Alanis Morissette - Under Rug Swept

Alanis Morissette az egyik legnagyobb sztár, aki több, mint 40 millió eladott albummal büszkélkedhet, meg persze hét Grammy-díjjal! Hét évvel ezelőtt „Jagged Little Pill” című lemezével szinte berobbant a köztudatba, és rögtön a világ élvonalában termett. A „You Oughta Know”, „Ironic”, „Hand In My Pocket” nagyszerű dallamaira, frappáns szövegeire, ötletes zenei megoldásaira még most is mindenki szívesen emlékezik vissza, akár csak a négy évvel ezelőtti Morissette album („Supposed Former Infatuation Junkie”) dalaira. A február 25-én megjelent lemez nagyszerű folytatása Alanis eddigi karrierjének. Egy közvetlen, természetes stílusú és roppant kreatív művész igényes, de mégis populáris zenéje, kiváló szövegekkel. Rendhagyó módon maga a művésznő mesél most a dalok születéséről, a bennük rejlő mondanivalóról.

„Az „Under Rug Swept” egy lírikus album, aminek kiinduló pontja a „Hands Clean”. Ennek a dalnak a témája, és persze néhány másik dalnak is, olyasmi, amit most életemben először kimondok, olyan módon, ahogyan eddig még soha nem voltam rá képes.

Így, a tartalmuk miatt nagyon sok bátorságra volt szükségem, hogy beszéljek róluk, hogy megírjam, elénekeljem a lemezen szereplő dalokat. Most elérkeztem egy olyan ponthoz az életemben, hogy úgy érzem, most van az a pillanat, hogy szeretnék ezekről a dolgokról beszélni, olyan őszintén és nyíltan, ahogyan csak tudok. És az évek multával egyre jobban sikerül ezt megvalósítanom.

Nagyon izgalmas volt, hogy ezúttal egyedül írtam, készítettem el a dalokat, hogy láthattam, hogy képes vagyok-e megcsinálni egyedül is. Leginkább egy kutatáshoz, felfedezéshez tudnám hasonlítani a folyamatot.

A szándékom ennek a dalnak a megírásával az volt, hogy bizonyos régi kapcsolataimról nagyon őszintén, igazság hűen írjak.

A dal olyan dolgok definíciója, amiket szeretnék megvalósítani az életemben, mert azt hiszem, hogy a gondolatok nem kreatívak. Tehát azt csinálom, hogy megpróbálom annyira konkrétan kifejezni amit akarok, amennyire csak lehet, és aztán hagyom, hogy történjék aminek történnie kell, és várom, hogy az élet mit hoz számomra.

A dalnak van egy olyan része, amiben viccelődöm, de aztán van egy olyan része is, ahol tökéletesen komoly vagyok.

Még órákig tudnék filozofálni a kapcsolatokról, hogy szerintem miért vannak, de azt hiszem, inkább hagyom most ezt a témát. (nevet)

Rögtön írtam Flinchnek egy eset után, ami Kanadában történt velem. Szóval majdnem összefutottam azzal, akiről énekelek, és hát elhajtottam. És nagyon meglepődtem, hogy ennyi év után úgy reagáltam a szituációra, mintha csak két perce váltunk volna el. Szégyelltem magam és zavarban voltam, de hát akkor ezt éreztem.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet az, hogy valaki ekkora hatással legyen rám, és végül arra jutottam, hogy nagyon fiatal voltam, amikor együtt voltunk. Valamiféle őrangyal szerepet töltött be az életemben, és nagy befolyással volt rám a gyermekkori és kamaszkori fejlődésem során.

Nagyon felkavaró volt ez a kapcsolat, és tudom, hogy majd eljutok odáig, hogy ha meghallom a nevét, vagy esetleg összetalálkozunk, vagy hallok felőle akkor nem fognak annyira rám törni az emlékek, mint láthatólag most. De nem tudom, hogy mikor fog eljönni az az idő, de arról énekelek, hogy remélhetőleg el fog jönni.

Ez egy teljesen igaz történet, rögtön azután írtam, hogy összetalálkoztunk, vagyis majdnem összetalálkoztunk, és annyira kikészültem, hogy csak kirohantam, a szokásos gyáva módon. (nevet)

A „You Owe Me Nothing In Return” lényege számomra a szerelem definiálása. Számomra az jelenti a szerelmet, hogy azt kívánom a másiknak amit ő is szeretne saját maga számára, miközben nem adom fel a saját életemet, gondolataimat és meggyőződéseimet. Szóval, támogatni valakinek az akaratát miközben a sajátomnak is eleget teszek, még akkor is, ha ezek különbözőek, számomra ez a legtökéletesebb szerelmi kapcsolat.

Itt az ideje, hogy ne is foglalkozzam mással, csak dalszövegek írásával. Mert nehéz dalszövegeket írni. Ijesztő. Magadba kell nézned, ki kell vesézned a dolgokat, és ez ijesztő. Volt néhány sor a „You Owe Me Nothing In Return”-ben amit megváltoztattam, mert valami olyasmit sugalltak, hogy saját magam feláldozása árán szeretek valakit, és nem ez volt a helyzet, és nem ez volt az érzés, amit ki szerettem volna fejezni a dalban.

A „Precious Illusions” szövegének közepén van egy olyan rész, amiben arról írok, hogy választanom kell, a túlélés és a kirobbanó öröm között. Tulajdonképpen a különbségről beszélek, ami aközött van, hogy igazából megélem a dolgokat, és magamba fogadom az okot, amiért a földön vagyok, vagy csak holdkórosként, félálomban támolygok, és elfogadom a fennálló helyzetet, és mint valami kínszenvedést kezelem. Az pedig igazán az én felelőségem, hogy megkülönböztessem a két állapotot egymástól, és kiválasszam közülük a számomra megfelelőt.

Olyan sok dal volt amiből ki kellett választanom, hogy végül is melyek kerüljenek a lemezre. A zsigereimben éreztem, hogy nem akarom, hogy tizenegynél több dal legyen az albumon. Valahogy úgy éreztem, hogy ez valamiféle Zen szám.

Harminc dalt írtam erre a lemezre, amiből azt hiszem huszonkettőt fel is énekeltem. Ebből a huszonkettőből kellett kiválasztanom a tizenegyet. Végül eljutottam oda, hogy már egészen egyszerűen túl nehéz volt választanom. Ezért úgy döntöttem, hogy kevéssel az „Under Rug Swept” után kiadom a többi dalt is, az „Any Peer” című lemezen. Azt is lehetne mondani, hogy ez a második fejezete az albumnak. Mindenképpen szerettem volna ezeket a dalokat megosztani a közönséggel, de nem akartam, hogy „B oldalas dalok” formájában jelenjenek meg. Nagyon megnyugtató volt számomra ez a döntés, és nagyon izgalmas, hogy kiadhatom.

Annyira hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy része vagyok a tömegnek. Ahhoz vagyok szokva, hogy az emberek között állok, és az, hogy szó szerint, fel kell állnom a színpadra, nagyon furcsa. Jó is és furcsa is egyben.

A „Narcissus” az a dal, amelyben igazán ki tudtam fejezni az emberi mivoltomat, a frusztrációmat, a lenézésemet és az undoromat, amit néhány férfi iránt érzek, akikkel kapcsolatba kerültem akár a munkám kapcsán, akár személyes indokból.

A refrénnel felelősséget vállalok azért, hogy tulajdonképpen valamilyen szinten, vagy talán mindig újra és újra ugyanolyan embereket vonzottam magamhoz.

Valahol olyan ez, mint a személyiségem két oldala: az egyik, ami cenzúra nélkül kimondja, amit érez, a másik, pedig ami felelősséget vállal azért, hogy ez újra és újra megismétlődött az életem során. És lassan távolodom tőle, de nagyon felszabadító volt énekelni róla.”

www.warnermusic.hu

2002. március 14.