Britney – track by track

Bizonyára sokan várják már napjaink legnépszerűbb – és legyünk őszinték: legszexisebb popcsillagának új albumát, amely a tervek szerint november 6-án kerül majd a boltokba. Az MTV Video Music Awardson előadott első kislemezes dal, a Slave 4 U már a csapból is folyik, mi azonban arra vállalkozunk, hogy az egész lemezen, számról számra végigcaplatunk, hogy tudjátok, mire számíthattok.

I'm A Slave 4 U

Ez az a bizonyos dal, amit az MTV-s díjkiosztón a színpadon egy randa kelgyóval és egy nagymacskával előadott. Nem lenne csoda, ha ezek után senki sem emlékezne magára a számra. Első hallásra érdekes választás, hogy pont ebből csinálták meg a debütáló kislemezt, de ahogyan egyre többet hallod, beleragad a füledbe, és azon kapod magad, hogy a fürdőkádban is ezt dúdolgatod. Igazi jó pop nóta.

Overprotected

A dalok címeit böngészve meglepő, hogy nem ez az, amit kedvese, az N’sync-es Justin írt, ennek ellenére talán ez a leg enszinkesebb darab. Oldskool Britney hangzásilag, de szövegvilágát tekintve keményebb, mint elődei. „Nem akarok olyan rohadtul túl-védett lenni”, kántálja Brit. Óda a testőrökhöz.

Lonely

A pop hercegnője kiválóan énekel ebben a dalban, némi rockos riffelés fűszerezi a refrént.

I'm Not A Girl, Not Yet A Woman

Az album első balladája, amelyet nem más, mint Dido írt Britney-nek. Kétségtelenül az egyik legerősebb szám a lemezen, le merem fogadni, hogy ez lesz a második kislemez.

Boys

A lemez legjobb trackje. Úgy indul, mint a Destiny’s Child Independent Woman-jének egy részlete, ehhez adjatok hozzá némi 80-as évek béli hip-hop feelinget, egy csipetnyi Kraftwerk stílusú billentyűzést, és megkapjátok a Boys-t. Az I'm A Slave 4 U-tól is furább, de százszor jobb is.

Anticipating

Frissítőleg hat hallani a szokásos Max Martin-ütemeket, még több dallamos poppal kikerekítve. Nekem Janet Jackson jutott az eszembe, némi briliáns diszkó-basszussal. Táncparkettre fel!

I Love Rock & Roll

A Joan Jett klasszikus feldolgozása. Meg sem közelíti a Rolling Stones-os Satisfaction-t, amit a tavalyi MTV gálán adott elő.

Cinderella

Britney bevallotta, hogy néhány számot a Justinnal megesett viták után írt, ez az egyik olyan dal.

Let Me Be

R&B-sebb Britney szokásos anyagaitól, a Let Me Be a bizonyíték arra, hogy a kishölgy sok Craig Davidet hallgatott az utóbbi időben.

Bombastic Love

Szerencsére nem egy Shaggy-duettről van szó, ez a dal szintén egy favorit lehet ezen a lemezen.

That's Where You Take Me

Egy szó: garage. Úgy tűnik ez a Craig gyerek és társai kezdenek berobbanni Amerikában is. Ballada kiváló ütemekkel.

What It's Like To Be Me

Na végre, ez az a szám, amit Justin írt, és a háttér-vokálokat is ő énekelte fel. Britney véleménye szerint ebben a dalban élete egyik legjobbját hozta, és ez valóban nem áll távol a valóságtól.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, ez élete eddigi legjobb albuma, frissítően más, mint a korábbiak.

Hölgyeim és Uraim, Britney Spears felnőtt.


Kapcsolódó linkek:

www.britney.hu
Fórum: Britney vagy Christina?

2001. október 2.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster