Björk - Vespertine

Első albumát 1977-ben készítette, tizenegy éves korában, de szóló karrierjének (eddig) legjobb lemezére, a Vespertine-ra 24 évet kellett várnunk. Nem mintha a köztes anyagok gyengék lettek volna.

Még mindig úgy énekel, mint egy iskoláslány vagy akár egy dalos pacsirta, ám Björköt újabban a pop nagy dívái között szokás emlegetni.

A 80-as évek elején a Sugarcubes-szal feltűnt művésznő friss lemeze könnyű, mint a pille, dalai mégis koncentráltak, eltűnt az a kislányos izgalom a hangjából, amely a korábbi darabokat itt-ott jellemezhette, és igazán érezhetően felnőttes magabiztossággal vette fel ezeket a szerzeményeket.

Talán a Radiohead Kid A lemezéhez lehetne a legjobban hasonlítani a Vespertine-t, ám amíg a Kid A olyan, mintha a zenekarnak egy számára igen ingoványos talajon, rizikót vállalva kellene ügyesen mozognia, addig Björk úgy énekel, hogy érezhető, tudja, ismeri minden egyes apró részletét az albumnak.

Nagy részét a Dancer in the Dark forgatásának évében, laptopján írta, Dániában és Spanyolországban, a lemez felvételeit New Yorkban kezdték el, majd San Franciscóban és Londonban is dolgoztak, de a nagy részét Björk egyedül készítette el, Digi 001 Systems-t, ProTools PowerMix-et használt és Apple laptopot, mely lehetőséget adott arra, hogy bárhol, bármikor csiszolhatta a dalokat, akkor és ott vehette fel a vokál vagy egyéb részleteket, ahol és amikor a legmegfelelőbbnek érezte.

„Olyan albumot akartam csinálni, ami az ellentéte a Homogenic-nek, amely elég extrovertáltra sikerült. A Vespertine személyesebb, intimebb lemez, mint elődjei. A turnén is valami mást szeretnék, nem akarok stadionokban, vagy rock klubokban játszani, hanem meg akarom teremteni azt az atmoszférát, ahol úgy énekelhetek, mintha csak otthon lennék. Nem akarok üvölteni csak azért, hogy a közönség halljon. Ettől még nem leszek klasszikus, vagy opera énekes, és még mindig büszke vagyok arra, hogy popzenét játszok.”

Nehéz megmondani, mely napszak az, amelyikhez ez a lemez a legjobban passzol, hogy inkább éjszaka, a sötétben, fejhallgatóval kell hallgatni, vagy pont egy zsúfolt buszon, a lehető leghangosabban, hogy ne halljuk, hogy a hétköznapok a fülünkbe ordítanak, minden esetre érdemes megpróbálni és ráhangolódni, mert ettől biztosan kikapcsolódunk, és egy egészen más világba kerülünk.

/C/

2001. szeptember 3.