Blow Up! - Sokszor a felszín alatt van a lényeg

A zenekar megálmodóját és alapítóját, Zolit már nem kell bemutatni, hiszen őt már mindenki jól ismerheti, ugyanis egy igen népszerű “boyband” tagja volt. Most azonban egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg, zeneszerzőként, szövegíróként, valamint gitárosként mutatkozik be az albumon.

Balázs a ‘Super Sonic’ nevű zenekarban énekelt. Klubbokban léptek fel, ahol többnyire feldolgozásokat játszottak. Hosszú keresgélés után Balit egy zenész kolléga ajánlotta énekesnek a produkcióba.

Blow Up, több mint csupán egy fiúkból álló csapat. Az élő zenei vonalat erősítő, új zenekarnak júniusban jelent meg első kislemeze “Szállj fel” címmel a Universal Music gondozásában. Ebből a dalból forgatták első videoklipjüket, amit már sugároznak a különböző zenei csatornák. A két napos, izgalmakkal teli, eseménydús forgatást werk filmben is megörökítette Bakos István és csapata.

A nagylemez a napokban kerül a boltokba, a sokat eláruló "Sokszor a felszín alatt van a lényeg" címel.

Az albumon dallamos pop és funky zene hallható, a szövegeket a United “Hajnalban, még a nap is más’ irójaként ismert Borvári László, Gera Zoltán és Orbán Tamás irta.

Az albumon több slágergyanús dal is található, melyek tiszta, őszinte, élő, pop stílust képviselnek és minden remény szerint a közönség és a rádiók nagy kedvencévé válnak majd.

A tervek szerint két hónapon belül megjelenik a következö maxi-cd és klipp ‘Ö lesz…’ cimmel, ám a fiúk addig is promóciós turnéra indulnak, amely alatt élő koncerteket adnak szerte az országban, és egyéb meghívásoknak is eleget tesznek.

Hangsúlyozzák: a BLOW UP nem egy meghatározott image alapján létrehozott produkció, itt mindenek előtt a zene áll!

A BLOW UP zenekar

Bakó Balázs – ének

Gera Zoltán – ének, gitár

Voga Viki - vokál

Domonkos Rico - Billentyü

Bulka Erhárd - saxofon

Kabelács Rita - vokál,

Papecs Péter- basszusgitár

Kaszás Péter - dob

Az album elkészítésében a hazai könnyűzene jeles képviselői vettek részt:

Gömöry Zsolt-zenei rendező, hangszerelő

Papecs Péter-basszusgitár

Bársony Bálint-saxofon

Kaszás Péter-dob

Voga Viki-vokál

Kabelács Rita-vokál

2001. október 5.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster