandiában is jártak, e tény értékéből valamit levon, hogy nem együtt, hanem egyenként, hivatalos vagy privát utakon. Második nagylemezük anyaga annyiban hasonlít az elsőhöz, hogy az sem jelenik meg... A zenekar névsora és hangszerbeosztása: Föld S. Péter (szájzene, moog, írógép, valamint szájzár, ritmuskelepce, padlizsán meg minden), ő a zenekar vezetője, Jancsó Kornél ritmusgitáron játszik, valamint zenekarvezető, Jobbágy Gyula (Yamaha, kettős tudat, zenekarvezető), Pleschinger Sándor (Steel-gitár, harmonika és ő vezeti a zenekart), SzántóPéter (Hi-fi csörgők, elektronika és a zenekar vezetése mellett ő az Omega-féle Léna-paródiában a "... még a havat is belepte már a hó" sornak társszerzője, negyedmagával!), Ifj. dr. Szentirmay Lászlódr., a fiatalabbik, ritmusszekción játszik, övé a gázsi: a két láda sör, mert zenekarvezető... A zenekar muködését a következő műsorok fémjelzik: Neandervölgyi séta (1976), Hótehénke és a hét tirpák (1977), Robinson a kani bálon (1977), Szolidaritási fa-rock fesztivál (1978), The Antibabies (1979), Uralkodóosztály I/b. (1980/81-es tanév). " A jövő zenéje" címu emlékezetes memoár-kötetük várhatóan 1987-ben sem készül el."

Tökéletes lexikon nem volt, nincs is és nem is lesz, így a Rocklexikonból sajnálatos módon kimaradt a Neoprimitív hetedik tagjának, a zenekarvezető Nagy Gyulának a neve. O kezeli az együttes tulajdonában lévő ládagyíkokat és náditippancsokat, valamint, ha az összhang ezt feltétlenül megkívánja, a fogait csikorgatja.

1976-ban készült tehát a "Neandervölgyi séta", majd rá fél évre a "Hótehénke és a hét tirpák" című műsor, amelyből egy dal azóta is slágergyanús: dal egy törpéről, amely tizenhat tonnát nyom és még KISZ-gyűlések alatt is nyílt hártyákkal játszik.

1977 nyarán egy fiatal újságíró, Föld S. Péter megtekintette a Neoprimitív műsorát. Unalmasnak és rossznak találta, ezért úgy döntött csatlakozik hozzájuk. Erről így számol be akkori, nemlétező, ám hitelesnek elfogadható naplójában:

"A Múzeum körúton az antikvárium előtt álltam. Nem a kirakatot néztem, hanem annak tükrében a mögöttem elhaladóembereket. Így lettem figyelmes egy sírdogálófiatalemberre. JancsóKornél volt az, a Neoprimitív egyik gitárosa. Vettem neki egy fagylaltot, de még mindig szipogott. Késobb elmondta, hogy bajban van a Neoprimitív, mert nincs egyetlen eredeti gondolatuk sem, ráadásul ahonnan lopnának, ott sincs. Megsimogattam a fejét, ettől megnyugodott és másnap elvittem a Neoprimitívnek a Robinson a kani bálon c. műsor teljes szövegét és kottáját..."

Jancsó így emlékszik vissza erre a már történelminek tunő eseményre: "Sétáltam a Múzeum körúton, amikor egy sírófiatalembert vettem észre. Föld S. Péter volt, és esdekelt, hogy vegyük fel a Neoprimitívbe..." És így tovább, csak pontosan az ellenkezője annak, amit néhány sorral feljebb olvastunk. Mindez csak azért volt érdekes, hogy lássuk: a dokumentumok gyakran mennyire eltérhetnek egymástól. Ami viszont már nem dokumentum, hanem tény: őszre elkészült a Robinson a kani bálon, amelynek alapötletét Ilf-Petrov szállította, "Hogyan született Robinson?" című novellájuk formájában. A Neoprimitív-változat arról szólt, hogy Robi partot ér egy lakatlan szigeten, ahol felállítja a KISZ-alapszervét.

Ez volt az első, majdhogynem politikainak nevezhető Neoprimitív-műsor, amely az ifjúsági szervezet néhány visszáságát állította pellengérre. Ez az utolsódalban ("Mindenki másért csinálja ") például így fogalmazódik meg: Van, aki csinálja, mert jólesik, / van, aki csak akkor, ha kergetik, / van, aki kényes, van aki önkényes, / van, aki képesített, s akad ki már nem képes... / Van, aki bennünket pokolra kívánna, / van, aki mint rossz fát, innen kivágna / van, aki azt mondja, hogy mi azt mondjuk, / pedig az is lehet, hogy mi másképp gondoljuk...

KÉT LEVÉL, MEG BIZONYOS SÖRÖK

Hogy miként gondolta a Neoprimitív, nem derül ki abból a levélből, melyet a KISZ Központi Bizottságához és az Orvosegyetem c. lap szerkesztőségéhez juttatott el egy "medikus hallgató".

"Tisztelt szerkesztőség! Nemrégiben az egyetem Hársfa utcai kollégiumában lépett fel egy Neoprimitív nevű együttes. Műsoruk elején úgy mutatták be őket, mint a Közgáz együttesét. A műsor egy meglehetősen ostoba történetre alapozva ifjúsági szervezetünkről szólt. Én szeretem a jó, politikus humort, szívesen hallgatom például Hofi Géza vagy a Mikroszkóp Színpad műsorait, de ahogy a Neoprimitív "politizált", az ízléstelen, obszcén és zavaros volt. ogy gondolom, ez a műsor nemcsak bennem, hanem minden jóérzésű fiatalban jogos felháborodást kelt. Több olyan kijelentés is elhangzott, vicces formában, amelyek a KISZ-t nemi szervhez hasonlították. Nagyon megdöbbentett, hogy ilyen közönséges poénokkal nagy sikert aratttak.

Üdvözlettel: egy medikus hallgató"

Részlet az Orvosegyetem c. laphoz elküldött, meg nem jelent levélből:

"Kedves medikus hallgató! Könnyű lenne most azzal elintézni a leveled, hogy nem értetted, mit akarunk műsorunkban elmondani. Könnyű volna és igazságtalan, mint ahogy mi is annak éreztük észrevételeidet. Hogy mi nem a hagyományos kabaré módját választottuk - ez ízlés dolga. Te Hofit szereted - mi úgy látjuk öt éve jobb volt, mint négy éve. Lehet, hogy műsorunk még néhány helyen kiforratlan, de hogy zavaros lenne, nem hisszük. Azt írod, az ifjúsági szervezetet nemi szervhez hasonlítottuk. Ez nem igaz, s egyébként is, egy jövendő orvos, aki anatómiát tanult az egyetemen, ezt magától is megállapíthatta volna.

Üdvözöl: a Neoprimitív"

Az ügyből nem lett ügy. Az Orvosegyetem elküldte egy szenvedélyes tollú riporterét egy Neoprimitív koncertre. Igen jól szórakozott, ám azon kívül, hogy megivott néhány üveg világos sört, mást nemigen tett a helyzet tisztázása érdekében.

Ma már látjuk, neki volt igaza. A dolgokat tisztázni utólag is lehet, azt a néhány sört azonban csak ott, a Közgáz Klubban ihatta meg.

"JÓ NEKTEK, TI LEGALÁBB CSINÁLTOK VALAMIT"

1978-ban szolidaritási rock-fesztivált rendeztek Budapesten. Ekkor csillogott a legfényesebben a Piramis csillaga, ekkor igazán népszerű a legalitás határát még csak súroló P. Mobil, így semmi különös nincs abban, hogy az a negyvenezer ember, akit a szolidaritás jelszava alatt csalogattak ki egy rock-koncertre, sok mindenre gondolt, csupán a szolidaritásra nem. Az akkor már öt éve emigrációban élő chilei együttest például kifütyülték a lelkes magyar fiatalok - hiszen ők a Piramist és a Mobilt akarták hallani.

Mindez cseppet sem zavarta a KISZ-t, hogy a rendezvényt sikerként könyvelje el. Hiszen negyvenezer embert mozgattak meg!

Ilyen előzmények hatására készült el a Neoprimitív negyedik, "Szolidaritási fa-rock fesztivál" című műsora, amelyről így számol be a Magyar Ifjúság riportere a lap 1979. nov. 23-i számában:

"Egymás ölében, nyakában ülve, ablakpárkányra kapaszkodva, állva és guggolva szorong a többszázfőnyi közönség. Az alkalmi színpadra hét, fehér lepelbe burkolózott fiú libben ki, majd a lepleket ledobják és a különleges jelmezek láttán az elragadtatott közönség a tetszésnyilvánítás minden módján köszönti az együttest. Feszes bőr- és enyhén rongyos ruhák, elképesztő szemüvegek, láncok, óriási biztosítótűk, fémkarika és zsilettpenge fülbevalók: punk paródia következik. A hivatásos közönségorjítő és elektronizált sámán, vagyis a show-vivo megadja a kezdohangot (mellyel, mint mondja, az előző műsor óta tartozik). Az igazi hatást nem elektromos zörejekkel, hanem akusztikus gitárokkal, csörgőkkel és dobokkal kísért saját szövegek váltják ki. Az aktív Neoprimitív hódolók már együtt éneklik a Neoprimitívvel: Te, aki a koncerten mereven bámulsz / és biztosítótűvel biztosítod magad / az értelem ellen, hátha nem ragad / rád így semmi sem - csak a KOSZ..."

1980 őszén Pozsonyban és Brünnben is fellép a Neoprimitív. Ennek kapcsán a pozsonyi rádiómagyar adásainak riportere interjút készített az együttessel, s az november 1-jén hangzott el:

Riporter: "Milyen a visszhangja a műsorotoknak a magyar fiatalok körében?"

Szentirmay: "Eléggé vegyes, volt már, hogy elit helyeken is megbuktunk. Például egy külkereskedelmi vállalat KISZ-táborában, melyet a balatonfüredi Annabella szállóban rendeztek. A másik véglet: egy budapesti külvárosi ifjúsági klub, ahol a közönség túlnyomórésze cigányfiatal volt. Ők jóval többet megértettek a műsorból."

Riporter: "Hogyan neveznétek műsorotok stílusát?" Jobbágy: "Ez, amit mi csinálunk, zenés próza, ennél jobb kifejezést nem találtunk rá. Ismert zenei elemeket használunk föl, a rock együttesek dallamaitól kezdve a legrondább slágerekig, és erre írunk szövegeket, elsősorban politikai jellegueket."

Az interjúban szóesett egy külvárosi klubról, meg cigányfiatalokról. A történethez még hozzátartozik, hogy a fellépés után odajött hozzánk egy srác, nézte, ahogy rakodjuk el a cuccainkat, majd egyszer csak megszólalt:

- De jónektek!

- Miért jónekünk? - kérdeztük. - Holnap reggel korán kelünk , megyünk dolgozni, fáradtak leszünk.

- Igen, de ti legalább csináltok valamit!

HÁROM FEKETE BÁRÁNY, MEG EGY SÖTÉT LÓ

Tisztelet "az egykori" Nagy Ferónak, a Beatrice, a Bikini, a Csigabiga, valamint egyéb zenekarai legjobb énekesének, a majdnem megvalósult Hamletnek, a nemzet egykori csótányának - ma inkább ne minősítsük, mijének... Ám amikor most következő történetünk, játszódik, még nem ismertük személyesen. 1978 decemberében rock-blues fesztivált rendeztek a Közgázon. Hallgassunk meg erről egy hiteles szemtanút, a Neoprimitív zenekarvezetojét, Nagy Gyulát:

"A Minin kívül a három "fekete bárány"-t hívták meg erre a koncertre: a Hobo Blues Bandet, a P. Mobilt, és a Beatricét. Rajtuk kívül még egy "sötét ló" szerepelt a műsoron: a Neoprimitív.

A hangulat már a kezdés előtt felülmúlta a rendezők minden előzetes várakozását, mintegy négyezer - más adatok szerint 3997 - többségében "szakadt" fiatal szeretett volna eggyé válni a várhatóan őszinte kőkemény zene hangjával. A Közgáz aulájába normális körülmények között ennek a tömegnek egyharmadát lehetett volna beengedni, de a légkör amely hisztérikussá fokozta önmagát, ezt nem tette lehetővé. A bejárat előtt a rendorök könnygázsprayjel próbálták jobb belátásra bírni a meggyőzésnek ezt a módját nem túlságosan díjazó fiatalságot. Hogy mire ez a nagy érdeklődés? A Hobo B. B. ekkor még teljesen kezdőnek számított, szűkebb családtagjaikon kívül kevesen gondolták, hogy egyszer még sztárok lesznek ők is. A fő attrakciónak persze a Beatrice és a P. Mobil ígérkezett. A Mobil, mely a rock örök és elpusztíthatatlan zászlóvivőjévé vált és a Beatrice, mely Jerikó falainak ledöntését helyezte kilátásba híveinek.

A hatalmas tömegben a mintegy kétszázfős Neoprimitív tábor hangja elveszett egy időre, de ahogy telt az idő, híveinek száma egyre nott. Talán, mert nem tudta szinte senki, mit takar ez a teljesen hülye és balhészagú elnevezés: Neoprimitív.

- Valami balhét csinál majd a Neoprimitív, meglátod - mondta egy jól értesült srác a barátnőjének, de az csak legyintett. Kis, szemüveges mókuska volt, megtehette: - A Neoprimitív el se jön, mert be van tiltva, ezért csak a szelídebb számaikat játszhatják, amelyeket engednek nekik, - egészítette ki. Ez a párbeszéd márcsak azért is figyelemre méltó, mert mindketten aznap hallottak eloször a Neoprimitívről.

Eredetileg a Mini hangosításával játszottunk volna, ám amikor Török Ádám, az együttes becsületben felnőtté vált vezetője megjelent a színpadon és láttára felharsant a Neoprimitívet éltető kórus, úgy döntött: inkább utánuk lépjünk föl, mit lehessen tudni..."

Itt időzzünk el egy pillanatra, hogy idézhessük a budapesti Daily News 1978. december 20-i számából Iván Herskovits szakavatott írógépének néhány sorát:

"How on earth could be "Neoprimitives" have earned any acclaim with their strange dresses and not-very-convincing singing parodies, anyway?"

Azaz, hevenyészett magyar fordításban: "Hogy lehet, hogy ez a teljesen ismeretlen, különös ruházatú, nem túl meggyőző zenei paródiát bemutató Neoprimitív ekkora sikert aratott?"

A kérdésben benne van a válasz, de mielőtt teljesen beletemetkeznénk, menjünk tovább:

"Végül a P. Mobil után sorra kerülhettünk, bár ekkor már igen feszült volt a hangulat - a nézotéren és a színpadon egyaránt. A közönség ekkora már teljesen kifárasztotta önmagát, ráadásul a Beatrice törzsközönségének - lévén tizenhat éven aluliak - hamarosan távozniuk kellett: várta őket az a meghitten sivár környezet, a család, melynek ridegségét csak a Beatricével tudták valahogy elviselni.

Már alig ezerötszázan lehettek, amikor megjelentünk a színpadon. Elkezdtük játszani a Szolid a Rita című dalt - ez egyébként másfél évvel késobb kétes dicsoséget szerzett a Neoprimitívnek: a lengyelországi események hatására Tóth Dezso miniszterhelyettes fejbol idézte néhány sorát.

Lent közben egyre erosödött a Beatrice iránti igény, ebben az is közrejátszott, hogy a Beatrice technikusai - ok kezelték az erosítést - a nyolc mikrofonból négyet rögtön az elso szám után lekapcsoltak. A harmadik dal után még hármat, s amikor Nagy Feró személyesen is megjelent a színpadon, már csak egy maradt. S miközben a "nemzet csótánya" a színpadon lökdösodött, hogy hagyjuk már abba, mert ez nagyon cikis, az elso sorból egy baboskendos érces gyermekhangon elvisította magát: Ferót akarjuk!

- Ha ennyire kell, tessék, itt van! - futott át hetedmagunkon a gondolat, és már majdnem lelöktük a Mestert rajongói szeretett karjaiba, amikor egy pillanatra hátrafordultam. Ez volt a szerencsém - a hátam mögött vagy féltucat borruhás "testor" figyelte az eseményeket, nyakukban egy-egy hatalmas, mindenre elszánt, vasból készült lakattal.

Már az Anya csak egy van címu dal refrénjét énekeltük, amikor a Ricse egyik bravúros kezu technikusának sikerült kikapcsolnia az utolsó mikrofont is. Néhány másodpercig még tátogtunk a színpadon, majd elhagytuk a mások számára világot jelento deszkákat. "

VIHAR A KÖPŐCSÉSZÉBEN

Az eseményáradat újabb foszlánya 1980 tavaszán következett be: a Muszaki Egyetem E klubjában lépett fel a Neoprimitív. 1979-ben ugyan elkészült a The Antibabes címu musor is, ez azonban nem nyerte meg saját tetszésünket, így továbbra is a Fa-rock fesztivált játszottuk. Az E-ben közvetlenül elottünk az LGT játszott - Zorán és barátai néven. Hogy Zorán megnézte-e az utána következo Neoprimitívet, nem tudni, de barátai és öccse, Dusán, igen. Legnagyobb megdöbbenésünkre a musor után odajött hozzánk Presser Gábor, és azt mondta a maga stílusában: nagyon tetszett neki a Neoprimitív, s lenne-e kedvünk az LGT-vel turnézni a nyáron?

Zavarban voltunk, ezért sörrel kínáltuk, de ha jól emlékszünk, nem ivott. Kabaréba illo dolog: az ország legjobb zenekara és a Neoprimitív! Ezt nem gondolhatja komolyan egy olyan komoly ember, mint a Presser!

Komolyan gondolta. Néhány nap gondolkodási idot kértünk, majd úgy döntöttünk: magunkkal rántjuk az LGT-t.

- ORI-musorhoz ORI-engedély kell - mondta Pici, és ebben tökéletesen igaza volt. Csupán abban tévedett, hogy ezt meg is tudja szerezni a számunkra. Hamarosan már az ORI osztályvezetojének szobájában ültünk, Presser személye megtette a hatást: szinte barátként üdvözöltek bennünket, hiszen aki Pressernek barátja...

- Nem lesz semmi probléma - mondta Bulányi elvtárs. Itthagytok néhány szöveget, elmegyünk Tatára, a legközelebbi fellépésetekre, azután kiállítjuk az engedélyt.

Elégedetten távoztunk. Ki hitte volna, hogy ilyen rugalmas, segítokész emberek dolgoznak a sokak által szidott belvárosi üvegházban?

Néhány nap múlva telefonon érdeklodtünk, sikerült-e végigolvasni a szövegeinket?

- Igen - mondta Bulányi elvtárs. - Vegyék tudomásul, hogy sem most, sem máskor nem tárgyalunk magukkal. Tatára pedig már csak azért sem megyünk el, mert még úgy tunne, hogy megnéztük és nem engedélyeztük a musort.

Ez egyenes beszéd volt, igaz, most már magázódva, mint régi ismerosökhöz illik. Nem is jöttek el Tatára, csak Dusán, aki a televízió Pulzus c. musorát vezette. Neki is tetszett ez a zenés próza, amit a Neoprimitív csinált.

A tévéfelvételrol már csak annyi maradt meg bennünk, hogy a velünk egy adásban fellépo kubai táncosnonek elszakadt a cipoje, ezért az egyik lábát úgy vonszolta maga után, mint akirol éppen akkor vették le a járógipszet, hogy Berki Tamás énekelt, és hogy fellépett még az "oszinte kokemény" zenét játszóKarthágó együttes az elefántnyöszörgésrol írt dalukkal. És persze a Neoprimitív, melyrol 1980. május 24-én így számol be az Esti Hírlap kritikusa (bársony):

"Tegnap este egy nagyon eredeti együttest mutatott be Dusán a "nagyok" árnyékában. Már a nevük is jelzi, hogy ez esetben nem kívántatik meg az a halálos komolyság, melyre a slágerfilozófia bölcselmei igényt tartanakÚgy hívják oket, hogy Neoprimitív. Tagjai között van, aki ifjú oktató, van, aki, külkereskedo. Zenéje egyszeru, vagy ha tetszik, neo-egyszeru, de a szövegük már korántsem jámbor. Szellemes volt a szöveg és az ellen irányult, amit célba akart venni. A jómuzsikákon kívül Dusán musorának ez a nem komolykodó, de komoly beszélgetés kölcsönzött különös érdekességet."

A Neoprimitív szereplésébol botrány lett. No nem nagy, csak amolyan magyar méretu botrány: vihar egy köpocsészében. a televízióhoz írt levelek szerint a jóérzésu nézok felháborodása kétlépcsos volt: egyrészt, hogy ilyen borruhás, zsilettpengés, szakadt jelmezekbe bújt emberek hogyan kerülhetnek képernyore; másrészt, hogy ezek a társadalom peremén is legföljebb ha returjeggyel utazók miért oktathatnak egyetemen, dolgozhatnak külkereskedoként vagy éppen a sajtó területén?

Eltelt egy év, ismét tavaszodott, Presser ezúttal telefonon jelentkezett.

- Lenne kedvetek velünk fellépni ? - kérdezte.

- Jóaz ötlet -mondtuk. - Bizonyára az ORI-ban is tetszeni fog.

- Az idén másképp lesz - mondta Pici.

Néhány nap múlva ismét Bulányi elvtárs szobájában ültünk és tegezodtünk.

- Csak semmi politika, gyerekek - mondta, miután közöltük vele, hogy a musor egy politikai kabaré. - Akkor minden rendben lesz!

Nem is beszéltünk errol többet, Bulányi elvtárs izgatottan keresgélt egy felvételt a kazettás magnóján, majd amikor megtalálta, hátradolt a székén.

- Figyeljetek jól - mondta. - Igazi zenei csemege.

A hangszóróból egy Beatrice-koncert hangjai szólaltak meg. "Fiatalok - mondta két szám között Nagy Feró- ebben az országban sokan hazudnak, de a legjobban a Bors Jeno hazudik. Tudjátok, ki o? A Hanglemezgyár igazgatója. Nála jobban csak egy ember hazudik: a Bulányi. O meg az ORI-nál dolgozik." És így tovább, ha nem is szószerint, de a lényeg mindenképpen ez volt.

Azon a nyáron egyébként a KFT ment turnéra az LGT-vel. Nem volt túlságosan nehéz rájönnünk, miért: mindkét együttes neve három nagybetubol áll. A harmadik betu:" T ".

ÜVEGKORLÁTOK KÖZÖTT - URALKODÓ OSZTÁLY I/B.

1980 őszén mutatta be a Neoprimitív mindeddig legsikeresebb musorát, az Uralkodóosztály I/b-t. Ez már vérbeli politikai kabaré - legalábbis a közönség és az együttes tagjai szerint.

Hogy néha túlléptünk bizonyos határokon? Sándor György humoralista "Lyukasóra"c. musorában azt mondta: nálunk még a korlátok is üvegbol vannak.

A Neoprimitív pedig éppen ezeket a korlátokat fürkészte ezzel a musorral. Az Uralkodóosztály I/b. - melynek bemutatását csak hosszas belso cenzúra után engedélyeztük magunknak - úgy kezdodik, hogy egy tanteremnek képzelt színpadon megjelenik hét munkásruhás fiatalember az " Egyre száguld, egyre száguld, fenn a szputnyik éjjel-nappal meg sem áll" kezdetu orsi indulóra, majd a tan'tóbácsi elvezényeli magát: - Uralkodóosztály vigyázz! Fel! Jelentést kérek! A feljelentés azonban elmarad, helyette: - Tan'tóbácsi, jelentem, tegnap az élovilág órán három hulla volt. Oszolj! És kezdodhet a musor. Eloször egy munkásszállásról, melynek kultúrcellájában sok-sok vidám elvtárs, brigádverseny és televízió is van, majd rögtön ezután a Fa-rock fesztiválból átlényegített Hegyes cipo, tompa fa-rock c. dal (Fából van a munkásököl / és odacsap, ahol - a víz) következik. Egy fergeteges Edda Rock-kant Muvek jön ezután az "Edda vasat és a fémet" stílusában (Vasz ész acél országa lettünk, / mert itt a vas isz acél, / vasalt nadrágban jár mindenki / de rozsdászodik már a cél. / Ez a gyár itt nekünk termel, / miénk itt a hatalom / esz itt kérem osztálydiktatúra / s nem újítómozgalom. / S akkor az asztal mellé csaptam / összedolt a kártyavár / de amikor újra felébredek / a pia és a kártya vár...)

Az Edda Rock után egy lágyabb fekvésu formáció, a Newton Tramplies, úgy is mint a Magyar HanglemezgyártóVállalat önmagával kitüntetett diszkózenekara munkahelyi testlóbálás keretében elovezeti a Szép gyári nap c. produkciót (Szép gyári nap / holnap én leszek a másnapos, / a sok dumából / nekem csak a sör a világos. / Túlórában fényes jövonk építem / arccal a vasút felé. / Visszanézni én már régen nem merek, / a széles nyomtáv - elvakít...)

Még el sem ült a taps, megtudjuk, hogy: - Tan'tóbácsi kérem, tegnap azt mondták, hogy mi adjuk a világ földgáztermelésének a másfélszeresét, s ennek nagyobbik részét visszakapjuk; de a tan'tóbácsi mindezt egy dallal üti el: Várj, míg felkel majd a káposzta - egy olyan örökzöld, amelyik mindig piros.

Az egy híján három óra huszonegyes blues után a musorközlo bekonferál egy igazi politikai dalt, hogy azok is kapjanak valamit, akik a Neoprimitív állítólagos szókimondása vonzott ide (Szombat este volt / rigómászott le a fáról / szombat este volt / vígan integetett / szombat este volt / zsiráf úszott zavaros lében / egy könyvet olvasott / már csak a feje látszott...) és így tovább még vagy öt versszakon keresztül. A dal hatalmas sikrere bizonyítja: az ifjúsághoz a politikán keresztül is lehet szólni, nemcsak különbözo pop-fesztiválok szervezésével.

Rövid lélegzetvételnyi utazás a fovárosban, a program: városnézés - metróval; majd jöhet az Eloljárók fia, mely az EMKE, az Astoria és a Marx téri aluljárókban álcsövezo funkcigyerekek nehéz életét idézi meg: Apám lángész, anyám háztartásbeli / nyugdíjas már, a fater még mindig veri / kistesvérem, már régen elfogyott / lesz majd másik talán és abból én is kaphatok... Vagy egy másik rész ugyanebbol a dalból: Apám osztályharcos volt vala- / mikor régen és az volt a baja / hogy nem jött el még az új világ / s most hogy végre itt van / nem uralkodik önmagán...

S minden második versszak végén a refrén: ogy kell a rendszer / úgy kell neki / hogy olyan mint én, is szereti / mint függönyön rojtok / úgy lógok én / a munkából elol- / járók fia vagyok én...

Végül a Neoprimitív mindmáig legismertebb, kis híján klasszikussá vált dala, az Anya csak egy van, kokemény, heavy-metal, Honthy Hanna-világsláger és amit akartok: Anyám, te aki baltát adtál a kezembe / hogy ezzel verjem fejbe a fatert / de inkább a pincébe mentem le fáért / a brikett ennél még is többet ér... és a refrén: Minket így is összeköt - a szolidaritás / mert én is iszom pálinkát / és sötét vagyok és verem az asszonyt / mert o is sötét / és kitépem a kezét és a hátába szúrom / és szól a gitár, mert anya csak egy van / így neked írom a dalt - neked énekelek...

Az Uralkodóosztály I/b. - mint az együttes valamennyi musora - a Neoprimitív indulóval zárul. Ha nem idegenkednénk annyira a mottóktól, mottóként írnánk ide a dal néhány sorát. Így azonban egyszeruen csak lejegyezzük, hogy: Ne nézzetek furcsán ránk / nem gonoszt takar a ruhánk / ti értetek ég mibennünk a láng / s csak végso érv a bumeráng...

EPILÓG UTÁN

1982 februárjának utolsónapján - jól jegyezzük meg a dátumot, mert nem lényeges - a Neoprimitív búcsúkoncertet ad a Közgázon. A RádióÖtödik Sebesség címu musorában ugyan elhangzik egy kételkedo megjegyzés, miszerint az együttes arról (is) híres, hogy idonként, látszólag mindenféle ok nélkül, búcsúkoncertet ad. Az érdeklodést azonban ez sem tudja csökkenteni. Szünet nélkül csöngenek a telefonok a neoprimitívek háza táján: igaz a hír, hogy ez lesz az utolsó?

A celluloid szalagon is megörökített búcsúkoncert a legelso musor számaival kezdodik, majd sorban végig az összes musoron. Ráadásul a Neoprimitív életében eloször (és eddig utoljára) elektromos hangszerekkel szólal meg egy igazi zenei csemege, az "oszinte kokemény" egyakkordos változata: Dolgoztam egész nap, mint egy állat / hát hogy éljek úgy, mint egy ember. Mindez ötször egymás után, minthogy az ötnapos munkahét általánossá vált országunkban.

Miután elül a taps, az együttes egyik vezetoje bejelenti: A "Neoprimitív" ezentúl "A NEOPRIMITÍV" néven lép fel. Az ok: a "NEOPRIMITÍV" a Rock lexikonban csupán a 214. oldalon kapott helyett, míg az "A NEOPRIMITÍV" néven elorukkolhat a 15. oldalra - Amon Düül II és az Animals közé.

Mi történt még ezután a Neoprimitívvel ? Az új név nem vált be, ezért még a régi cégér alatt további mintegy 30 búcsúkoncertet rendeztek; nem léphettek fel még egyszer a TV-ben, de 1984-ben (bezárása elott) még szerepeltek a budai Ifi Parkban; az együttes lemezfelvételérol és betiltásáról szállingózóhírek egyaránt alaptalannak bizonyultak (eddig). A mindig megújulni kész Neoprimitívnél tehát minden maradt a régiben (eddig).